2014. július 22., kedd

Agyfolyamatok

Ma sem dolgoztam túl sokat, de vállalom. :) Úgy tűnik a meditációnak erre is van hatása, mármint a mentális jelenlétre és a figyelem kiterjesztésére, mert a 6 kyu-s gép ellen most büszke vagyok erre a játszmára - magamhoz képest.

Egyrészt biztonságra játszottam, a kockáztatások pedig eléggé pengeélen voltak a még éppen belefér és megélek-e mérlegelés szempontjából, ami azt eredményezte, hogy amit előtte csináltam, azt viszonylag előnyösen be tudtam "fejezni". Így meglepő a pontszám, amivel nyertem, főleg ha azt nézzük, hogy a közepe felé milyen nagy fekete terület el volt kerítve.

Ez egyébként jellegzetes esemény fordítottan is, hogy a figyelem egy adott területre koncentrál, míg a sárkány farkának másik oldala, ahogy visszafelé mozog, odacsap a mögötte állókra. Ó, ez remélem kellően rejtélyes volt. :D

Volt egy rövid, de finom ko-harc is, amiből jól jöttem ki, a bal felső sarok kis csoportjával és lett egy seki is jobb oldalt alul. Ezeket mindig szeretem, valszeg valami perverzió, amikor egyszerre jó mindkettőnknek... :D

Szóval az utóbbi idők legjobb olyan meccse volt, ahol sikerült jelen lennem.

(;GM[1]FF[4]CA[UTF-8]AP[CGoban:3]ST[2]
RU[Japanese]SZ[19]KM[4.50]
PW[zhal]PB[The Many Faces of Go]WR[6k]BR[6k]DT[2014-07-22]RE[W+12.50]VW[]
;B[cd]
;W[pc]
;B[dq]
;W[pp]
;B[qn]
;W[nq]
;B[ec]
;W[pl]
;B[pi]
;W[qj]
;B[on]
;W[qi]
;B[ph]
;W[pf]
;B[qh]
;W[pn]
;B[nl]
;W[qm]
;B[po]
;W[pm]
;B[qo]
;W[oo]
;B[rq]
;W[qp]
;B[rp]
;W[no]
;B[pr]
;W[or]
;B[nm]
;W[qr]
;B[rr]LB[qs:B][rs:A]
(;W[rs]
;B[qq]
;W[qs]
;B[ps])
(;W[qs]
;B[rs]
;W[qq]
;B[pj]
;W[qk]
;B[ok]
;W[rm]
;B[rn]
;W[sn]
;B[ro]
;W[so]
;B[dk]
;W[sr]
;B[kc]
;W[co]
;B[cp]
;W[do]
;B[nc]
;W[qf]
;B[fo]
;W[cl]
;B[dl]
;W[ck]
;B[cj]
;W[bk]
;B[bj]
;W[en]
;B[rg]
;W[rf]
;B[ob]
;W[pb]
;B[jq]
;W[hp]
;B[gn]
;W[dp]
;B[cq]
;W[fp]
;B[io]
;W[ip]
;B[kp]
;W[jp]
;B[jo]
;W[ho]
;B[hn]
;W[ko]
;B[kn]
;W[lo]
;B[ln]
;W[mn]
;B[eq]
;W[ep]
;B[gr]
;W[iq]
;B[lm]
;W[mm]
;B[kr]
;W[jr]
;B[fq]
;W[gq]
;B[ml]
;W[nn]
;B[cm]
;W[bm]
;B[bn]
;W[dm]
;B[cn]
;W[bo]
;B[op]
;W[np]
;B[ak]
;W[hr]
;B[bp]
;W[ap]
;B[aq]
;W[ao]
;B[fr]
;W[gs]
;B[nf]
;W[ll]
;B[in]
;W[el]
;B[ek]
;W[fl]
;B[il]
;W[fk]
;B[pa]
;W[qa]
;B[oa]
;W[qb]
;B[fj]
;W[dj]
;B[bl]
;W[gj]
;B[gk]
;W[dn]
;B[gi]
;W[hj]
;B[hk]
;W[ij]
;B[lk]
;W[kl]
;B[kk]
;W[jl]
;B[jk]
;W[ik]
;B[hl]
;W[fi]
;B[ej]
;W[kf]
;B[fh]
;W[ei]
;B[di]
;W[eh]
;B[eg]
;W[gh]
;B[dh]
;W[hi]
;B[ri]
;W[ig]
;B[sf]
;W[se]
;B[sg]
;W[re]
;B[pq]
;W[oq]
;B[lp]
;W[mo]
;B[ic]
;W[ki]
;B[hh]
;W[ih]
;B[jj]
;W[hg]
;B[gf]
;W[gg]
;B[fg]
;W[ji]
;B[le]
;W[he]
;B[gc]
;W[ge]
;B[fe]
;W[og]
;B[lf]
;W[lg]
;B[mg]
;W[lh]
;B[ke]
;W[jf]
;B[nh]
;W[fs]
;B[es]
;W[hs]
;B[er]
;W[br]
;B[bq]
;W[cr]
;B[mi]
;W[ar]
;B[oc]
;W[od]
;B[nd]
;W[oe]
;B[sk]
;W[rk]
;B[hf]
;W[if]
;B[ff]
;W[id]
;B[jd]
;W[hc]
;B[hb]
;W[gd]
;B[fc]
;W[fd]
;B[ed]
;W[ib]
;B[hd]
;W[jm]
;B[jn]
;W[hc]
;B[jc]
;W[gb]
;B[hd]
;W[cc]
;B[ie]
;W[bd]
;B[ce]
;W[be]
;B[db]
;W[cb]
;B[ac]
;W[bg]
;B[ab]
;W[bc]
;B[bh]
;W[af]
;B[cf]
;W[bf]
;B[ca]
;W[ba]
;B[da]
;W[ad]
;B[dc]
;W[ch]
;B[cg]
;W[ah]
;B[ci]
;W[ai]
;B[am]
;W[bi]
;B[ne]
;W[ng]
;B[fm]
;W[em]
;B[fn]
;W[go]
;B[om]
;W[ol]
;B[rj]
;W[sl]
;B[sj]
;W[pk]
;B[nj]
;W[lj]
;B[im]
;W[gl]
;B[rl]
;W[ql]
;B[sp]
;W[sq]
;B[sm]
;W[sn]
;B[ss]
;W[sq]
;B[pg]
;W[of]
;B[mj]
;W[oh]
;B[mh]
;W[oi]
;B[oj]
;W[kj]
;B[km]
;W[gm]
;B[fi]
;W[li]
;B[ch]
;W[ni]
;B[je]
;W[eo]
;B[an]
;W[gp]
;B[qg]
;W[]
;B[hm]
;W[]
;B[aj]
;W[ag]
;B[js]
;W[kq]
;B[lq]
;W[jq]
;B[sr]
;W[]
;B[]LB[rd:A]
(;W[rd])
(;W[])))


Tovább...

2014. július 6., vasárnap

Fordulat

A mai meccsem meg egy jó nagy fordulat volt, szerintem főleg azért, mert nagyon nyeregben érezte magát a srác a harmadánál-felénél, joggal. Onnan csak higgadtan kellett volna játszania, de sokkal kevésbé figyelt, mint az elején. Pedig megérdemelte volna.

Emlékszem, amikor 20 kyu környékén játszottam sokat Trond Evagner-rel a dragon-on, egyszer sikerült megvernem, akkor mondta azt, hogy látod, csak oda kell figyelned rendesen. Arra a játszmára mai napig emlékszem, szerintem felraktam ide is. Talán. De ezt most nem nézem meg. :P

Szóval itt is ez volt, ami ismerős nagyon, hogy kötődött valamihez a srác (vagy lány?) és nem tudta elengedni. Talán a jó helyzet után a kisebb kudarcok miatt kezdett erőlködni, vagy be akarta bizonyítani, hogy mindenáron ő a legjobb és én egyáltalán nem rúghatok labdába (büszkeség), nem tudom. Mindenesetre a sok pici lehetőséget össze tudtam hozni úgy, hogy feladja a végén.

A 47. lépésem után elég jól állok, bár falak épültek, azért sok hely van még a táblán és biztosan tartom a területem. Fehérrel. Legalábbis úgy látszik. :) Merthogy nem igazán. A 64. lépéssel klasszul leszámolt velem, aztán a 69.-kel, meg a 73.-kal csakis az volt a szándékom, hogy összezavarjam és amennyire lehet, megbontsam a vonalait. A 97.-nél látszik, hogy nyertem egy jó adagot és van több jó helyzetem, fekete talán nem is tudja, hol támadjon előbb. 121.-gyel a bal felső sarok elég biztonságossá vált, 139-cel köveket mentettem meg, közben a középrész felé is hatásom lett, 159.-cel alulról erősítem a területem, 185.-tel pedig kegyelemdöfést kap egy hiba után szegény. 191.-gyel két csoportját is veszélyeztetem, amit megint nem vett észre, 214. megint hibás, nekem adott vagy 10 pontot, 231. újabb foglyokat jelentett nekem, aztán 237. is, 245. megint egy kis betörés fekete területére, aztán amikor elvesztette véglegesen a bal felső sarkot, akkor feladta.

(;GM[1]FF[4]CA[UTF-8]AP[CGoban:3]ST[2]
RU[Japanese]SZ[19]HA[2]KM[0.50]TM[1500]OT[5x30 byo-yomi]
PW[zhalasz]PB[xayakhsnb]WR[5k]BR[7k]DT[2014-07-06]PC[The KGS Go Server at http://www.gokgs.com/]AB[pd][dp]C[zhalasz [5k?\]: hi, gg
xayakhsnb [7k\]: hi
]RE[W+Resign]
;W[pp]WL[1497.945]
;B[cd]BL[1495.222]
;W[cn]WL[1494.75]
;B[cp]BL[1487.704]
;W[dj]WL[1492.557]
;B[ci]BL[1482.648]
;W[cj]WL[1489.953]
;B[di]BL[1480.555]
;W[en]WL[1486.998]
;B[cf]BL[1471.174]
;W[fp]WL[1483.809]
;B[fq]BL[1463.371]
;W[ep]WL[1481.919]
;B[eq]BL[1460.642]
;W[do]WL[1480.119]
;B[gp]BL[1457.917]
;W[ei]WL[1475.76]
;B[eh]BL[1454.918]
;W[ed]WL[1474.014]
;B[ej]BL[1446.391]
;W[fi]WL[1472.124]
;B[fj]BL[1443.208]
;W[gi]WL[1470.721]
;B[bj]BL[1439.443]
;W[dl]WL[1466.273]
;B[el]BL[1425.017]
;W[hk]WL[1461.393]
;B[dm]BL[1422.568]
;W[cl]WL[1458.843]
;B[fn]BL[1393.467]
;W[fm]WL[1452.678]
;B[em]BL[1377.896]
;W[dn]WL[1442.883]
;B[cm]BL[1360.866]
;W[bm]WL[1437.053]
;B[fo]BL[1344.166]
;W[gm]WL[1422.38]
;B[eo]BL[1341.15]
;W[bo]WL[1417.147]
;B[dk]BL[1316.039]
;W[ck]WL[1403.399]
;B[gj]BL[1266.503]
;W[hj]WL[1399.003]
;B[hi]BL[1211.59]
;W[hh]WL[1396.306]
;B[ii]BL[1208.895]
;W[fg]WL[1389.956]
;B[gh]BL[1197.156]
;W[fh]WL[1387.953]
;B[gg]BL[1195.832]
;W[hg]WL[1378.12]
;B[gf]BL[1193.189]
;W[ff]WL[1376.547]
;B[hf]BL[1187.1]
;W[ig]WL[1365.109]
;B[if]BL[1183.064]
;W[jg]WL[1363.031]
;B[fe]BL[1174.006]
;W[ef]WL[1361.164]
;B[ee]BL[1170.149]
;W[dh]WL[1356.014]
;B[ch]BL[1166.997]
;W[dg]WL[1353.201]
;B[df]BL[1161.381]
;W[jd]WL[1339.899]
;B[eg]BL[1156.427]
;W[nc]WL[1337.265]
;B[oc]BL[1152.959]
;W[rc]WL[1333.532]
;B[nd]BL[1143.067]
;W[mc]WL[1331.53]
;B[rd]BL[1140.981]
;W[qd]WL[1324.821]
;B[qc]BL[1138.232]
;W[qe]WL[1322.896]
;B[rb]BL[1136.414]
;W[re]WL[1321.451]
;B[sc]BL[1134.953]
;W[ph]WL[1319.012]
;B[qh]BL[1123.48]
;W[qi]WL[1317.582]
;B[ri]BL[1117.036]
;W[rh]WL[1315.652]
;B[qg]BL[1114.061]
;W[rj]WL[1314.735]
;B[rg]BL[1112.13]
;W[si]WL[1313.079]
;B[pg]BL[1109.217]
;W[oh]WL[1311.906]
;B[pe]BL[1106.405]
;W[og]WL[1308.751]
;B[qf]BL[1102.86]
;W[of]WL[1306.944]
;B[se]BL[1099.301]
;W[md]WL[1305.497]
;B[ne]BL[1096.035]
;W[lf]WL[1303.785]
;B[ic]BL[1088.526]
;W[id]WL[1300.225]
;B[hd]BL[1086.906]
;W[hc]WL[1298.097]
;B[hb]BL[1079.785]
;W[gc]WL[1296.511]
;B[ib]BL[1078.483]
;W[gd]WL[1292.943]
;B[he]BL[1076.01]
;W[dc]WL[1289.842]
;B[ec]BL[1044.686]
;W[eb]WL[1286.271]
;B[fb]BL[1034.737]
;W[fc]WL[1284.678]
;B[gb]BL[1033.105]
;W[cc]WL[1280.508]
;B[bc]BL[1027.681]
;W[bb]WL[1279.056]
;B[ad]BL[1024.082]
;W[ab]WL[1275.7]
;B[kc]BL[1014.609]
;W[jc]WL[1269.143]
;B[lb]BL[1010.301]
;W[jb]WL[1266.503]
;B[kd]BL[998.548]
;W[je]WL[1264.494]
;B[ke]BL[992.388]
;W[jf]WL[1262.898]
;B[kf]BL[989.876]
;W[kg]WL[1261.293]
;B[le]BL[988.099]
;W[me]WL[1255.613]
;B[mf]BL[986.017]
;W[lg]WL[1253.295]
;B[mb]BL[981.093]
;W[nb]WL[1249.834]
;B[ob]BL[978.989]
;W[ma]WL[1246.403]
;B[oa]BL[964.787]
;W[kb]WL[1230.505]
;B[na]BL[940.907]
;W[nf]WL[1228.542]
;B[rp]BL[915.421]
;W[ro]WL[1225.42]
;B[qo]BL[912.508]
;W[rn]WL[1224.041]
;B[qn]BL[910.312]
;W[qp]WL[1219.291]
;B[rq]BL[909.014]
;W[rm]WL[1217.59]
;B[pr]BL[900.642]
;W[on]WL[1207.514]
;B[op]BL[888.771]
;W[oq]WL[1201.914]
;B[or]BL[874.228]
;W[pq]WL[1197.028]
;B[nq]BL[869.551]
;W[np]WL[1187.342]
;B[oo]BL[861.166]
;W[po]WL[1185.862]
;B[no]BL[858.246]
;W[pn]WL[1182.815]
;B[mp]BL[855.636]
;W[jp]WL[1174.657]
;B[io]BL[848.704]
;W[jo]WL[1172.558]
;B[in]BL[845.922]
;W[jn]WL[1171.349]
;B[jm]BL[843.456]
;W[ln]WL[1167.703]
;B[mn]BL[837.644]
;W[mm]WL[1165.036]
;B[lm]BL[830.062]
;W[km]WL[1163.144]
;B[ll]BL[827.583]
;W[kl]WL[1161.834]
;B[ml]BL[810.257]
;W[nm]WL[1159.856]
;B[lj]BL[804.335]
;W[kk]WL[1158.624]
;B[mi]BL[801.144]
;W[ji]WL[1150.512]
;B[jj]BL[786.439]
;W[kj]WL[1147.64]
;B[ki]BL[782.494]
;W[jh]WL[1144.306]
;B[ik]BL[755.828]
;W[ij]WL[1138.125]
;B[jk]BL[738.634]
;W[il]WL[1135.542]
;B[hl]BL[723.057]
;W[jl]WL[1130.527]
;B[hm]BL[716.63]
;W[gl]WL[1107.929]
;B[gk]BL[706.532]
;W[ek]WL[1104.546]
;B[nl]BL[652.608]
;W[ol]WL[1097.954]
;B[pm]BL[647.463]
;W[om]WL[1094.654]
;B[pl]BL[643.594]
;W[ok]WL[1089.502]
;B[mh]BL[639.553]
;W[mg]WL[1086.804]
;B[pj]BL[633.649]
;W[pk]WL[1078.874]
;B[jr]BL[621.426]
;W[lc]WL[1069.617]
;B[la]BL[617.571]
;W[bk]WL[1063.215]
;B[co]BL[612.992]
;W[bn]WL[1060.583]
;B[bi]BL[611.53]
;W[bq]WL[1058.217]
;B[bp]BL[600.744]
;W[ap]WL[1055.525]
;B[br]BL[599.444]
;W[cq]WL[1051.164]
;B[cr]BL[597.371]
;W[dq]WL[1047.162]
;B[ep]BL[594.419]
;W[dr]WL[1045.811]
;B[er]BL[591.922]
;W[ds]WL[1041.853]
;B[ar]BL[582.012]
;W[aq]WL[1039.808]
;B[es]BL[579.851]
;W[ao]WL[1036.454]
;B[iq]BL[576.722]
;W[ip]WL[1034.753]
;B[hp]BL[574.207]
;W[jq]WL[1032.526]
;B[kr]BL[562.505]
;W[hn]WL[1030.123]
;B[ho]BL[551.785]
;W[im]WL[1026.033]
;B[kq]BL[546.078]
;W[lo]WL[1023.73]
;B[lp]BL[542.053]
;W[mo]WL[1016.672]
;B[ko]BL[535.292]
;W[nn]WL[1008.779]
;B[np]BL[533.152]
;W[gn]WL[996.115]
;B[qq]BL[526.998]
;W[go]WL[990.475]
;B[dd]BL[507.292]
;W[hq]WL[984.265]
;B[hr]BL[486.612]
;W[ir]WL[978.863]
;B[gq]BL[482.91]
;W[iq]WL[967.489]
;B[is]BL[476.962]
;W[kp]WL[959.035]
;B[mr]BL[471.681]
;W[oe]WL[932.667]
;B[od]BL[465.391]
;W[ka]WL[925.926]
;B[ma]BL[462.027]
;W[pf]WL[923.764]
;B[rf]BL[457.746]
;W[ih]WL[915.416]
;B[gi]BL[453.239]
;W[ac]WL[913.056]
;B[bd]BL[450.135]
;W[fk]WL[905.511]
;B[fd]BL[446.673]
;W[ec]WL[902.283]
;B[ea]BL[445.188]
;W[ca]WL[892.316]
;B[da]BL[435.298]
;W[fa]WL[884.531]
;B[ga]BL[433.247]
;W[db]WL[882.047]
;B[ba]BL[404.111]
;W[aa]WL[877.363]
;B[ge]BL[376.209]
;W[fa]WL[873.854]
;B[ea]BL[374.034]
;W[da]WL[872.907]C[zhalasz [4k\]: thanks
xayakhsnb [7k\]: ty
])
Tovább...

Feltámadás

Jó régen jártam a KGS-en, bizonytalanná is vált a rangom. Tegnap és ma játszottam egyet-egyet, meglepően érdekesen alakultak, bár lehet, hogy csak azért, mert régen játszottam élő partit. Talán legutóbb a nyulashatoson. Jaaa, hogy azt nem is írtam, milyen királyság volt, döntetlent játszani egy 4 danos ellen 9 kőből? Hú, az azért tényleg különleges egy nap volt, bár más szempontból is. :)

Na, most itt ez a tegnapi játszma, amiben az volt most nekem a legjobb, hogy többször változott, hogy melyik csoportom van nyerő (élő) helyzetben, ráadásul ezeket el tudtam engedni, nem ragaszkodtam semelyikhez. Végül jól tettem, mert kicsivel nyertem, szóval viszonylag jók voltak a megérzéseim, legalábbis, ha mérlegre tesszük az ellenféllel, akkor talán kicsit jobbak, mint az övéi. Ez a relatív minősítés mindig észhez térít egy kicsit. :)

A 38. lépés után elég szép a sok elvágott feket-fehér csoport így egymás mellett a jobb alsó részen. A 121. lépés határozott szándék, de asszem az fordulópont, hogy a 123.-kal jobbra indult el, nem a tábla széle felé. Legalábbis abban sokkal több szabadságot látok én. Meg is döglend szegény inváziózó fehér csoport ottan később.

A 151. lépés nagyon érdekes döntési helyzetet hozott. Vagy alul engedem el a 16 kövemet, amik (mivel megmenekül a középen lévő fehér csoport, ők elvesznek), vagy felül engedem futni hagyni a fehér csoportot. Valszeg nem volt rossz választás az alsók feláldozása, bár nem számoltam végig egyáltalán, csak érzésre mentem. Aztán már sok meglepő dolog nem is történt.

(;GM[1]FF[4]CA[UTF-8]AP[CGoban:3]ST[2]
RU[Japanese]SZ[19]HA[2]KM[0.50]TM[1500]OT[5x30 byo-yomi]
PW[Bogdan66]PB[zhalasz]WR[4k]BR[6k]DT[2014-07-04]PC[The KGS Go Server at http://www.gokgs.com/]AB[pd][dp]C[zhalasz [6k?\]: hi, gg
Bogdan66 [4k\]: hi
Bogdan66 [4k\]: gg
]RE[B+4.50]
;W[dd]WL[1498.506]
;B[pp]BL[1498.21]
;W[qn]WL[1496.35]
;B[no]BL[1494.357]
;W[nq]WL[1479.925]
;B[np]BL[1471.177]
;W[oq]WL[1463.085]
;B[pq]BL[1448.794]
;W[mq]WL[1458.742]
;B[jp]BL[1431.394]
;W[op]WL[1455.739]
;B[po]BL[1428.651]
;W[oo]WL[1454.219]
;B[pn]BL[1427.163]
;W[on]WL[1452.682]
;B[qm]BL[1425.761]
;W[jq]WL[1449.272]
;B[kq]BL[1423.7]
;W[kp]WL[1446.882]
;B[lp]BL[1422.466]
;W[ko]WL[1445.236]
;B[lq]BL[1421.307]
;W[mp]WL[1443.024]
;B[lo]BL[1420.288]
;W[mo]WL[1441.537]
;B[ln]BL[1418.405]
;W[jo]WL[1439.503]
;B[ip]BL[1416.598]
;W[jr]WL[1436.597]
;B[lr]BL[1412.137]
;W[hq]WL[1433.628]
;B[io]BL[1409.672]
;W[jn]WL[1432.249]
;B[in]BL[1408.274]
;W[jm]WL[1430.948]
;B[fo]BL[1393.854]
;W[fq]WL[1428.561]
;B[cn]BL[1390.784]
;W[lm]WL[1425.859]
;B[mn]BL[1389.207]
;W[nn]WL[1422.235]
;B[mm]BL[1387.893]
;W[ml]WL[1417.235]
;B[ll]BL[1385.037]
;W[km]WL[1414.769]
;B[nl]BL[1383.94]
;W[mk]WL[1411.688]
;B[nm]BL[1382.788]
;W[om]WL[1410.583]
;B[ol]BL[1380.708]
;W[pm]WL[1407.565]
;B[pl]BL[1376.613]
;W[pr]WL[1405.161]
;B[qr]BL[1375.103]
;W[ql]WL[1401.825]
;B[rm]BL[1371.505]
;W[rn]WL[1397.807]
;B[rl]BL[1366.77]
;W[qk]WL[1396.09]
;B[ro]BL[1339.015]
;W[nr]WL[1366.11]
;B[ps]BL[1334.329]
;W[os]WL[1363.621]
;B[qs]BL[1326.233]
;W[qq]WL[1358.737]
;B[qo]BL[1321.028]
;W[rr]WL[1355.228]
;B[or]BL[1319.245]
;W[ls]WL[1328.944]
;B[ms]BL[1308.851]
;W[pr]WL[1326.424]
;B[im]BL[1283.657]
;W[rs]WL[1323.11]
;B[jl]BL[1280.586]
;W[kl]WL[1321.011]
;B[lk]BL[1278.571]
;W[kk]WL[1319.657]
;B[lj]BL[1274.946]
;W[jk]WL[1317.578]
;B[il]BL[1273.251]
;W[mj]WL[1313.665]
;B[ii]BL[1266.249]
;W[pj]WL[1307.362]
;B[ki]BL[1253.29]
;W[ks]WL[1299.05]
;B[ik]BL[1247.458]
;W[qf]WL[1295.575]
;B[rk]BL[1236.499]
;W[rj]WL[1293.47]
;B[sn]BL[1230.011]
;W[of]WL[1289.653]
;B[dj]BL[1213.899]
;W[cg]WL[1282.902]
;B[nd]BL[1211.776]
;W[bj]WL[1280.646]
;B[ck]BL[1208.217]
;W[cj]WL[1277.229]
;B[di]BL[1206.464]
;W[bk]WL[1216.146]
;B[cl]BL[1198.313]
;W[go]WL[1212.359]
;B[gn]BL[1194.819]
;W[fp]WL[1210.708]
;B[eo]BL[1193.159]
;W[dr]WL[1205.703]
;B[cq]BL[1190.85]
;W[cr]WL[1204.341]
;B[fc]BL[1186.139]
;W[bq]WL[1202.201]
;B[bp]BL[1183.942]
;W[dq]WL[1200.791]
;B[cp]BL[1181.474]
;W[ec]WL[1197.907]
;B[gd]BL[1179.18]
;W[fb]WL[1194.986]
;B[gb]BL[1176.827]
;W[fd]WL[1193.656]
;B[gc]BL[1175.51]
;W[fe]WL[1190.876]
;B[kd]BL[1174.625]
;W[lc]WL[1188.536]
;B[kc]BL[1171.765]
;W[mc]WL[1184.06]
;B[nc]BL[1170.481]
;W[nb]WL[1177.728]
;B[ob]BL[1169.243]
;W[lb]WL[1176.494]
;B[kb]BL[1167.813]
;W[oc]WL[1174.668]
;B[pc]BL[1165.927]
;W[md]WL[1170.632]
;B[me]BL[1164.553]
;W[ne]WL[1169.485]
;B[od]BL[1162.514]
;W[le]WL[1168.275]
;B[mf]BL[1161.357]
;W[ld]WL[1166.879]
;B[lf]BL[1158.432]
;W[ke]WL[1165.548]
;B[kf]BL[1156.179]
;W[je]WL[1163.96]
;B[he]BL[1152.411]
;W[ic]WL[1161.734]
;B[ib]BL[1151.068]
;W[jf]WL[1157.725]
;B[hf]BL[1145.018]
;W[kg]WL[1156.421]
;B[lg]BL[1143.204]
;W[ig]WL[1151.682]
;B[hg]BL[1139.173]
;W[li]WL[1143.92]
;B[lh]BL[1137.007]
;W[kj]WL[1142.181]
;B[kh]BL[1132.504]
;W[ok]WL[1140.116]
;B[qi]BL[1127.93]
;W[qj]WL[1136.432]
;B[ph]BL[1126.62]
;W[qg]WL[1133.662]
;B[oh]BL[1124.937]
;W[og]WL[1131.311]
;B[nh]BL[1123.668]
;W[ri]WL[1129.836]
;B[df]BL[1117.741]
;W[cf]WL[1127.77]
;B[ee]BL[1113.887]
;W[dg]WL[1125.983]
;B[ff]BL[1111.856]
;W[eb]WL[1123.909]
;B[ed]BL[1108.577]
;W[fg]WL[1119.548]
;B[eg]BL[1102.462]
;W[eh]WL[1118.069]
;B[ef]BL[1100.736]
;W[dh]WL[1116.226]
;B[fh]BL[1099.584]
;W[ei]WL[1114.744]
;B[ej]BL[1097.714]
;W[fi]WL[1113.51]
;B[gh]BL[1096.691]
;W[fj]WL[1112.051]
;B[fk]BL[1095.397]
;W[gk]WL[1110.449]
;B[ek]BL[1091.037]
;W[hj]WL[1108.431]
;B[ij]BL[1089.158]
;W[gl]WL[1106.542]
;B[fm]BL[1087.699]
;W[bl]WL[1098.838]
;B[dc]BL[1079.932]
;W[de]WL[1095.908]
;B[ge]BL[1076.717]
;W[cc]WL[1094.506]
;B[db]BL[1075.063]
;W[cb]WL[1093.015]
;B[ce]BL[1074.064]
;W[cd]WL[1090.942]
;B[be]BL[1072.896]
;W[bf]WL[1088.885]
;B[bm]BL[1060.937]
;W[qb]WL[1085.892]
;B[qc]BL[1058.865]
;W[rc]WL[1084.387]
;B[rd]BL[1057.031]
;W[rb]WL[1082.443]
;B[sc]BL[1051.865]
;W[sb]WL[1073.303]
;B[sd]BL[1047.289]
;W[re]WL[1071.5]
;B[pb]BL[1034.418]
;W[se]WL[1063.467]
;B[qd]BL[1032.266]
;W[ka]WL[1061.531]
;B[ja]BL[1025.282]
;W[jb]WL[1057.986]
;B[jc]BL[1017.135]
;W[jd]WL[1055.402]
;B[la]BL[1015.807]
;W[ma]WL[1051.602]
;B[hc]BL[1013.231]
;W[oa]WL[1049.849]
;B[pa]BL[1010.704]
;W[pe]WL[1044.487]
;B[qa]BL[998.503]
;W[qe]WL[1040.328]
;B[ra]BL[996.406]
;W[dm]WL[1037.016]
;B[fl]BL[989.39]
;W[cm]WL[1034.903]
;B[bn]BL[986.974]
;W[dn]WL[1030.678]
;B[gp]BL[975.565]
;W[ci]WL[1026.173]
;B[br]BL[971.358]
;W[gq]WL[1022.475]
;B[iq]BL[968.413]
;W[ir]WL[1019.939]
;B[oj]BL[936.437]
;W[nk]WL[1009.634]
;B[nj]BL[934.06]
;W[pk]WL[1006.019]
;B[mi]BL[931.258]
;W[lj]WL[999.33]
;B[pi]BL[926.842]
;W[hp]WL[996.666]
;B[ho]BL[924.8]
;W[ep]WL[959.203]
;B[nf]BL[913.571]
;W[oe]WL[956.702]
;B[sj]BL[908.298]
;W[sk]WL[952.799]
;B[sl]BL[904.065]
;W[si]WL[950.83]
;B[fa]BL[875.935]
;W[da]WL[948.393]
;B[rp]BL[860.541]
;W[rq]WL[944.514]
;B[cs]BL[846.548]
;W[ds]WL[941.05]
;B[bs]BL[842.227]
;W[gm]WL[937.793]
;B[hm]BL[838.817]
;W[ng]WL[886.962]
;B[kr]BL[835.56]
;W[hr]WL[880.491]
;B[js]BL[833.774]
;W[hi]WL[864.916]
;B[hh]BL[814.13]
;W[am]WL[856.42]
;B[an]BL[811.779]
;W[em]WL[849.381]
;B[fn]BL[778.12]
;W[do]WL[839.237]
;B[co]BL[767.893]
;W[al]WL[826.647]
;B[jj]BL[760.585]
;W[mg]WL[818.458]
;B[mh]BL[753.246]
;W[qh]WL[816.118]
;B[hk]BL[731.385]
;W[sp]WL[800.689]
;B[so]BL[729.421]
;W[sq]WL[799.245]
;B[sk]BL[726.81]
;W[pg]WL[795.375]
;B[gp]BL[711.123]
;W[er]WL[784.564]
;B[go]BL[708.545]
;W[gi]WL[778.086]
;B[hl]BL[705.245]
;W[gj]WL[776.527]
;B[ga]BL[701.825]
;W[ea]WL[774.194]
;B[]BL[701.824]
;W[ka]WL[750.725]
;B[id]BL[692.324]
;W[]WL[750.724]
;B[]BL[670.88]TW[aa][ba][ca][ab][bb][db][ac][bc][dc][ad][bd][ae][be][ce][af][pf][rf][sf][ag][bg][rg][sg][ah][bh][ch][rh][sh][ai][bi][aj][ak][lk][ll][nl][ol][pl][mm][nm][kn][ln][mn][lo][no][lp][np][eq][kq][lq][fr][gr][kr][lr][mr][or][qr][sr][es][fs][gs][hs][is][js][ks][ls][ms][ns][ps][qs][ss]TB[ha][ia][ka][la][ma][na][oa][sa][hb][jb][lb][mb][nb][qb][rb][sb][ic][lc][mc][oc][rc][fd][hd][jd][ld][md][fe][ie][je][ke][le][gf][if][jf][fg][gg][ig][jg][kg][ih][jh][ji][ni][oi][dk][dl][el][cm][dm][em][sm][dn][en][hn][qn][rn][ao][bo][do][ap][aq][bq][ar][as]C[zhalasz [4k?\]: thanks
Bogdan66 [4k\]: thank you
Bogdan66 [4k\]: see you
zhalasz [4k?\]: bye :)
])
Tovább...

2013. november 28., csütörtök

Meredek lépcső

A KGS érdekesen rajzolja a rang változását nekem mostanában, talán azért, mert ritkán játszom. Most éppen 5k vagyok, így vesztettem el egy 6k-s elleni játszmát pár ponttal. Asszem kicsit defenzív voltam. Azért az érdekes, hogy már ez is posztolnivaló.

Próbáltam tartani a játszmát úgy, hogy nem nyitok ki támadási lehetőséget, ez az előző bejegyzésből jövő Tissier-idézet most erősen hat rám, viszont úgy tűnik, hogy a biztonság mellett ez csökkentette a támadásaim hatékonyságát. Az inváziók mind megéltek, amiket csináltam, de a jelek szerint egy kicsivel jobbak voltak mégis fekete számára.

Most talán tudatosabbak voltak számomra a döntési pontok, mint általában, a 'trading' jellege többször eszembe jutott, hogy talán végig lehetne gondolni, hogy pl. az O9-es feláldozásával mit vesztek, vagy merre kanyarodik a középső terület bitorlása... De ez még nagy feladat nekem, nemhogy 20 lépésre előre területeket számolni. :) Ilyen volt a 110. lépés is, az N16-on, amire először azt gondoltam, hogy jó, mert több irányban is hathat, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ártott volna, ha határozottabb vagyok.

Jó volt, mert használtam a fejem, de rögtön éreztem a meccs után, hogy visszahúzódóbb voltam a lehetőségeknél.

(;GM[1]FF[4]CA[UTF-8]AP[CGoban:3]ST[2]
RU[Japanese]SZ[19]KM[0.50]TM[1500]OT[5x30 byo-yomi]
PW[zhalasz]PB[r3]WR[5k]BR[6k]DT[2013-11-28]PC[The KGS Go Server at http://www.gokgs.com/]C[r3 [6k\]: hi
]RE[B+4.50]
;B[pd]BL[1494.592]C[zhalasz [5k\]: hi, gg
]
;W[dc]WL[1493.319]
;B[oq]BL[1477.65]
;W[dp]WL[1488.895]
;B[oo]BL[1471.089]
;W[qp]WL[1483.138]
;B[qn]BL[1397.535]
;W[rn]WL[1456.622]
;B[rm]BL[1393.538]
;W[qo]WL[1440.809]
;B[ro]BL[1390.639]
;W[pn]WL[1430.743]
;B[qm]BL[1381.784]
;W[rp]WL[1376.072]
;B[sn]BL[1378.048]
;W[pr]WL[1373.991]
;B[pq]BL[1374.939]
;W[qr]WL[1368.714]
;B[qq]BL[1372.299]
;W[rq]WL[1366.204]
;B[or]BL[1369.207]
;W[po]WL[1361.092]
;B[qi]BL[1364.029]
;W[op]WL[1355.832]
;B[np]BL[1360.034]
;W[pp]WL[1352.437]
;B[no]BL[1356.805]
;W[nq]WL[1340.538]
;B[nr]BL[1353.817]
;W[mq]WL[1339.097]
;B[mr]BL[1352.256]
;W[lq]WL[1337.228]
;B[lr]BL[1350.612]
;W[lo]WL[1332.445]
;B[ps]BL[1348.42]
;W[rs]WL[1329.346]
;B[nm]BL[1345.838]
;W[om]WL[1310.853]
;B[kq]BL[1340.37]
;W[kp]WL[1295.913]
;B[jq]BL[1337.877]
;W[jp]WL[1293.015]
;B[iq]BL[1335.934]
;W[mm]WL[1283.573]
;B[mn]BL[1329.231]
;W[ln]WL[1279.048]
;B[ml]BL[1327.194]
;W[lm]WL[1274.011]
;B[ol]BL[1325.141]
;W[mo]WL[1244.843]
;B[nn]BL[1322.243]
;W[sr]WL[1238.56]
;B[pl]BL[1312.974]
;W[mp]WL[1227.918]
;B[de]BL[1308.872]
;W[fd]WL[1224.686]
;B[cc]BL[1304.846]
;W[cb]WL[1222.427]
;B[cd]BL[1303.399]
;W[fq]WL[1216.208]
;B[ip]BL[1298.427]
;W[io]WL[1213.006]
;B[gp]BL[1295.11]
;W[gr]WL[1210.664]
;B[ho]BL[1290.058]
;W[in]WL[1208.659]
;B[eo]BL[1281.805]
;W[dj]WL[1204.833]
;B[ch]BL[1277.456]
;W[dn]WL[1197.663]
;B[do]BL[1274.522]
;W[co]WL[1194.229]
;B[cp]BL[1270.554]
;W[cq]WL[1190.269]
;B[ep]BL[1268.657]
;W[dq]WL[1187.886]
;B[eq]BL[1266.703]
;W[er]WL[1186.372]
;B[cn]BL[1263.896]
;W[bo]WL[1177.66]
;B[bn]BL[1260.222]
;W[bp]WL[1174.128]
;B[cl]BL[1256.403]
;W[dm]WL[1168.536]
;B[dk]BL[1248.866]
;W[ek]WL[1153.735]
;B[cj]BL[1246.442]
;W[dl]WL[1150.008]
;B[ck]BL[1243.24]
;W[gm]WL[1148.505]
;B[hr]BL[1232.982]
;W[hs]WL[1143.708]
;B[is]BL[1230.131]
;W[gs]WL[1141.666]
;B[gq]BL[1223.725]
;W[id]WL[1125.322]
;B[nc]BL[1212.653]
;W[rd]WL[1118.536]
;B[qf]BL[1204.357]
;W[qc]WL[1112.679]
;B[pc]BL[1200.719]
;W[qb]WL[1097.653]
;B[qd]BL[1198.038]
;W[re]WL[1094.453]
;B[rf]BL[1195.877]
;W[pb]WL[1091.283]
;B[ob]BL[1193.695]
;W[nk]WL[1071.724]
;B[nl]BL[1188.931]
;W[md]WL[1035.757]
;B[mc]BL[1178.874]
;W[ld]WL[1032.336]
;B[lc]BL[1176.998]
;W[kc]WL[1030.282]
;B[kb]BL[1169.652]
;W[jc]WL[1028.143]
;B[jb]BL[1166.852]
;W[ib]WL[1026.218]
;B[nf]BL[1162.618]
;W[lj]WL[1008.042]
;B[mj]BL[1158.867]
;W[mi]WL[1006.023]
;B[nj]BL[1155.324]
;W[ni]WL[1003.277]
;B[mk]BL[1150.14]
;W[lg]WL[999.597]
;B[lk]BL[1142.412]
;W[kj]WL[996.976]
;B[kk]BL[1140.343]
;W[jj]WL[988.69]
;B[ff]BL[1136.27]
;W[ge]WL[956.269]
;B[di]BL[1132.538]
;W[ej]WL[953.727]
;B[bb]BL[1128.401]
;W[ei]WL[939.802]
;B[eh]BL[1121.141]
;W[fh]WL[938.195]
;B[eg]BL[1117.874]
;W[gg]WL[932.043]
;B[lf]BL[1108.467]
;W[kf]WL[929.518]
;B[mg]BL[1104.944]
;W[lh]WL[927.767]
;B[oi]BL[1099.102]
;W[jk]WL[904.871]
;B[kl]BL[1095.326]
;W[jm]WL[902.391]
;B[gf]BL[1090.245]
;W[hf]WL[900.672]
;B[fg]BL[1088.082]
;W[gh]WL[896.063]
;B[db]BL[1086.362]
;W[eb]WL[894.288]
;B[ca]BL[1084.097]
;W[ec]WL[889.362]
;B[ea]BL[1082.063]
;W[fa]WL[887.77]
;B[da]BL[1080.477]
;W[sf]WL[871.089]
;B[sg]BL[1074.518]
;W[se]WL[869.432]
;B[rh]BL[1069.566]
;W[qe]WL[864.486]
;B[pe]BL[1067.447]
;W[sc]WL[862.476]
;B[fb]BL[1064.785]
;W[ga]WL[858.029]
;B[gb]BL[1060.592]
;W[ha]WL[856.359]
;B[hc]BL[1055.342]
;W[ic]WL[852.89]
;B[fe]BL[1024.163]
;W[gd]WL[845.84]
;B[ed]BL[1021.916]
;W[fc]WL[840.493]
;B[km]BL[1012.568]
;W[kn]WL[838.101]
;B[jl]BL[1010.509]
;W[il]WL[836.546]
;B[hn]BL[1007.984]
;W[hm]WL[834.433]
;B[fn]BL[998.457]
;W[fm]WL[827.507]
;B[fp]BL[996.541]
;W[fr]WL[824.135]
;B[cm]BL[994.057]
;W[gn]WL[782.959]
;B[go]BL[991.097]
;W[en]WL[779.299]
;B[el]BL[986.532]
;W[em]WL[773.017]
;B[fl]BL[982.996]
;W[gj]WL[677.755]
;B[nd]BL[972.292]
;W[me]WL[675.126]
;B[mf]BL[967.288]
;W[ne]WL[611.414]
;B[oe]BL[963.36]
;W[ke]WL[605.999]
;B[le]BL[960.598]
;W[kd]WL[604.214]
;B[og]BL[957.287]
;W[nh]WL[595.906]
;B[oh]BL[952.226]
;W[ja]WL[591.865]
;B[la]BL[948.586]
;W[oa]WL[586.71]
;B[na]BL[945.676]
;W[pa]WL[581.241]
;B[mh]BL[938.841]
;W[li]WL[576.928]
;B[sp]BL[931.17]
;W[sq]WL[572.723]
;B[so]BL[924.693]
;W[ng]WL[565.68]
;B[of]BL[913.543]
;W[qs]WL[562.292]
;B[os]BL[905.29]
;W[dd]WL[555.103]
;B[ee]BL[901.733]
;W[an]WL[546.718]
;B[am]BL[897.334]
;W[ao]WL[545.539]
;B[fo]BL[893.736]
;W[ia]WL[533.859]
;B[lb]BL[880.913]
;W[]WL[533.858]
;B[gk]BL[864.861]
;W[]WL[475.441]
;B[hj]BL[830.15]
;W[gi]WL[450.085]
;B[]BL[830.149]
;W[]WL[450.084]TW[qa][ra][sa][fb][gb][hb][rb][sb][gc][hc][rc][hd][jd][sd][he][ie][je][if][jf][hg][ig][jg][kg][hh][ih][jh][kh][fi][hi][ii][ji][ki][fj][hj][ij][fk][gk][hk][ik][el][fl][gl][hl][im][jn][jo][ko][ap][cp][lp][aq][bq][ar][br][cr][dr][rr][as][bs][cs][ds][es][fs][ss]TB[aa][ba][ma][ab][cb][mb][nb][ac][bc][oc][ad][bd][od][ae][be][ce][af][bf][cf][df][ef][pf][ag][bg][cg][dg][pg][qg][rg][ah][bh][dh][ph][qh][sh][ai][bi][ci][pi][ri][si][aj][bj][oj][pj][qj][rj][sj][ak][bk][nk][ok][pk][qk][rk][sk][al][bl][ql][rl][sl][bm][sm][rn][hp][hq][ir][jr][kr][js][ks][ls][ms][ns]C[zhalasz [5k\]: thanks
r3 [6k\]: ty
])

Tovább...

2013. november 27., szerda

Nyitott tartás

Olvastam egy Tissier-interjú fordítást itt: az Aikimag blogon és nagyon megfogott az a rész, amikor arról beszél, hogy szerinte milyen fontos, hogy figyeljünk a nyitások kerülésére.

Az mondjuk érdekes, hogy hogyan lehetne megfogalmazni a nyitást, főleg ha nem harcról, hanem másfajta kontaktusról van szó, de nekem lejött valami, annyira, mint amikor néhány részletet Takuan írásából, mert olyan pontot fogott meg a tudatomban, amit éreztem, hogy hatással van a mozgásomra vagy a tartásomra - vagy a tudatosságomra. nagyon érdekes volt. Mintha egyfajta folyamatos koncentrálás lett volna, egyfajta meditáció. Az mondjuk kérdés, hogy közben hogyan tudnék "laza", tehát rendes kontaktusban is maradni a környezetemmel. Eléggé japán.

"A budo lényege a rések hiánya, a waki ga nai azt jelenti, hogy soha se nyissunk, se mozdulattal, se szavakkal."
Tovább...

2013. november 13., szerda

Büntetés

Meggyőződésem, hogy vesztettem volna, ha nem lép le érthetetlen módon a játékos a KGS-en, így nem csak engem büntet, hogy nem jutok el a végéig és nem zárom ezt le, hanem magát is, mert olyan módon csinálja, hogy a rendszer bünteti a be-nem-fejezés miatt. Ilyenkor a játékosnál beállítom a tiltást, hogy ne fussak vele össze még egyszer, mert valahogy keserűséget okoz bennem, amikor köszönés, minden nélkül nyomja, aztán le se szarja az elemi befejezésig a játszmát. Legalábbis úgy viselkedik, hogy ez látszik rajta elég egyértelműen. Annak ellenére, hogy ez tényleg csak feltételezés. :)

Alább a meccs, ölég egyszerű hibákat vétett néhány helyen az első részben, aztán amikor a bal felső fekete csoportot elkaptam, akkor elbíztam magam kissé. A bal alsó sarokból egy pillangó megmozdította a szárnyát és ott egy lépésen múlott, hogy földrengés keletkezzen és összeomoljon az egész sarkom, fekete teljesen legyalulta. Látszott az időfelhasználáson is, hogy a második felére lelassult. Az kellett volna, hogy engedjem megélni az inváziót és biztonságosan összekössem a dolgaimat. Főlényben voltam szerintem, sima ügy lett volna. Éreztem, hogy necces, de mindent akartam. Finom hozzáállásokon múlik néha az egész játszma, persze egy lépéseken is, de hogy hova rakom a szándékaimat ezen az alapvető skálán, hogy akarom, vagy engedem. Most is eszembe jutott, mert ez is egy cserélgetős játszma volt, legalábbis nekem jobban kijött, mint általában, amit a HPM-en mondott a játszmaelemzésen a hölgy, hogy (asszem) egy francia közgáz egyetemen tanítanak gót, mivel ez egy trading game is. Pontosan. :)

(;GM[1]FF[4]CA[UTF-8]AP[CGoban:3]ST[2]
RU[Japanese]SZ[19]KM[6.50]TM[1500]OT[5x30 byo-yomi]
PW[zhalasz]PB[fuusann]WR[6k]BR[6k]DT[2013-11-13]PC[The KGS Go Server at http://www.gokgs.com/]C[zhalasz [6k\]: hi, gg
]RE[W+Forfeit]
;B[pd]BL[1497.678]
;W[dc]WL[1498.176]
;B[pp]BL[1494.573]
;W[dp]WL[1494.201]
;B[dj]BL[1491.924]
;W[cn]WL[1490.212]
;B[gq]BL[1489.296]
;W[fq]WL[1478.507]
;B[gp]BL[1486.538]
;W[gr]WL[1475.193]
;B[hr]BL[1484.29]
;W[fr]WL[1473.04]
;B[ip]BL[1481.506]
;W[nq]WL[1466.05]
;B[oq]BL[1478.855]
;W[np]WL[1463.975]
;B[pm]BL[1476.721]
;W[kq]WL[1461.86]
;B[nr]BL[1471.194]
;W[mr]WL[1460.215]
;B[or]BL[1469.093]
;W[ko]WL[1458.008]
;B[jr]BL[1465.731]
;W[kr]WL[1448.76]
;B[pj]BL[1461.218]
;W[pk]WL[1435.478]
;B[qk]BL[1457.804]
;W[qj]WL[1433.237]
;B[ql]BL[1453.004]
;W[pi]WL[1430.989]
;B[oj]BL[1450.788]
;W[qi]WL[1429.184]
;B[oi]BL[1448.209]
;W[qf]WL[1427.195]
;B[qe]BL[1445.548]
;W[pf]WL[1423.857]
;B[re]BL[1443.028]
;W[rf]WL[1421.811]
;B[md]BL[1440.29]
;W[oh]WL[1418.208]
;B[mk]BL[1435.934]
;W[mc]WL[1372.05]
;B[nc]BL[1430.196]
;W[nd]WL[1369.42]
;B[oc]BL[1425.233]
;W[ld]WL[1365.116]
;B[me]BL[1422.417]
;W[lc]WL[1363.051]
;B[ne]BL[1419.592]
;W[id]WL[1360.391]
;B[fd]BL[1416.732]
;W[de]WL[1353.974]
;B[ed]BL[1411.837]
;W[dd]WL[1346.628]
;B[fg]BL[1408.517]
;W[dg]WL[1342.001]
;B[dm]BL[1396.799]
;W[cm]WL[1338.473]
;B[cl]BL[1393.717]
;W[di]WL[1328.802]
;B[ei]BL[1387.94]
;W[eh]WL[1325.703]
;B[fi]BL[1382.59]
;W[fh]WL[1323.583]
;B[gh]BL[1380.437]
;W[gg]WL[1321.351]
;B[gf]BL[1378.262]
;W[hg]WL[1318.87]
;B[ff]BL[1373.652]
;W[hf]WL[1316.042]
;B[hc]BL[1359.039]
;W[ic]WL[1309.935]
;B[hd]BL[1356.216]
;W[he]WL[1299.404]
;B[ge]BL[1351.305]
;W[fb]WL[1291.401]
;B[ib]BL[1347.365]
;W[jb]WL[1288.88]
;B[gb]BL[1345.261]
;W[fc]WL[1280.961]
;B[ee]BL[1321.595]
;W[ia]WL[1258.992]
;B[df]BL[1295.386]
;W[cf]WL[1256.004]
;B[eg]BL[1292.141]
;W[dh]WL[1250.624]
;B[ha]BL[1287.008]
;W[ja]WL[1235.413]
;B[ie]BL[1282.891]
;W[jd]WL[1223.736]
;B[je]BL[1270.982]
;W[ke]WL[1192.981]
;B[hh]BL[1265.056]
;W[jf]WL[1188.786]
;B[nh]BL[1258.993]
;W[og]WL[1186.316]
;B[ng]BL[1231.08]
;W[jq]WL[1157.097]
;B[ir]BL[1225.378]
;W[in]WL[1153.674]
;B[hn]BL[1220.617]
;W[io]WL[1151.464]
;B[ho]BL[1217.8]
;W[nl]WL[1140.237]
;B[ok]BL[1211.163]
;W[ll]WL[1124.666]
;B[ml]BL[1203.605]
;W[mm]WL[1122.219]
;B[nm]BL[1199.451]
;W[nn]WL[1114.934]
;B[om]BL[1195.927]
;W[lm]WL[1112.014]
;B[jp]BL[1189.406]
;W[kp]WL[1109.737]
;B[jo]BL[1186.291]
;W[jn]WL[1108.158]
;B[cq]BL[1172.222]
;W[dq]WL[1104.338]
;B[cp]BL[1168.065]
;W[co]WL[1064.811]
;B[dr]BL[1162.224]
;W[br]WL[1042.122]
;B[cr]BL[1158.544]
;W[bq]WL[1027.155]
;B[bp]BL[1155.997]
;W[bo]WL[1023.394]
;B[aq]BL[1128.957]
;W[ao]WL[1000.65]
;B[bs]BL[1123.893]
;W[er]WL[991.588]
;B[do]BL[1115.505]
;W[ar]WL[948.534]
;B[as]BL[1111.087]
;W[ds]WL[935.958]
;B[br]BL[1106.998]
;W[eo]WL[923.32]
;B[dn]BL[1103.845]
;W[fo]WL[914.687]
;B[ep]BL[1095.293]
;W[fp]WL[881.935]
;B[eq]BL[1091.644]
;W[iq]WL[861.639]
;B[hq]BL[1087.971]
;W[hp]WL[856.586]
;B[ip]BL[1085.28]
;W[gn]WL[851.402]
;B[hm]BL[1080.822]
;W[gm]WL[848.21]
;B[hl]BL[1077.91]
;W[dl]WL[841.231]
;B[ck]BL[1065.856]
;W[ej]WL[829.675]
;B[fj]BL[1030.044]
;W[ek]WL[817.333]
;B[el]BL[943.503]
;W[fk]WL[812.255]
;B[dk]BL[925.309]
;W[gl]WL[777.037]
;B[hj]BL[917.311]
;W[hk]WL[743.975]
;B[ik]BL[894.938]
;W[gk]WL[741.923]
;B[ij]BL[880.214]
;W[il]WL[731.634]
;B[go]BL[848.412]
;W[fm]WL[723.672]
;B[fn]BL[827.876]
;W[en]WL[719.052]
;B[em]BL[824.894]
;W[hs]WL[684.432]
;B[gs]BL[806.417]
;W[fs]WL[673.657]
;B[gj]BL[778.832]
;W[im]WL[603.623]
;B[fl]BL[773.808]
;W[fn]WL[601.564]
;B[is]BL[769.888]
;W[jp]WL[586.136]
;B[gs]BL[766.717]
;W[qq]WL[569.253]
;B[es]BL[762.598]
;W[ro]WL[565.273]
;B[qp]BL[757.425]
;W[rp]WL[563.18]
;B[qn]BL[746.557]
;W[qr]WL[560.378]
;B[rn]BL[738.374]
;W[rr]WL[555.105]
;B[bh]BL[633.246]
;W[bg]WL[551.406]
;B[ch]BL[627.487]
;W[cg]WL[542.927]
;B[ci]BL[610.053]
;W[rj]WL[476.677]
;B[ag]BL[499.206]
;W[be]WL[457.879]
;B[ae]BL[489.051]
;W[ad]WL[452.751]
;B[af]BL[482.865]
;W[bf]WL[414.654]
;B[ah]BL[476.593]
;W[bd]WL[411.939]
;B[jg]BL[463.682]
;W[kg]WL[399.356]
;B[ig]BL[460.16]
;W[if]WL[396.41]
;B[kh]BL[457.705]
;W[jh]WL[394.102]
;B[ih]BL[455.029]
;W[lh]WL[391.055]
;B[ki]BL[452.587]
;W[lg]WL[386.587]
;B[li]BL[447.485]
;W[sl]WL[379.729]
;B[sm]BL[441.007]
;W[rk]WL[367.614]
;B[rl]BL[436.545]
;W[se]WL[364.898]
;B[sd]BL[430.726]
;W[pe]WL[349.46]
;B[sf]BL[425.803]
;W[sg]WL[345.028]
;B[rg]BL[421.451]
;W[se]WL[342.236]
;B[ec]BL[407.17]
;W[eb]WL[337.088]
;B[sf]BL[402.58]
;W[nf]WL[318.21]
;B[mf]BL[383.938]
;W[se]WL[316.02]
;B[db]BL[324.598]
;W[cb]WL[291.772]
;B[sf]BL[319.323]
;W[sh]WL[287.099]
;B[lf]BL[230.316])
Tovább...

2013. november 8., péntek

Életem legjobb mozdulata

Nem hittem volna, hogy ilyen eljön majd - ebből is látszik, milyen kishitű vagyok - ráadásul pontosan "eddigi" életem legjobbja lenne, de az már nem hangzik olyan jól.

A mai edzés nagy megértése az volt, hogy erősen kiviláglott, hogy a lábamat külön mozgatom a felsőtestemtől. Nagyrészt. Ez gázos, mert a mozgás egyik legnagyobb hatékonyságát pont a lábakon (sarkakon) keresztül lehetne elérni. Így viszont hiába erőlködök a karommal, csak bénázás lesz belőle. Nem hiába téma olyan régen, hogy a csípő milyen fontos a mozgásoknál, onnan kell kiindulnia az erőnek, nem a karokból. A csípő meg a lábakon nyugszik. Én meg a kezemmel próbálom elérni a kibillentést. :) Amúgy is kéne egyedül gyakorolnom, anélkül azt vagy sokkal lassabb, vagy semmilyen a fejlődésem. Ezt a koordinációt meg pont lehetne.

Ami viszont király volt, pont akkor, amikor Zoli erre rávezetett, Tibivel az utolsó 2-3 kota-gaeshi nagyon jól ment. Hullámoztam, vittem magammal, folyamatosan. Amúgy is felpörgetett az első gyakorlat, ami inkább bemelegítés, mert folyamatos kibillentést, vezetést gyakoroltat úgy, hogy az egyik csuklót fogja az uke, azon keresztül irányítjuk őt, de a sikerült kota-gaeshi nagyon feldobott. A poén, hogy amikor látom, hogy Zoli jön csekkolni, hogy mit csinálunk, persze mindig rosszul sikerül éppen, bármi is az. :)

Szóval volt egy nagyon jó élményem ma reggel.
Tovább...

2013. október 28., hétfő

A kő karmája

Na, milyen jó bejegyzéscím: az előző életek következményeit viselő kövek. :) A fő kérdés a szabad akarat és a karma viszonya, ami jó mélyre nyúl. Nem úgy, mint én ezzel az írással - helyette mennék el inkább kapálni.

Szóval ez a kérdés nagyon szép. Ha előző életünk következményei elől nem térhetünk ki, mennyire meghatározott az életünk? Mi határozza meg egyáltalán az életünk? Mi a szabad akarat, mire vonatkozik? Ezek egy csomó édes és keserű órát okoztak már - mára odáig jutottam, hogy tudom, de gyenge vagyok, az akarat hiányzik sokszor. A szabad akarathoz. :) Mint a góban is. Végig csinálni erős akarattal, az kemény meló nekem. Másban is.

Ami szép volt, az az írás elején a statikus kövek mozgékonyságáról szóló rész. Tényleg mozog a szituáció, alakul, fejlődik, változik, meghal vagy feléled - ennél nagyobb változást el sem tudok képzelni - mint a sejtek a testben. Ez is haláli párhuzam, azzal együtt, hogy ha egy játszma = egy élet és a játékos az, amelyik minden játszmában újraéli az életét, akkor a karma halálosan ott van, mert a játékos az előző játszmák tapasztalatát hozza magával, amit megtanult és amit elszalasztott, abból is. És van esélye másképp csinálni.

Így az üres tábla és a "tökéletes teremtés" analógiája az első lépésre, ami a teljesen meghatározatlan alapra vonatkozik, érdekes. Egyrészt azért, mert pont az első lépés az, ami a legjobban meg van határozva. Azért, mert a sajátosságok szerint megvan a legcélszerűbb hely és azért is, mert nincs más, ami befolyásolja. Ami egyedivé tesz egy játékot, az mind a következő lépésekből következik, nem a teremtés első lépéséből.

Így minden további lépés ugyan annyira kreálás, mint az első, mert a múltat módosítja és a jövőt is meghatározza és mindegyik lépéssel együtt jelenti a játszmát, önmagában semmit nem ér. Az első lépés sem. Ez az első kő cucc inkább valami elmetrükk, amikor azt HISZI az ember, hogy végtelenek a lehetőségei. Aztán nem is a tábla vagy a kövek, hanem a saját lehetőségeinek fogja. Vagy akaratának. Szabad akaratának. :)

Megyek kapálni.
Tovább...

2013. október 18., péntek

The Karma of Go Stones

Érdekes és szívet melengető rész ez a karmáról, bár a fő gondolatmenet és kérdés (karma vs. szabad akarat) nekem most fura, hogy ilyen komoly kérdés, mert elég egyértelmű volt enélkül a fejezet nélkül is erre az én válaszom. Nem mintha nagyképű lennék, de az vagyok. :D

The Karma of Go Stones

by William Cobb

The notion of karma is found in the oldest strands of Indian thought. It is certainly pre-Buddhist, and is often referred to in casual ways by contemporary Americans. However, just what this notion involves, especially in a Buddhist context, is a matter of some confusion and controversy. At the popular level it invokes some sort of notion of the causal consequences of one's actions. Thus, you might explain your present situation as a result of karma or refer to the fact that a particular action will create good or bad karma with regard to your future.

The problem is that this seems to suggest some sort of determinism, the view that your present and future are entirely the result of your past actions, which seems to undermine the idea of free will and to suggest that one is doomed by one's past. Karma becomes a kind of fate. This pessimistic idea is very unattractive, but how are we to understand the fact that our actions have causal consequences for our future? Are we bound by the past, or are our future possibilities unlimited? Doesn't a belief in karma mean we are doomed to follow a predetermined path through life? Professor Michiyoshi Hayashi of Tokyo Christian Women's University, who has written a great deal about the philosophical significance of Go (unfortunately none of it translated into English), pointed out to me when I was in Japan learning how to teach Go that the stones we play in a game can shed a lot of light on this puzzling concept.

He began by pointing out that a person who did not play the game might think that the fact that the stones do not move during the game would tend to make the game static and boring. Yet the opposite is the case. The game of the unmoving stones is so dynamic and fluid that we find ourselves using language that implies that the stones in fact move. We speak of running and jumping, for example, and of slow and fast plays, etc. Professor Hayashi suggested that this is one of the ways in which Go is like life. The stones are like our actions. Once done they cannot be undone; we must live with the consequences of our actions. Yet that does not have the effect of imposing some sort of rigid determinism on us. Just the opposite.

The patterns of stones already on the board create the basis for an opening up of possibilities for future plays. And the possibilities opened up by a good play are so elaborate they seem dynamic and lively, highly flexible, full of rich and exciting options. Just the opposite of the fixed, static requirements of a deterministic system. Thus, the karma of the stones is like that of our actions in life. Before the first stone is played there is a virtually unlimited, but abstract, openness of possibilities on the board, but one cannot play a game in that abstract realm. One can only deal with actual possibilities, real options that exist on the board because of the stones that have been played. One's plays cannot be undone, but without stones in place on the board, there is a real sense in which nothing can be done. There is no context to give a play meaning and significance. The range and character of the possibilities created by a particular pattern of stones on the board may be more or less effective for the purposes of the game, and in that sense we can speak of good and bad karma in the stones.
But the karma of the stones is basically good, since without it there cannot be a game at all.

My future plays are not determined by my past plays, then. The past sets up the possibility of a limited number of futures, that is, the past sets limits on what forms the future can take, but my plays in each present moment decide which of these future possibilities will occur. Thus, there is no conflict between the karma of past actions and free will. The fact that the past cannot be changed and that the future is a consequence of the past does not mean that the future is determined by the past. As is often the case, a little reflection shows that Go players have an advantage in trying to understand something that often confuses people.

There is one special way in which Go differs from life in this area, however, and this was the theme of the fascinating cover of a recent issue of the American Go Journal (volume 30, number 3). Confronted with an empty board, we were given the problem of determining Black's best play. We do not think about how strange this familiar situation of making the first play is.
Playing the first stone is an absolute act of creation, the first moment in the life of a game, and this is a genuine creation out of nothing. There is nothing like this in our lives. We come to awareness already immersed in patterns of actions that set up limits on our possibilities at many levels.

We do not get to make the first play that will provide the fundamental shape of the world we will live in. That is why Heidegger speaks of our being "thrown" into the world. As we judge the situations we find ourselves in, there are many times when it would be nice to be able to face an empty board and make the first play in such a truly free way-with no karma. But, outside of Go, such a move is possible only when one has entered nirvana.

The Empty Board #8

American Go Journal XXXI, 2 (Spring 1997), 38-39

Tovább...

2013. október 1., kedd

HPM 2013, Budapest

Na, ez most egy jó hosszú bejegyzése lesz, a Hans Pietsch emlékversenyről.

Csütörtök este pakoltuk be a táblákat, aztán átmentünk a MÜSZI-be, mert ott adott szimultánt a legerősebb nevező. Kicsit meglepődtem, mert illett ugyan Csaba habitusához, meg jópár erős magyar játékos stílusához a romkocsmás hely, de másra számítottam. nem játszottam, de megbántam később, bár a rutinom kevés lett volna ahhoz, hogy odarakjam magam.

Pénteken húzós volt a helyzet, amúgy is kevésnek tűnt a szétpakolásra szánt idő, csúsztunk is, de a játék jó volt.

Az elején jól jött ki kettő ko-helyzet is, jól döntöttem, legalábbis jobban, mint fehér, én jöttem ki jobban belőle. Aztán szépen beterjeszkedtem az alsó területére, de idővel hagytam, hogy meglépjen lassabb, de fontos lépéseket, ami nagyon megerősítették. Azt hiszem ez egy új szempont, legalábbis meg tudtam fogalmazni, tehát lehet mögötte valami: ahogy egyre kisebb lett a hely, elhanyagoltam, hogy a kötéseknek és a vágásoknak egyre nagyobb a hatásuk. Lecsúsztam arról, hogy megmentsek egy fontos, nagy csoportot. Persze nagyon jól látta fehér is, hogy hogyan lehet elvenni a szemeket. :) Ekkor fel is adhattam volna, de mentem tovább, mert feljebb még bőven volt hely. Kavartam is rendesen, ez a rész is jó volt, mert találtam olyan lépéseket, amiken lehetett mindkettőnknek gondolkodni. Le is vettem két kezdetben tiszta csoportját, volt ko-harc is, de annál be is néztem egy lépést, annyira rákoncentráltam egy lehetőségre. Utólag csak szétteszem a kezem, hogy hogyan csinálok ilyeneket, hogy egy lépést gyakorlatilag meg sem nézek, hanem lépek tovább máshova, hogy sikerüljön, amit kitaláltam.

Szóval összességében nagyon jó játék volt, kreatív volt, izgalmas, több cserével. A halott csoport menekülésénél csoddálkoztam magamon, hogy milyen nyugodtan küzdöttem, hogy benne voltam. Szóval vesztettem, de nagyon jó volt.

Az is megfogalmaztam magamnak, hogy amíg nagy a szabadságfoka a helyzetnek, addig tanácstalan vagyok, gyakorlatilag nincs hosszútávú vagy nagyjáboli stratégiám. Lehet, a nyitójátékkal többet kell foglalkoznom.

Ez volt az első játék, feketével nyomtam, fehérrel Varga Tamás volt. a bal alsó fekete csoport olyan tuti tiszta vágóerő volt, aztán szépen elvesztettem, ahogy alul középen szórakoztam és nem figyeltem, hogy erősen kiköti:


A második játtszma is szép volt. Azt hiszem meglepődnék, ha olyat játszanék, aminek minden szakaszával meg vagyok elégedve. Ez ugyan felveti a képesség és a valóra váltott lehetőség kérdését, de sebaj. :)

Az eleje szörnyű volt, minden sarkot elfoglalt, a szélső betámadásaimat vagy visszaverte, vagy szétvágta, összenyomott, a két szemnek is örültem, stabilan játszott. Mentálisan itt megpróbáltam fordítani, ami annyiból állt, feltettem magamnak a kérdést, hogy hogyan kéne csinálnom, tehát csak próbáltam kilépni abból, amiben voltam és tudatosabb lenni. Az volt a válaszom, hogy nem feladnom, hanem küzdenem és folyamatosan koncentrálni.

Valami változott, mert erősebbek lettek a lépéseim és lassan alakult a fehér falam a központ felé, több oldalról, vagyis szép nagy terület kerekedett. Még nem zárult be, amikor betámadott. Ez iszonyat izgalmas volt.

Egy lépésen múlott végig és nagyon örültem magamnak, hogy rászántam az erőfeszítést, hogy tovább tudtam gondolni a helyzetet, minthogy első ránézésre lépjek. Végül több mint tíz pontot egy figyelmetlenül otthagyott csoportjával is nyertem, persze nem számoltuk meg, egyértelmű volt a helyzet.

Alább én voltam fehérrel, Domonkos Zoltánnal játszottam, ő Csehországból jött.


Aztán a harmadik ennek az ellenkezője volt. Az volt a poén, hogy már az első sarokban elfogtam a teljes támadó csoportját, mégis ő nyert. A végén elfogta egy nagy csoportomat és a szélén is nagy területe lett, abban sem voltam hatékony. Mentségem, hogy rohanvást érkeztem, óraállításra sem volt időm és még egy gyereket is elvállaltam, hogy elkísérem ebédelni, de szegény sokáig totojázott, hogy mit válasszon. Nem voltam sem kreatív, sem kitartó, gyorsan is játszottam, ez nem volt egy értelmes játszma. Érdekes módon eszembe sem jutott, hogy lefényképezzem. :) Minjina Dragos volt, Romániából.

Ezelőtt volt egyébként játszmaelemzés is, az nagyon-nagyon jó volt, érdekes volt mennyi érzelemről beszélt a hölgy (Kobayashi Chizu). Egy nagyobb ugrásnál, amit el lehet vágni, azt mondta: its too sexy for me. :) Vagy: you always have to trust yourself. És: it is bad, if you think that you win that game. Az, hogy a gó valószínűleg egy jóslási "technikából" alakult ki itt átjött, mert viszonylag sokszor mondta, hogy "milyen érzés" vonatkozik egy-egy részre, lépésre, alakzatra, ami tök érdekes és szerintem gazdagíthatja az én játékomat is, ha a számolgatás és a gondolkodó tervek kiegészülhetnek akármennyire is valamilyen intuícióval.

A negyedik játszma szintén jó volt, bár ez is rosszul indult. Szabó Gergelyt már láttam úgy emlékszem két éve a Nyulashatoson is, akkor erősebbnek tűnt sokkal, most is nagyon durván és stabilan nyitott. Az egyik sarkomat például teljesen elfoglalta (a jobb alsót), úgy, hogy alul falakat épített közép felé és be voltam szorulva, kétséges volt, hogy lesz-e egyáltalán két szemem. Aztán voltak nagyon kreatív lépéseim, amik a nem egyértelmű helyzeteket ki tudták használni, így megmenekítettem minden csoportomat, bár szerintem Gergő is elnézett pár helyzetet, bár nem biztos, nem ástunk a mélyére. Szóval büszke voltam erre a játszmára, hogy a sarkomat hogy kimenekítettem.

Aztán a végén észrevettem egy kényszerítőzős lépést, ahol 4-5 követ le tudtam venni, de fekete nem áldozta fel, így viszont el tudtam vágni egy nagy csoportját, amit el is fogtam. Itt ő figyelt kevésbé a végén.


Az ötödik játszma is nagyon szép volt. nagyon erősen hatott rám érzelmileg a vége, akkor gondolkodtam is rajta, hogy ezt most nem kell teljesen elfojtanom. A kislány amúgy is nagyon élettel teli volt, semmi feszély, ügyesen játszott. Féltem egyébként tőle, mert erős híre volt, de Gergő után már gondoltam, hogy összekerülök vele.

A játék nagyon jó volt, mert kihívásokat állítottunk egymásnak. Sikerült egészen a végéig fogva tartanom a középső fehér csoportját, aztán egy gyorsabb, nem végiggondolt lépéssorozatban elvesztettem. Talán még ekkor is jó lettem volna, de két egyszerű lépést annyira nem néztem meg, hogy ilyen figyelmetlen ritkán vagyok. Nagyon izgultam és nem amiatt, amit csinálnom kellett volna, hogy mondjuk van egy nehéz helyzet, hanem amiatt, ami előzőleg történt. Butaság.

Íme, Vasova Dita volt fehérrel, Csehországból:


Aztán az utolsó játszma kicsit unalmas volt, Vavra Thomas-sal (Németországból), mert nem voltak benne olyan kihívások, amik próbára tettek volna, nem volt olyan sok esély, ami kiszámíthatatlanná tette volna a csatát. Itt az döntöttel el a játszmát, hogy egy véletlen dupla atari összejött neki, megkérdeztem utólag, ő sem számított rá, így megélt a majdnem halott csoportja. Őt megvertem a tavaszi Nyulashatoson, szerintem ott izgult, még nálam is kisebb volt talán a verseny-rutinja, legalábbis úgy nézett ki. Nem meglepő módon erről sem jutott eszembe képet csinálni.

Szóval két győzelem a hatból, viszont négy jó játék, aminek nagyon-nagyon örülök. A munka is jó volt, örülök, hogy segíthettem Csabának, mert ráfért. :)

A játszmaelemzések nagy élmények voltak, remélem video lesz majd róla. Meg fotóztam is, majd linkelek egy sorozatot, ha megcsinálom a képeket. Kaptunk ajándékot is, ami a kurogioshi.co.jp boltjából jöttek és valami nagyon finom minőségűek ezek a kis cuccok is.

Én köszönöm ezt a versenyt, sokat tanultam belőle és nagyon jó élmény volt.
Tovább...