2012. augusztus 30., csütörtök

Tisztelet

Ma reggel olvastam egy idézetet, ami azt hiszem eléggé fontos lett hirtelen nekem, mert olyan pontot érint nálam, ami kissé elhagyatott terület, másrészt sokmindenre hatással van és a munkán, a gón, az aikidon keresztül az élet lényegi kérdéseit érinti. Ez volt: "Egyetlen lépést sem szabad tennünk a gondolkodásban anélkül, hogy az iránt, amit kutatunk, át ne volnánk hatva a tisztelet érzésével."

Volt egy 4k-s elleni játszmám és érdekesen jelent meg ebben is a tisztelet. Ugyanis a szokásomhoz megfelelően nyitottam és elég csehül álltam már az 53. lépés után is, jól összenyomta a csoportjaimat. A 74.-nél azt hiszem szerencsém volt, hogy nem szorongatott tovább, az késöbb nagyon jól jött, nem is értem miért, mert szép nagy fehér falat tudott volna körém építeni, még lehet, hogy meg is ölte volna a csoportomat. Azt IS.

Ehelyett ráhajtott a bal oldalira, sikeresen térdre is kényszerítette, talán a 83.-kal, de aztán a 87.-kel mindenképp. Eztán akár fel is adhattam volna. Nem tettem, mert ennél rosszabb már nem lehet, pár lépéssel előbb már rádöbbentem, hogy megint nem szánok időt a gondolkodásra. Tovább mentem tehát, a bal alsó fehér csoportot célozva, akármennyire kicsi esélynek látszott, de próbáltam valamit fenyegetni, esetleg középen építkezni. A biztonságosabb játék meghozta gyümölcsét, ami a jelek szerint egybe esett azzal, hogy fehér viszont elbízta magát, egyszer félre is rakott, gondolkodás nélkül, aztán rájött, hogy majdnem elvesztette a bal csoportját, visszaadtam neki, aztán mentünk tovább.

105.-tel tehát megvolt neki a biztos pont, 106.-tal pedig középre erősítettem. A nagyon érdekes taktikázás a 134. lépésemmel kezdődött. Döntések elé voltunk mindketten állítva és mivel én támadtam, előnyben voltam, mert a válasza után általában volt még egy másik irány, ami nekem jó volt. 143.-mal be kellett biztosítania a fenti részt, bár lehet, ha észreveszi a középső csoport vághatóságát, akkor inkább hagyja veszni azt a kevesebb, mint 10 pontto azzal, hogy fent betör a jobb felső fekete csoport, hisz azt még a 143. nélkül is megakadályozhatta volna, hogy a bal felső csoportom életre keljen. De nem, pedig szép nagy előnye volt. Ez a fajta mérlegelés úgy látszik hiányzott most nála. 146. után már csak vigyáznom kellett, nem tudott nagyon durván veszélyeztetni, pár lépéssel előre gondolkodva végig tudtam vinni. A jobb felső csoportot hiába veszélyeztette 187.-tel, mert a középső halott fehér csoport biztosította az életben maradást, az élet különbségre figyeltem. Sőt feladás előtt durván belesétált egy nagy csapdába.

Szóval ez sem volt az igazi, mert az elején én nem voltam figyelmes, a végén pedig ő nem. Szerintem valójában a tudásom kevés még (ami az elején látszott) és az elbizakodottság miatti nagy figyelem-különbség miatt nyertem.

