2012. augusztus 22., szerda

Csörték

A legjobb játszma mostanában az alábbi parti volt, amit elvesztettem ugyan, de ott voltunk mind a ketten, fel volt adva kölcsönösen a lecke. Nekem valamivel jobban fel volt adva persze...

Az volt a legjobb, hogy tudtam gondolkodni, voltak lehetőségek, le tudtam mondani korábbi célokról, pontokról, hogy máshol nyerjek, vagy ne veszítsek annyit, vagyis képes voltam dönteni, mégha nem is olyan előkészülettel és alapossággal, mint amire (rögtön látszott), szükség lett volna, de mégis.

Ez azért biztató, mert az utóbbi időkben (szabi után) siralmas a dolog. Ebből a szempontból. De mondják, minden születés véres. Jó, ezt nem mondom többet.

Na nézzük. A 42. lépés előtt izgultam, nehogy vágjon F3-on, mert az eléggé fájdalmasnak tűnt, mégha a G vonalon fel is kúszhattam volna. Zebra nőtt volna ki belőle (többszörösen fekete-fehér passzírozás), de attól tartok a bal oldali fekete csoportnak annyi lett volna. Az 54. lépés is érdekes volt, igaziból valószínűleg elcsesztem volna, ha ott kellett volna vágnom, nem tudom hogy szabadultam volna arrafelé. De így a belső fehér csoport fogható lett. Nem tudom, hogy ezt elnézte-e, lehetséges, de inkább tippelem, hogy feláldozta.

A 80. lépés után sokat filóztam, hogyan csökkentsem a bal felső sarkát, ami nem volt túl nagy veszély végül részemről, ő viszont simán bevágott a jobb oldali középrészen. Lehet, hogy túl nagyokat akarok, amikor kisebb, de biztosabb területek értékesebbek...

Aztán jött az a halott fekete kígyó, a 119. lépésig, azt egyszerűen nem számoltam ki, a gondolkodási idejéből is látszott, hogy végiggondolja. Tapintani lehetett. Én meg nem. Nem annyira. A 159. után is bizonytalan voltam, hogy az a csoportom is most mit tehet, nem tűnt soknak a sansz az életben maradásra. A bal oldalán lévő fehér kettes csoportokat próbáltam ezzel megdobni kővel, aztán a 161. fontos lépésnek tűnt, a 162. pedig elsőre még nagyobb harapásnak látszott, de itt eszembe jutott egy ko-harcos helyzet, amit az olyan szélre beugró esetekben néha ki lehet játszani (legalábbis én ki szoktam - lehet, más, sokkal jobb megoldásai is vannak ennek), de rájöttem és be is jött: hogy 171. után olyan döntéshelyzet jön, amiből vissza tudok nyerni valamit a veszteségeimből.

Aztán a jobb alsó sarok védelme is egész jól sikerült (209.-ig), aztán a bal szél is megmenekült, alul meg a 248.-cal bebiztosította magát, odafigyelt. A végén valami 20 ponttal vesztettem. Ritka az ilyen: ő is értékelte, hogy jó játék volt.

