Családi kör

Tegnap este a legzsúfoltabb fürdetős-vacsizós, leckekergetős órákban elővettem a táblát és elkezdtem rakosgatni a köveket. Ottmaradt, elmentem, csináltam valamit, visszajöttem, megint rakosgattam. Később a négyéves Andris is odaült, kirakott egy hosszú kígyót. Mindig változnak a dolgok, régebben ezt el sem tudtam képzelni.

Az volt a legjobb, hogy egyetlen pici dolgot tudtam neki mondani a játékkal kapcsolatban és azt megfogadta, végig úgy rakta a köveket: nem a vonalak közé, hanem a kereszteződésekre.

Ha így megy tovább, rendesen beletanul idővel, mert akár természetes is lehet neki, hogy fatáblára fekete-fehér köveket rakosgat az ember. Valaki régen azt mondta nekem, hogy csak oda tudja vezetni a gyerekét az ember, ahová már ő is eljutott. Hát igen...