(;GM[1]FF[4]CA[UTF-8]AP[CGoban:3]ST[2]
RU[Japanese]SZ[19]HA[3]KM[0.50]TM[1500]OT[5x30 byo-yomi]
PW[kajinnhgtz]PB[zhalasz]WR[4k]BR[7k]DT[2012-08-30]PC[The KGS Go Server at http://www.gokgs.com/]AB[pd][dp][pp]C[zhalasz [7k\]: hi, have a good game! :)
kajinnhgtz [4k\]: hi
]RE[B+Resign]
;W[dd]WL[1491.689]
;B[nq]BL[1494.859]
;W[cn]WL[1482.469]
;B[fq]BL[1489.014]
;W[dj]WL[1479.881]
;B[co]BL[1463.775]
;W[dn]WL[1477.337]
;B[bo]BL[1461.501]
;W[qf]WL[1472.995]
;B[nc]BL[1458.108]
;W[rd]WL[1465.81]
;B[qc]BL[1455.703]
;W[qi]WL[1464.959]
;B[fd]BL[1446.72]
;W[hd]WL[1457.15]
;B[de]BL[1432.167]
;W[ed]WL[1453.463]
;B[ee]BL[1429.113]
;W[fc]WL[1451.06]
;B[gd]BL[1426.372]
;W[gc]WL[1449.002]
;B[ch]BL[1409.285]
;W[ce]WL[1443.671]
;B[cf]BL[1407.109]
;W[bf]WL[1419.409]
;B[be]BL[1401.233]
;W[cd]WL[1416.828]
;B[ef]BL[1394.466]
;W[cg]WL[1408.3]
;B[bg]BL[1389.51]
;W[df]WL[1406.423]
;B[dg]BL[1386.982]
;W[cf]WL[1404.606]
;B[eh]BL[1385.003]
;W[lc]WL[1385.794]
;B[bh]BL[1380.331]
;W[rc]WL[1381.313]
;B[rb]BL[1370.322]
;W[pb]WL[1377.177]
;B[qb]BL[1368.23]
;W[oc]WL[1373.958]
;B[pc]BL[1362.771]
;W[nb]WL[1363.583]
;B[od]BL[1356.584]
;W[ob]WL[1361.458]
;B[mc]BL[1354.699]
;W[mb]WL[1358.998]
;B[ld]BL[1352.93]
;W[kd]WL[1356.967]
;B[le]BL[1346.472]
;W[ke]WL[1354.553]
;B[lf]BL[1340.372]
;W[kf]WL[1349.372]
;B[cl]BL[1322.506]
;W[di]WL[1343.997]
;B[dh]BL[1320.432]
;W[dl]WL[1342.493]
;B[ck]BL[1318.334]
;W[dk]WL[1340.111]
;B[fj]BL[1311.345]
;W[cj]WL[1337.474]
;B[bm]BL[1299.649]
;W[cm]WL[1329.017]
;B[bn]BL[1294.436]
;W[bj]WL[1326.469]
;B[bl]BL[1291.203]
;W[fk]WL[1320.237]
;B[gj]BL[1283.236]
;W[gk]WL[1317.734]
;B[ej]BL[1277.113]
;W[ek]WL[1295.714]
;B[ei]BL[1274.95]
;W[lg]WL[1289.452]
;B[nf]BL[1246.416]
;W[hj]WL[1260.483]
;B[hi]BL[1238.394]
;W[ii]WL[1251.842]
;B[mg]BL[1227.769]
;W[hh]WL[1243.523]
;B[gi]BL[1224.97]
;W[jh]WL[1220.954]
;B[gg]BL[1213.657]
;W[ge]WL[1215.162]
;B[gf]BL[1195.502]
;W[fe]WL[1208.043]
;B[ff]BL[1190.984]
;W[fh]WL[1196.655]
;B[gh]BL[1178.067]
;W[fg]WL[1188.845]
;B[hk]BL[1131.733]
;W[ij]WL[1184.804]
;B[hl]BL[1129.314]
;W[gn]WL[1177.206]
;B[gm]BL[1127.209]
;W[fn]WL[1150.327]
;B[fm]BL[1096.364]
;W[em]WL[1143.092]
;B[hn]BL[1088.185]
;W[ho]WL[1139.408]
;B[in]BL[1085.92]
;W[fl]WL[1124.336]
;B[go]BL[1078.25]
;W[qn]WL[1103.832]
;B[fo]BL[1072.46]C[kajinnhgtz [4k\]: sorry
]
(;W[en]WL[1087.394]C[zhalasz [7k\]: no problem...
]
;B[io]BL[1025.378]
;W[mq]WL[1082.012]
;B[kq]BL[1017.999]
;W[nr]WL[1077.301]
;B[np]BL[1014.957]
;W[or]WL[1074.96]
;B[mp]BL[1011.997]
;W[qq]WL[1073.19]
;B[qp]BL[1009.678]
;W[pq]WL[1070.836]
;B[oq]BL[1001.791]
;W[lr]WL[1066.954]
;B[kr]BL[994.616]
;W[pl]WL[1048.113]
;B[pm]BL[981.342]
;W[qm]WL[1045.482]
;B[pn]BL[979.332]
;W[rp]WL[1041.061]
;B[ol]BL[961.424]
;W[ok]WL[1022.073]
;B[pk]BL[958.924]
;W[ql]WL[1019.997]
;B[nk]BL[957.455]
;W[oj]WL[1018.018]
;B[nl]BL[956.019]
;W[nj]WL[1015.406]
;B[mj]BL[954.162]
;W[mi]WL[998.712]
;B[kg]BL[928.712]
;W[lh]WL[993.12]
;B[kh]BL[926.075]
;W[ki]WL[988.123]
;B[ig]BL[914.242]
;W[ih]WL[978.723]
;B[jg]BL[900.145]
;W[hf]WL[969.134]
;B[hg]BL[884.021]
;W[ie]WL[958.898]
;B[mh]BL[870.17]
;W[li]WL[955.412]
;B[ni]BL[867.876]
;W[mk]WL[932.625]
;B[lj]BL[863.526]
;W[kj]WL[927.334]
;B[lk]BL[861.715]
;W[kk]WL[918.577]
;B[ll]BL[859.991]
;W[kl]WL[881.23]
;B[lm]BL[832.106]
;W[il]WL[859.452]
;B[ik]BL[808.207]
;W[km]WL[850.048]
;B[jj]BL[774.917]
;W[ji]WL[843.985]
;B[jk]BL[770.669]
;W[kn]WL[841.199]
;B[ln]BL[752.276]
;W[im]WL[838.465]
;B[hm]BL[748.196]
;W[ko]WL[798.634]
;B[lo]BL[679.026]
;W[kp]WL[795.964]
;B[jp]BL[613.725]
;W[lp]WL[790.419]
;B[lq]BL[607.348]
;W[mo]WL[788.34]
;B[no]BL[593.518]
;W[mn]WL[778.986]
;B[mm]BL[590.325]
;W[nn]WL[762.94]
;B[on]BL[574.44]
;W[mr]WL[753.739]
;B[jq]BL[552.067]
;W[nh]WL[751.352]
;B[oi]BL[547.525]
;W[ng]WL[740.382]
;B[mf]BL[537.446]
;W[oh]WL[730.526]
;B[pj]BL[533.842]
;W[of]WL[728.017]
;B[ne]BL[506.197]
;W[md]WL[724.606]
;B[nd]BL[502.353]
;W[sb]WL[720.45]
;B[qe]BL[441.747]
;W[re]WL[710.482]
;B[pf]BL[439.335]
;W[pg]WL[705.077]
;B[ph]BL[427.904]
;W[og]WL[699.787]
;B[qg]BL[425.912]
;W[pe]WL[696.146]
;B[oe]BL[363.07])
(;W[pm]WL[1102.166]))
Tovább...

2012. augusztus 22., szerda

Csörték

A legjobb játszma mostanában az alábbi parti volt, amit elvesztettem ugyan, de ott voltunk mind a ketten, fel volt adva kölcsönösen a lecke. Nekem valamivel jobban fel volt adva persze...

Az volt a legjobb, hogy tudtam gondolkodni, voltak lehetőségek, le tudtam mondani korábbi célokról, pontokról, hogy máshol nyerjek, vagy ne veszítsek annyit, vagyis képes voltam dönteni, mégha nem is olyan előkészülettel és alapossággal, mint amire (rögtön látszott), szükség lett volna, de mégis.

Ez azért biztató, mert az utóbbi időkben (szabi után) siralmas a dolog. Ebből a szempontból. De mondják, minden születés véres. Jó, ezt nem mondom többet.

Na nézzük. A 42. lépés előtt izgultam, nehogy vágjon F3-on, mert az eléggé fájdalmasnak tűnt, mégha a G vonalon fel is kúszhattam volna. Zebra nőtt volna ki belőle (többszörösen fekete-fehér passzírozás), de attól tartok a bal oldali fekete csoportnak annyi lett volna. Az 54. lépés is érdekes volt, igaziból valószínűleg elcsesztem volna, ha ott kellett volna vágnom, nem tudom hogy szabadultam volna arrafelé. De így a belső fehér csoport fogható lett. Nem tudom, hogy ezt elnézte-e, lehetséges, de inkább tippelem, hogy feláldozta.

A 80. lépés után sokat filóztam, hogyan csökkentsem a bal felső sarkát, ami nem volt túl nagy veszély végül részemről, ő viszont simán bevágott a jobb oldali középrészen. Lehet, hogy túl nagyokat akarok, amikor kisebb, de biztosabb területek értékesebbek...

Aztán jött az a halott fekete kígyó, a 119. lépésig, azt egyszerűen nem számoltam ki, a gondolkodási idejéből is látszott, hogy végiggondolja. Tapintani lehetett. Én meg nem. Nem annyira. A 159. után is bizonytalan voltam, hogy az a csoportom is most mit tehet, nem tűnt soknak a sansz az életben maradásra. A bal oldalán lévő fehér kettes csoportokat próbáltam ezzel megdobni kővel, aztán a 161. fontos lépésnek tűnt, a 162. pedig elsőre még nagyobb harapásnak látszott, de itt eszembe jutott egy ko-harcos helyzet, amit az olyan szélre beugró esetekben néha ki lehet játszani (legalábbis én ki szoktam - lehet, más, sokkal jobb megoldásai is vannak ennek), de rájöttem és be is jött: hogy 171. után olyan döntéshelyzet jön, amiből vissza tudok nyerni valamit a veszteségeimből.

Aztán a jobb alsó sarok védelme is egész jól sikerült (209.-ig), aztán a bal szél is megmenekült, alul meg a 248.-cal bebiztosította magát, odafigyelt. A végén valami 20 ponttal vesztettem. Ritka az ilyen: ő is értékelte, hogy jó játék volt.

(;GM[1]FF[4]CA[UTF-8]AP[CGoban:3]ST[2]
RU[Japanese]SZ[19]KM[0.50]TM[1500]OT[5x30 byo-yomi]
PW[mencle]PB[zhalasz]WR[6k]BR[7k]DT[2012-08-21]PC[The KGS Go Server at http://www.gokgs.com/]C[zhalasz [7k\]: hi, have a good game! :)
mencle [6k\]: salut bon jeu
]RE[W+20.50]
;B[pc]BL[1494.06]
;W[dp]WL[1497.556]
;B[pq]BL[1491.495]
;W[dc]WL[1489.047]
;B[qj]BL[1485.01]
;W[nq]WL[1481.224]
;B[qo]BL[1481.496]
;W[jp]WL[1476.682]
;B[dj]BL[1478.491]
;W[cl]WL[1462.128]
;B[cn]BL[1474.507]
;W[co]WL[1448.578]
;B[dn]BL[1471.717]
;W[el]WL[1439.616]
;B[ep]BL[1455.75]
;W[dq]WL[1427.611]
;B[eq]BL[1452.201]
;W[er]WL[1424.781]
;B[fr]BL[1450.095]
;W[dr]WL[1423.52]
;B[eo]BL[1439.166]
;W[bn]WL[1406.818]
;B[bm]BL[1433.47]
;W[bo]WL[1399.824]
;B[cm]BL[1431.605]
;W[bl]WL[1397.821]
;B[dl]BL[1429.926]
;W[dk]WL[1393.364]
;B[dm]BL[1428.501]
;W[am]WL[1389.244]
;B[ck]BL[1424.805]
;W[ek]WL[1385.845]
;B[bk]BL[1421.723]
;W[al]WL[1382.53]
;B[ak]BL[1415.493]
;W[an]WL[1380.874]
;B[ci]BL[1413.46]
;W[gk]WL[1369.856]
;B[iq]BL[1403.036]
;W[hp]WL[1339.554]
;B[hq]BL[1395.678]
;W[gp]WL[1313.006]
;B[fq]BL[1393.605]
;W[jq]WL[1304.033]
;B[ip]BL[1390.752]
;W[io]WL[1302.11]
;B[ho]BL[1383.553]
;W[go]WL[1300.566]
;B[hn]BL[1382.127]
;W[gn]WL[1294.395]
;B[hm]BL[1379.416]
;W[gm]WL[1256.35]
;B[hl]BL[1341.087]
;W[jn]WL[1241.105]
;B[gl]BL[1317.24]
;W[fl]WL[1204.612]
;B[fm]BL[1300.687]
;W[em]WL[1199.163]
;B[fn]BL[1296.423]
;W[en]WL[1188.872]
;B[fo]BL[1292.855]
;W[do]WL[1166.985]
;B[cf]BL[1274.401]
;W[ce]WL[1159.592]
;B[df]BL[1271.792]
;W[de]WL[1157.59]
;B[jd]BL[1253.648]
;W[hc]WL[1150.89]
;B[mc]BL[1240.704]
;W[hk]WL[1135.219]
;B[qf]BL[1232.668]
;W[ql]WL[1121.679]
;B[qm]BL[1221.548]
;W[pl]WL[1117.258]
;B[pm]BL[1219.151]
;W[nl]WL[1107.698]
;B[pj]BL[1217.422]
;W[gr]WL[1082.262]
;B[hr]BL[1177.371]
;W[ff]WL[1047.652]
;B[hd]BL[1092.65]
;W[gd]WL[1044.023]
;B[he]BL[1088.909]
;W[il]WL[1040.604]
;B[gq]BL[1073.829]
;W[nh]WL[1017.462]
;B[nj]BL[1045.19]
;W[ph]WL[1010.926]
;B[qh]BL[1042.82]
;W[kh]WL[993.291]
;B[pg]BL[1023.459]
;W[nf]WL[982.302]
;B[og]BL[1016.67]
;W[ng]WL[977.273]
;B[ge]BL[1002.576]
;W[fd]WL[972.95]
;B[ic]BL[997.545]
;W[hb]WL[970.306]
;B[oh]BL[992.788]
;W[mj]WL[955.397]
;B[ni]BL[948.428]
;W[mi]WL[952.033]
;B[lg]BL[905.442]
;W[le]WL[935.353]
;B[ke]BL[889.632]
;W[kf]WL[932.951]
;B[lf]BL[885.049]
;W[me]WL[913.702]
;B[kg]BL[881.752]
;W[jf]WL[912.501]
;B[jg]BL[879.896]
;W[if]WL[911.286]
;B[ig]BL[873.933]
;W[hf]WL[909.66]
;B[hg]BL[871.741]
;W[gf]WL[907.628]
;B[fh]BL[856.099]
;W[gh]WL[895.165]
;B[gg]BL[852.343]
;W[fg]WL[884.115]
;B[gi]BL[812.052]
;W[hh]WL[873.441]
;B[hi]BL[760.624]
;W[ih]WL[864.302]C[zhalasz [7k\]: thanks
]
(;B[jh]BL[753.3]
;W[ii]WL[849.631]
;B[ji]BL[667.686]
;W[ij]WL[846.102]
;B[kj]BL[648.131]
;W[kk]WL[840.931]
;B[lj]BL[640.236]
;W[lk]WL[829.691]
;B[fe]BL[628.738]
;W[ee]WL[814.931]
;B[je]BL[562.163]
;W[eh]WL[789.528]
;B[ei]BL[531.056]
;W[fi]WL[781.237]
;B[fj]BL[529.083]
;W[fh]WL[777.014]
;B[mk]BL[517.424]
;W[nk]WL[770.634]
;B[ml]BL[508.137]
;W[mm]WL[768.811]
;B[ol]BL[500.494]
;W[om]WL[751.935]
;B[ok]BL[483.148]
;W[ll]WL[749.476]
;B[ne]BL[469.854]
;W[nd]WL[745.234]
;B[oe]BL[464.439]
;W[mf]WL[735.401]
;B[md]BL[459.878]
;W[ld]WL[710.085]
;B[lc]BL[455.983]
;W[kc]WL[705.092]
;B[jc]BL[427.925]
;W[kb]WL[697.97]
;B[ib]BL[401.506]
;W[ia]WL[627.471]
;B[nc]BL[276.501]
;W[na]WL[592.948]
;B[lb]BL[242.315]
;W[la]WL[587.592]
;B[ma]BL[238.158]
;W[mb]WL[585.151]
;B[nb]BL[235.597]
;W[ma]WL[572.478]
;B[ja]BL[227.837]
;W[ha]WL[537.876]
;B[jb]BL[212.722]
;W[kd]WL[464.431]
;B[ka]BL[206.688]
;W[ie]WL[454.861]
;B[oa]BL[204.665]
;W[id]WL[450.133]
;B[la]BL[202.557]
;W[mh]WL[399.431]
;B[jr]BL[159.995]
;W[kr]WL[396.602]
;B[kq]BL[157.078]
;W[lr]WL[395.037]
;B[ko]BL[148.529]
;W[jo]WL[392.126]
;B[np]BL[145.039]
;W[mp]WL[387.639]
;B[no]BL[143.021]
;W[mo]WL[385.117]
;B[nn]BL[141.302]
;W[nm]WL[375.316]
;B[mn]BL[135.718]
;W[ln]WL[373.636]
;B[mq]BL[123.133]
;W[mr]WL[348.187]
;B[oq]BL[101.881]
;W[nr]WL[343.585]
;B[on]BL[93.105]
;W[qs]WL[340.783]
;B[qr]BL[90.69]
;W[rr]WL[327.73]
;B[ps]BL[88.02]
;W[qq]WL[303.139]
;B[rs]BL[84.064]
;W[rp]WL[294.209]
;B[qp]BL[76.297]
;W[rq]WL[289.426]
;B[qn]BL[50.581]
;W[rn]WL[218.139]
;B[ro]BL[38.252]
;W[bg]WL[203.948]
;B[bf]BL[23.207]
;W[ch]WL[199.988]
;B[dh]BL[21.054]
;W[dg]WL[198.054]
;B[cg]BL[17.868]
;W[di]WL[196.182]
;B[bh]BL[16.46]
;W[dh]WL[176.959]
;B[bi]BL[7.607]
;W[be]WL[159.96]
;B[ag]BL[2.259]
;W[ae]WL[156.146]
;B[af]BL[30]OB[5]
;W[ej]WL[146.834]
;B[lo]BL[30]OB[4]
;W[lq]WL[134.343]
;B[kn]BL[30]OB[4]
;W[lm]WL[127.654]
;B[jk]BL[30]OB[4]
;W[jj]WL[116.244]
;B[jm]BL[30]OB[4]
;W[im]WL[111.345]
;B[fp]BL[30]OB[4]
;W[jl]WL[102.819]
;B[or]BL[30]OB[4]
;W[js]WL[85.677]
;B[ir]BL[30]OB[4]
;W[fs]WL[35.818]
;B[ks]BL[30]OB[4]
;W[ls]WL[32.1]
;B[gs]BL[30]OB[4]
;W[of]WL[25.061]
;B[pf]BL[30]OB[4]
;W[es]WL[0.813]
;B[is]BL[30]OB[4]
;W[ks]WL[30]OW[5]
;B[ns]BL[30]OB[4]
;W[kp]WL[30]OW[5]
;B[ef]BL[30]OB[4]
;W[cj]WL[30]OW[5]
;B[bj]BL[30]OB[4]
;W[dj]WL[30]OW[5]
;B[os]BL[30]OB[4]
;W[lh]WL[30]OW[5]
;B[]BL[30]OB[4]
;W[]WL[30]OW[5]TW[aa][ba][ca][da][ea][fa][ga][ab][bb][cb][db][eb][fb][gb][ac][bc][cc][ec][fc][gc][ad][bd][cd][dd][ed][hd][fe][ge][he][lf][gg][hg][ig][jg][kg][lg][mg][jh][ei][gi][hi][ji][ki][li][fj][gj][hj][kj][lj][fk][ik][jk][mk][dl][kl][ml][bm][cm][dm][jm][km][cn][dn][kn][ao][ko][lo][ap][bp][cp][lp][aq][bq][cq][kq][mq][ar][br][cr][as][bs][cs][ds]TB[ma][na][pa][qa][ra][sa][mb][ob][pb][qb][rb][sb][oc][qc][rc][sc][nd][od][pd][qd][rd][sd][pe][qe][re][se][rf][sf][bg][qg][rg][sg][ah][ph][rh][sh][ai][oi][pi][qi][ri][si][aj][oj][rj][sj][pk][qk][rk][sk][pl][ql][rl][sl][gm][rm][sm][gn][pn][rn][sn][go][oo][po][so][gp][hp][op][pp][rp][sp][qq][rq][sq][gr][pr][rr][sr][hs][qs][ss]C[zhalasz [7k\]: thanks, that was nice
mencle [6k\]: yes thanks
mencle [6k\]: see you bye
zhalasz [7k\]: bye
])
(;B[ji]BL[749.418]C[zhalasz [7k\]: misclick, sorry
]))
Tovább...