(;GM[1]FF[4]CA[UTF-8]AP[CGoban:3]ST[2]
RU[Japanese]SZ[19]KM[0.50]TM[1500]OT[5x30 byo-yomi]
PW[mencle]PB[zhalasz]WR[6k]BR[7k]DT[2012-08-21]PC[The KGS Go Server at http://www.gokgs.com/]C[zhalasz [7k\]: hi, have a good game! :)
mencle [6k\]: salut bon jeu
]RE[W+20.50]
;B[pc]BL[1494.06]
;W[dp]WL[1497.556]
;B[pq]BL[1491.495]
;W[dc]WL[1489.047]
;B[qj]BL[1485.01]
;W[nq]WL[1481.224]
;B[qo]BL[1481.496]
;W[jp]WL[1476.682]
;B[dj]BL[1478.491]
;W[cl]WL[1462.128]
;B[cn]BL[1474.507]
;W[co]WL[1448.578]
;B[dn]BL[1471.717]
;W[el]WL[1439.616]
;B[ep]BL[1455.75]
;W[dq]WL[1427.611]
;B[eq]BL[1452.201]
;W[er]WL[1424.781]
;B[fr]BL[1450.095]
;W[dr]WL[1423.52]
;B[eo]BL[1439.166]
;W[bn]WL[1406.818]
;B[bm]BL[1433.47]
;W[bo]WL[1399.824]
;B[cm]BL[1431.605]
;W[bl]WL[1397.821]
;B[dl]BL[1429.926]
;W[dk]WL[1393.364]
;B[dm]BL[1428.501]
;W[am]WL[1389.244]
;B[ck]BL[1424.805]
;W[ek]WL[1385.845]
;B[bk]BL[1421.723]
;W[al]WL[1382.53]
;B[ak]BL[1415.493]
;W[an]WL[1380.874]
;B[ci]BL[1413.46]
;W[gk]WL[1369.856]
;B[iq]BL[1403.036]
;W[hp]WL[1339.554]
;B[hq]BL[1395.678]
;W[gp]WL[1313.006]
;B[fq]BL[1393.605]
;W[jq]WL[1304.033]
;B[ip]BL[1390.752]
;W[io]WL[1302.11]
;B[ho]BL[1383.553]
;W[go]WL[1300.566]
;B[hn]BL[1382.127]
;W[gn]WL[1294.395]
;B[hm]BL[1379.416]
;W[gm]WL[1256.35]
;B[hl]BL[1341.087]
;W[jn]WL[1241.105]
;B[gl]BL[1317.24]
;W[fl]WL[1204.612]
;B[fm]BL[1300.687]
;W[em]WL[1199.163]
;B[fn]BL[1296.423]
;W[en]WL[1188.872]
;B[fo]BL[1292.855]
;W[do]WL[1166.985]
;B[cf]BL[1274.401]
;W[ce]WL[1159.592]
;B[df]BL[1271.792]
;W[de]WL[1157.59]
;B[jd]BL[1253.648]
;W[hc]WL[1150.89]
;B[mc]BL[1240.704]
;W[hk]WL[1135.219]
;B[qf]BL[1232.668]
;W[ql]WL[1121.679]
;B[qm]BL[1221.548]
;W[pl]WL[1117.258]
;B[pm]BL[1219.151]
;W[nl]WL[1107.698]
;B[pj]BL[1217.422]
;W[gr]WL[1082.262]
;B[hr]BL[1177.371]
;W[ff]WL[1047.652]
;B[hd]BL[1092.65]
;W[gd]WL[1044.023]
;B[he]BL[1088.909]
;W[il]WL[1040.604]
;B[gq]BL[1073.829]
;W[nh]WL[1017.462]
;B[nj]BL[1045.19]
;W[ph]WL[1010.926]
;B[qh]BL[1042.82]
;W[kh]WL[993.291]
;B[pg]BL[1023.459]
;W[nf]WL[982.302]
;B[og]BL[1016.67]
;W[ng]WL[977.273]
;B[ge]BL[1002.576]
;W[fd]WL[972.95]
;B[ic]BL[997.545]
;W[hb]WL[970.306]
;B[oh]BL[992.788]
;W[mj]WL[955.397]
;B[ni]BL[948.428]
;W[mi]WL[952.033]
;B[lg]BL[905.442]
;W[le]WL[935.353]
;B[ke]BL[889.632]
;W[kf]WL[932.951]
;B[lf]BL[885.049]
;W[me]WL[913.702]
;B[kg]BL[881.752]
;W[jf]WL[912.501]
;B[jg]BL[879.896]
;W[if]WL[911.286]
;B[ig]BL[873.933]
;W[hf]WL[909.66]
;B[hg]BL[871.741]
;W[gf]WL[907.628]
;B[fh]BL[856.099]
;W[gh]WL[895.165]
;B[gg]BL[852.343]
;W[fg]WL[884.115]
;B[gi]BL[812.052]
;W[hh]WL[873.441]
;B[hi]BL[760.624]
;W[ih]WL[864.302]C[zhalasz [7k\]: thanks
]
(;B[jh]BL[753.3]
;W[ii]WL[849.631]
;B[ji]BL[667.686]
;W[ij]WL[846.102]
;B[kj]BL[648.131]
;W[kk]WL[840.931]
;B[lj]BL[640.236]
;W[lk]WL[829.691]
;B[fe]BL[628.738]
;W[ee]WL[814.931]
;B[je]BL[562.163]
;W[eh]WL[789.528]
;B[ei]BL[531.056]
;W[fi]WL[781.237]
;B[fj]BL[529.083]
;W[fh]WL[777.014]
;B[mk]BL[517.424]
;W[nk]WL[770.634]
;B[ml]BL[508.137]
;W[mm]WL[768.811]
;B[ol]BL[500.494]
;W[om]WL[751.935]
;B[ok]BL[483.148]
;W[ll]WL[749.476]
;B[ne]BL[469.854]
;W[nd]WL[745.234]
;B[oe]BL[464.439]
;W[mf]WL[735.401]
;B[md]BL[459.878]
;W[ld]WL[710.085]
;B[lc]BL[455.983]
;W[kc]WL[705.092]
;B[jc]BL[427.925]
;W[kb]WL[697.97]
;B[ib]BL[401.506]
;W[ia]WL[627.471]
;B[nc]BL[276.501]
;W[na]WL[592.948]
;B[lb]BL[242.315]
;W[la]WL[587.592]
;B[ma]BL[238.158]
;W[mb]WL[585.151]
;B[nb]BL[235.597]
;W[ma]WL[572.478]
;B[ja]BL[227.837]
;W[ha]WL[537.876]
;B[jb]BL[212.722]
;W[kd]WL[464.431]
;B[ka]BL[206.688]
;W[ie]WL[454.861]
;B[oa]BL[204.665]
;W[id]WL[450.133]
;B[la]BL[202.557]
;W[mh]WL[399.431]
;B[jr]BL[159.995]
;W[kr]WL[396.602]
;B[kq]BL[157.078]
;W[lr]WL[395.037]
;B[ko]BL[148.529]
;W[jo]WL[392.126]
;B[np]BL[145.039]
;W[mp]WL[387.639]
;B[no]BL[143.021]
;W[mo]WL[385.117]
;B[nn]BL[141.302]
;W[nm]WL[375.316]
;B[mn]BL[135.718]
;W[ln]WL[373.636]
;B[mq]BL[123.133]
;W[mr]WL[348.187]
;B[oq]BL[101.881]
;W[nr]WL[343.585]
;B[on]BL[93.105]
;W[qs]WL[340.783]
;B[qr]BL[90.69]
;W[rr]WL[327.73]
;B[ps]BL[88.02]
;W[qq]WL[303.139]
;B[rs]BL[84.064]
;W[rp]WL[294.209]
;B[qp]BL[76.297]
;W[rq]WL[289.426]
;B[qn]BL[50.581]
;W[rn]WL[218.139]
;B[ro]BL[38.252]
;W[bg]WL[203.948]
;B[bf]BL[23.207]
;W[ch]WL[199.988]
;B[dh]BL[21.054]
;W[dg]WL[198.054]
;B[cg]BL[17.868]
;W[di]WL[196.182]
;B[bh]BL[16.46]
;W[dh]WL[176.959]
;B[bi]BL[7.607]
;W[be]WL[159.96]
;B[ag]BL[2.259]
;W[ae]WL[156.146]
;B[af]BL[30]OB[5]
;W[ej]WL[146.834]
;B[lo]BL[30]OB[4]
;W[lq]WL[134.343]
;B[kn]BL[30]OB[4]
;W[lm]WL[127.654]
;B[jk]BL[30]OB[4]
;W[jj]WL[116.244]
;B[jm]BL[30]OB[4]
;W[im]WL[111.345]
;B[fp]BL[30]OB[4]
;W[jl]WL[102.819]
;B[or]BL[30]OB[4]
;W[js]WL[85.677]
;B[ir]BL[30]OB[4]
;W[fs]WL[35.818]
;B[ks]BL[30]OB[4]
;W[ls]WL[32.1]
;B[gs]BL[30]OB[4]
;W[of]WL[25.061]
;B[pf]BL[30]OB[4]
;W[es]WL[0.813]
;B[is]BL[30]OB[4]
;W[ks]WL[30]OW[5]
;B[ns]BL[30]OB[4]
;W[kp]WL[30]OW[5]
;B[ef]BL[30]OB[4]
;W[cj]WL[30]OW[5]
;B[bj]BL[30]OB[4]
;W[dj]WL[30]OW[5]
;B[os]BL[30]OB[4]
;W[lh]WL[30]OW[5]
;B[]BL[30]OB[4]
;W[]WL[30]OW[5]TW[aa][ba][ca][da][ea][fa][ga][ab][bb][cb][db][eb][fb][gb][ac][bc][cc][ec][fc][gc][ad][bd][cd][dd][ed][hd][fe][ge][he][lf][gg][hg][ig][jg][kg][lg][mg][jh][ei][gi][hi][ji][ki][li][fj][gj][hj][kj][lj][fk][ik][jk][mk][dl][kl][ml][bm][cm][dm][jm][km][cn][dn][kn][ao][ko][lo][ap][bp][cp][lp][aq][bq][cq][kq][mq][ar][br][cr][as][bs][cs][ds]TB[ma][na][pa][qa][ra][sa][mb][ob][pb][qb][rb][sb][oc][qc][rc][sc][nd][od][pd][qd][rd][sd][pe][qe][re][se][rf][sf][bg][qg][rg][sg][ah][ph][rh][sh][ai][oi][pi][qi][ri][si][aj][oj][rj][sj][pk][qk][rk][sk][pl][ql][rl][sl][gm][rm][sm][gn][pn][rn][sn][go][oo][po][so][gp][hp][op][pp][rp][sp][qq][rq][sq][gr][pr][rr][sr][hs][qs][ss]C[zhalasz [7k\]: thanks, that was nice
mencle [6k\]: yes thanks
mencle [6k\]: see you bye
zhalasz [7k\]: bye
])
(;B[ji]BL[749.418]C[zhalasz [7k\]: misclick, sorry
]))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése