2013. október 1., kedd

HPM 2013, Budapest

Na, ez most egy jó hosszú bejegyzése lesz, a Hans Pietsch emlékversenyről.

Csütörtök este pakoltuk be a táblákat, aztán átmentünk a MÜSZI-be, mert ott adott szimultánt a legerősebb nevező. Kicsit meglepődtem, mert illett ugyan Csaba habitusához, meg jópár erős magyar játékos stílusához a romkocsmás hely, de másra számítottam. nem játszottam, de megbántam később, bár a rutinom kevés lett volna ahhoz, hogy odarakjam magam.

Pénteken húzós volt a helyzet, amúgy is kevésnek tűnt a szétpakolásra szánt idő, csúsztunk is, de a játék jó volt.

Az elején jól jött ki kettő ko-helyzet is, jól döntöttem, legalábbis jobban, mint fehér, én jöttem ki jobban belőle. Aztán szépen beterjeszkedtem az alsó területére, de idővel hagytam, hogy meglépjen lassabb, de fontos lépéseket, ami nagyon megerősítették. Azt hiszem ez egy új szempont, legalábbis meg tudtam fogalmazni, tehát lehet mögötte valami: ahogy egyre kisebb lett a hely, elhanyagoltam, hogy a kötéseknek és a vágásoknak egyre nagyobb a hatásuk. Lecsúsztam arról, hogy megmentsek egy fontos, nagy csoportot. Persze nagyon jól látta fehér is, hogy hogyan lehet elvenni a szemeket. :) Ekkor fel is adhattam volna, de mentem tovább, mert feljebb még bőven volt hely. Kavartam is rendesen, ez a rész is jó volt, mert találtam olyan lépéseket, amiken lehetett mindkettőnknek gondolkodni. Le is vettem két kezdetben tiszta csoportját, volt ko-harc is, de annál be is néztem egy lépést, annyira rákoncentráltam egy lehetőségre. Utólag csak szétteszem a kezem, hogy hogyan csinálok ilyeneket, hogy egy lépést gyakorlatilag meg sem nézek, hanem lépek tovább máshova, hogy sikerüljön, amit kitaláltam.

Szóval összességében nagyon jó játék volt, kreatív volt, izgalmas, több cserével. A halott csoport menekülésénél csoddálkoztam magamon, hogy milyen nyugodtan küzdöttem, hogy benne voltam. Szóval vesztettem, de nagyon jó volt.

Az is megfogalmaztam magamnak, hogy amíg nagy a szabadságfoka a helyzetnek, addig tanácstalan vagyok, gyakorlatilag nincs hosszútávú vagy nagyjáboli stratégiám. Lehet, a nyitójátékkal többet kell foglalkoznom.

Ez volt az első játék, feketével nyomtam, fehérrel Varga Tamás volt. a bal alsó fekete csoport olyan tuti tiszta vágóerő volt, aztán szépen elvesztettem, ahogy alul középen szórakoztam és nem figyeltem, hogy erősen kiköti:


A második játtszma is szép volt. Azt hiszem meglepődnék, ha olyat játszanék, aminek minden szakaszával meg vagyok elégedve. Ez ugyan felveti a képesség és a valóra váltott lehetőség kérdését, de sebaj. :)

Az eleje szörnyű volt, minden sarkot elfoglalt, a szélső betámadásaimat vagy visszaverte, vagy szétvágta, összenyomott, a két szemnek is örültem, stabilan játszott. Mentálisan itt megpróbáltam fordítani, ami annyiból állt, feltettem magamnak a kérdést, hogy hogyan kéne csinálnom, tehát csak próbáltam kilépni abból, amiben voltam és tudatosabb lenni. Az volt a válaszom, hogy nem feladnom, hanem küzdenem és folyamatosan koncentrálni.

Valami változott, mert erősebbek lettek a lépéseim és lassan alakult a fehér falam a központ felé, több oldalról, vagyis szép nagy terület kerekedett. Még nem zárult be, amikor betámadott. Ez iszonyat izgalmas volt.

Egy lépésen múlott végig és nagyon örültem magamnak, hogy rászántam az erőfeszítést, hogy tovább tudtam gondolni a helyzetet, minthogy első ránézésre lépjek. Végül több mint tíz pontot egy figyelmetlenül otthagyott csoportjával is nyertem, persze nem számoltuk meg, egyértelmű volt a helyzet.

Alább én voltam fehérrel, Domonkos Zoltánnal játszottam, ő Csehországból jött.


Aztán a harmadik ennek az ellenkezője volt. Az volt a poén, hogy már az első sarokban elfogtam a teljes támadó csoportját, mégis ő nyert. A végén elfogta egy nagy csoportomat és a szélén is nagy területe lett, abban sem voltam hatékony. Mentségem, hogy rohanvást érkeztem, óraállításra sem volt időm és még egy gyereket is elvállaltam, hogy elkísérem ebédelni, de szegény sokáig totojázott, hogy mit válasszon. Nem voltam sem kreatív, sem kitartó, gyorsan is játszottam, ez nem volt egy értelmes játszma. Érdekes módon eszembe sem jutott, hogy lefényképezzem. :) Minjina Dragos volt, Romániából.

Ezelőtt volt egyébként játszmaelemzés is, az nagyon-nagyon jó volt, érdekes volt mennyi érzelemről beszélt a hölgy (Kobayashi Chizu). Egy nagyobb ugrásnál, amit el lehet vágni, azt mondta: its too sexy for me. :) Vagy: you always have to trust yourself. És: it is bad, if you think that you win that game. Az, hogy a gó valószínűleg egy jóslási "technikából" alakult ki itt átjött, mert viszonylag sokszor mondta, hogy "milyen érzés" vonatkozik egy-egy részre, lépésre, alakzatra, ami tök érdekes és szerintem gazdagíthatja az én játékomat is, ha a számolgatás és a gondolkodó tervek kiegészülhetnek akármennyire is valamilyen intuícióval.

A negyedik játszma szintén jó volt, bár ez is rosszul indult. Szabó Gergelyt már láttam úgy emlékszem két éve a Nyulashatoson is, akkor erősebbnek tűnt sokkal, most is nagyon durván és stabilan nyitott. Az egyik sarkomat például teljesen elfoglalta (a jobb alsót), úgy, hogy alul falakat épített közép felé és be voltam szorulva, kétséges volt, hogy lesz-e egyáltalán két szemem. Aztán voltak nagyon kreatív lépéseim, amik a nem egyértelmű helyzeteket ki tudták használni, így megmenekítettem minden csoportomat, bár szerintem Gergő is elnézett pár helyzetet, bár nem biztos, nem ástunk a mélyére. Szóval büszke voltam erre a játszmára, hogy a sarkomat hogy kimenekítettem.

Aztán a végén észrevettem egy kényszerítőzős lépést, ahol 4-5 követ le tudtam venni, de fekete nem áldozta fel, így viszont el tudtam vágni egy nagy csoportját, amit el is fogtam. Itt ő figyelt kevésbé a végén.


Az ötödik játszma is nagyon szép volt. nagyon erősen hatott rám érzelmileg a vége, akkor gondolkodtam is rajta, hogy ezt most nem kell teljesen elfojtanom. A kislány amúgy is nagyon élettel teli volt, semmi feszély, ügyesen játszott. Féltem egyébként tőle, mert erős híre volt, de Gergő után már gondoltam, hogy összekerülök vele.

A játék nagyon jó volt, mert kihívásokat állítottunk egymásnak. Sikerült egészen a végéig fogva tartanom a középső fehér csoportját, aztán egy gyorsabb, nem végiggondolt lépéssorozatban elvesztettem. Talán még ekkor is jó lettem volna, de két egyszerű lépést annyira nem néztem meg, hogy ilyen figyelmetlen ritkán vagyok. Nagyon izgultam és nem amiatt, amit csinálnom kellett volna, hogy mondjuk van egy nehéz helyzet, hanem amiatt, ami előzőleg történt. Butaság.

Íme, Vasova Dita volt fehérrel, Csehországból:


Aztán az utolsó játszma kicsit unalmas volt, Vavra Thomas-sal (Németországból), mert nem voltak benne olyan kihívások, amik próbára tettek volna, nem volt olyan sok esély, ami kiszámíthatatlanná tette volna a csatát. Itt az döntöttel el a játszmát, hogy egy véletlen dupla atari összejött neki, megkérdeztem utólag, ő sem számított rá, így megélt a majdnem halott csoportja. Őt megvertem a tavaszi Nyulashatoson, szerintem ott izgult, még nálam is kisebb volt talán a verseny-rutinja, legalábbis úgy nézett ki. Nem meglepő módon erről sem jutott eszembe képet csinálni.

Szóval két győzelem a hatból, viszont négy jó játék, aminek nagyon-nagyon örülök. A munka is jó volt, örülök, hogy segíthettem Csabának, mert ráfért. :)

A játszmaelemzések nagy élmények voltak, remélem video lesz majd róla. Meg fotóztam is, majd linkelek egy sorozatot, ha megcsinálom a képeket. Kaptunk ajándékot is, ami a kurogioshi.co.jp boltjából jöttek és valami nagyon finom minőségűek ezek a kis cuccok is.

Én köszönöm ezt a versenyt, sokat tanultam belőle és nagyon jó élmény volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése