Van egy kollégám, akit sokra becsülök, nem csak azért, mert a munkáját értékesnek látom, hanem mert úgy gondolkodik (és cselekszik), ami rendkívül vonzó, amit szeretnék elsajátítani. Nagyon rugalmas, átfogó a gondolkodása.
Nem csak amiatt, mert sokat tud, hanem mert amit tud, azt sokféle módon használja fel. Egy munkahelyi eseményt emberi szempontból, az emberek közötti légkör szempontjából is megvizsgál, elhelyezi magát benne. Kiválasztotta a célokat, a feltételeket és olyasmiket is bevont a munkahelyi viselkedésébe, amik bőven kívül esnek a szakmai vagy szervezeti tudáson, elvárásokon, kapcsolatokon.
Ilyesmit tanított nekem a múlt heti "közmondásos" Empty Board bejegyzés. Nehéz dolog ez, nem csak az erőfeszítés hiánya miatt, hanem azért, mert igazi önállóságra nevel, nem tud példát vagy kívülről származó, teljes sikerrel alkalmazható receptet. Magán a gondolkodás stílusán is múlik a fejlődés, jóval több van a szabályokon túl, mint belül és ezt kideríteni nem tudja helyettem senki.
A poén, hogy beszélni sem lehet róla, leginkább csak ilyen közmondásokban, hogy "elsőként önmagadat kell legyőznöd". Ja, hát nem véletlen, hogy ez vonzóbb számomra, mint az Unreal Tournament, sőt. Van ennek személyiségfejlesztő hatása is, míg a lövöldözőseknek az erőfeszítés hiánya miatt inkább visszafejlesztő.
Régebben pár könyvet elolvastam a zen-ről, a megvilágosodásról, de a mozzanatok, amik megmaradtak bennem, azok a láthatatlan és váratlan eseményekre, azok fontosságára, lényegére korlátozódnak. Hogyan juthat közelebb ezekhez az ember, hogy értheti meg jobban a gó magasabb szintű titkait? Idő, erőfeszítés, kitartás? Megtalálható az a szó, ami a hozzáállásra vonatkozik? Nem. Szerintem. De érezhető. Tök tuti, hogy úgy mondjam.
Tovább...
2011. szeptember 9., péntek
2011. szeptember 8., csütörtök
Hiba
Gyanítom, hogy nagyon kezdő módon gondolkodom a "hiba vagy nem hiba" kérdésről a góban, vagyis arról, hogy vajon mikor hibázik az ember és mikor tett meg minden tőle telhetőt, vagyis nem csak "elnézett" valamit.
Mondjuk az is igen sokféle lehet, hogy ki mit ért "elnézés" alatt. Talán a legjobb fokmérője ennek a bosszankodás. Ha bosszankodom rajta, akkor észrevehettem volna, csak gyors voltam, nem ellenőriztem, satöbbi. Amikor viszont küzdök és lealáznak, azt élvezem egyfajta módon. Mint egy szép szikla, ami magasodik előttem, de rohadtul meg kell gondolnom hogy másszam meg, mert könnyen leeshetek.
Ezért érzem magam "nem teljesen jól", ha a másik hibázik ilyen "elnézős" lépést. Nem az igazi a győzelem. De kérdéses. A játszmában benne van egéyzsen az ember. Akkor és ott, nem másik állapotában vagy az átlagolt tudásával ül velem szemben (és én sem), vagyis ha hibázik, az is a része a partinek: most figyelmetlen volt. nem lehet ilyesmiket kiiktatni. Észre is kell venni.
Volt nemrég egy olyan, ahol egyértelműen nem a tudása miatt vesztett a srác, hanem mert nem vett észre valamit, amit észre vehetett volna. Az egész mondjuk érdekes volt, mert halálosan vesztett állásom volt, igyekeztem nagyot harapni, de két birtokomra is betört, csoportokat ölt (valamit én is tudtam, de irgalmatlanul kikaptam volna, ha szinte közvetlenül a vége előtt el nem kapom egy nagy csoportját. Meg volt már bolygatva, nem volt sok élete, de biztonságos területhez kapcsolódott. Ahogy egy másik, kisebb csoport is, viszont volt közös életük, ami olyan visszacsapósan elfoglalható lett.
Szóval nincs jó érzés, mert nem az "erőfeszítésen" múlt a dolog, hanem... vagy lehet, hogy mégis azon. A figyelemhez is az kell néha. Itt meg most kimaradt. Ebben is profinak kell lenni - ennyi tanulságot szüreteltem még az elismerés mellett, merthogy kivételesen meg is mondta, hogy megérdemeltem, nem csak szótlanul lelépett. Ez néha nagyon hiányzik, ez a játszmához tartozó kapcsolódás. Ha ott ültem volna vele szemben fizikailag, szerintem tutira észreveszi, hogy miért koncentrálok azokra a pontokra... Imhol a játszma.

(;GM[1]FF[4]CA[UTF-8]AP[CGoban:3]ST[2]
RU[Japanese]SZ[19]KM[0.50]TM[600]OT[5x20 byo-yomi]
PW[brombeere]PB[zhalasz]WR[7k]BR[8k]DT[2011-09-07]PC[The KGS Go Server at http://www.gokgs.com/]C[brombeere [7k\]: hi,gg
zhalasz [8k\]: hi, have a good game! :)
]RE[B+Resign]
;B[pc]BL[598.124]
;W[dq]WL[597.239]
;B[dd]BL[595.276]
;W[qp]WL[590.715]
;B[nq]BL[590.579]
;W[oq]WL[588.153]
;B[op]BL[588.993]
;W[pq]WL[585.34]
;B[np]BL[587.637]
;W[qj]WL[583.983]
;B[kq]BL[580.43]
;W[do]WL[577.626]
;B[cf]BL[569.604]
;W[qd]WL[571.226]
;B[pd]BL[567.532]
;W[pe]WL[568.526]
;B[oe]BL[564.539]
;W[pf]WL[567.234]
;B[of]BL[563.228]
;W[pg]WL[565.606]
;B[ld]BL[561.456]
;W[oj]WL[564.681]
;B[om]BL[558.956]
;W[cj]WL[561.529]
;B[dl]BL[554.501]
;W[hq]WL[558.369]
;B[ip]BL[550.546]
;W[qm]WL[556.482]
;B[pn]BL[548.77]
;W[qn]WL[554.352]
;B[ho]BL[547.082]
;W[ch]WL[551.426]
;B[dn]BL[534.966]
;W[cn]WL[548.034]
;B[en]BL[533.266]
;W[hc]WL[543.149]
;B[fc]BL[530.7]
;W[kc]WL[541.286]
;B[lc]BL[529.178]
;W[kd]WL[539.843]
;B[lf]BL[525.915]
;W[kf]WL[537.616]
;B[qc]BL[523.955]
;W[rd]WL[535.383]
;B[ke]BL[516.261]
;W[je]WL[533.421]
;B[le]BL[515.086]
;W[jg]WL[524.038]
;B[hd]BL[510.831]
;W[id]WL[521.904]
;B[he]BL[509.242]
;W[gc]WL[517.153]
;B[fd]BL[503.43]
;W[lg]WL[513.463]
;B[eo]BL[495.421]
;W[dp]WL[510.905]
;B[cm]BL[491.979]
;W[bn]WL[507.456]
;B[if]BL[488.524]
;W[jf]WL[505.288]
;B[ck]BL[485.597]
;W[fi]WL[503.695]
;B[dj]BL[483.855]
;W[di]WL[501.912]
;B[ej]BL[482.644]
;W[ei]WL[500.431]
;B[gk]BL[479.312]
;W[fj]WL[498.096]
;B[fk]BL[477.506]
;W[ef]WL[496.684]
;B[dg]BL[469.126]
;W[eg]WL[493.857]
;B[gh]BL[464.844]
;W[gg]WL[485.887]
;B[hg]BL[463.333]
;W[fh]WL[484.519]
;B[hh]BL[461.955]
;W[gf]WL[482.17]
;B[hf]BL[456.435]
;W[cc]WL[479.452]
;B[cd]BL[452.258]
;W[eb]WL[477.31]
;B[dc]BL[449.604]
;W[cb]WL[471.719]
;B[db]BL[447.244]
;W[fb]WL[468.953]
;B[da]BL[444.852]
;W[bf]WL[465.478]
;B[be]BL[443.31]
;W[bg]WL[464.193]
;B[bj]BL[437.672]
;W[ci]WL[462.657]
;B[bi]BL[436.37]
;W[cg]WL[453.213]
;B[df]BL[434.802]
;W[dh]WL[452.283]
;B[ge]BL[428.263]
;W[ff]WL[446.447]
;B[nk]BL[413.885]
;W[gp]WL[445.096]
;B[jj]BL[409.763]
;W[ki]WL[442.895]
;B[kj]BL[408.322]
;W[jq]WL[439.474]
;B[jp]BL[406.431]
;W[nl]WL[435.237]
;B[ml]BL[403.804]
;W[ol]WL[432.197]
;B[nm]BL[402.663]
;W[mk]WL[424.689]
;B[lk]BL[401.803]
;W[mj]WL[422.72]
;B[pl]BL[395.72]
;W[ok]WL[419.225]
;B[pm]BL[394.971]
;W[ll]WL[416.903]
;B[mm]BL[391.723]
;W[kk]WL[414.828]
;B[lj]BL[390.445]
;W[kp]WL[411.262]
;B[lq]BL[386.134]
;W[iq]WL[404.826]
;B[li]BL[379.009]
;W[lh]WL[400.581]
;B[mi]BL[377.572]
;W[nj]WL[398.74]
;B[mg]BL[369.255]
;W[mh]WL[395.937]
;B[nh]BL[365.286]
;W[ng]WL[392.555]
;B[mf]BL[363.613]
;W[ni]WL[387.935]
;B[oh]BL[362.144]
;W[og]WL[384.178]
;B[pj]BL[322.857]
;W[pk]WL[375.236]
;B[ql]BL[315.641]
;W[rl]WL[369.34]
;B[qk]BL[314.455]
;W[pi]WL[362.208]
;B[rk]BL[312.91]
;W[sm]WL[357.497]
;B[qo]BL[296.853]
;W[po]WL[344.021]
;B[ro]BL[295.026]
;W[rn]WL[342.99]
;B[rp]BL[288.195]
;W[rq]WL[335.95]
;B[pp]BL[286.385]
;W[qq]WL[333.464]
;B[oo]BL[284.822]
;W[sp]WL[326.872]
;B[so]BL[280.397]
;W[sq]WL[325.724]
;B[nr]BL[276.869]
;W[rj]WL[324.365]
;B[sk]BL[274.14]
;W[ps]WL[314.298]
;B[os]BL[261.107]
;W[or]WL[310.866]
;B[qs]BL[253.408]
;W[ns]WL[309.012]
;B[ms]BL[251.441]
;W[rs]WL[307.86]
;B[os]BL[244.693]
;W[qr]WL[299.47]
;B[kr]BL[241.661]
;W[ko]WL[297.379]
;B[kl]BL[236.431]
;W[go]WL[295.211]
;B[gn]BL[234.666]
;W[hn]WL[292.858]
;B[in]BL[232.739]
;W[hm]WL[290.703]
;B[gm]BL[216.951]
;W[hp]WL[267.449]
;B[io]BL[210.518]
;W[im]WL[265.249]
;B[jn]BL[206.88]
;W[km]WL[261.24]
;B[kn]BL[194.813]
;W[ln]WL[254.043]
;B[lm]BL[188.294]
;W[jm]WL[250.079]
;B[jk]BL[184.476]
;W[ik]WL[243.767]
;B[hl]BL[183.324]
;W[il]WL[242.213]
;B[kh]BL[181.445]
;W[kg]WL[238.932]
;B[ji]BL[179.76]
;W[hk]WL[232.209]
;B[gl]BL[174.212]
;W[bl]WL[222.294]
;B[bk]BL[164.762]
;W[bm]WL[219.298]
;B[cl]BL[162.545]
;W[fo]WL[216.561]
;B[fn]BL[161.049]
;W[ep]WL[214.037]
;B[is]BL[155.834]
;W[ir]WL[211.101]
;B[js]BL[153.818]
;W[hs]WL[208.672]
;B[lo]BL[128.88]
;W[mn]WL[193.318]
;B[lp]BL[125.242]
;W[jo]WL[191.704]
;B[nn]BL[118.187]
;W[mo]WL[187.874]
;B[mp]BL[114.086]
;W[rb]WL[186.794]
;B[rc]BL[113.136]
;W[sc]WL[185.411]
;B[qb]BL[112.38]
;W[sb]WL[183.471]
;B[nf]BL[110.33]
;W[lb]WL[181.577]
;B[mb]BL[78.489]
;W[ka]WL[177.154]
;B[ra]BL[74.782]
;W[sj]WL[167.553]
;B[qe]BL[70.743]
;W[re]WL[164.466]
;B[qf]BL[67.672]
;W[qg]WL[162.561]
;B[jh]BL[16.91]
;W[hi]WL[159.57]
;B[gi]BL[14.918]
;W[gj]WL[157.036]
;B[ii]BL[12.24]
;W[ma]WL[149.35]
;B[nb]BL[10.543]
;W[na]WL[148.097]
;B[oa]BL[9.498]
;W[la]WL[145.091]
;B[ig]BL[8.029]
;W[ob]WL[137.422]
;B[oc]BL[0.217]
;W[pa]WL[133.743]
;B[pb]BL[20]OB[5]
;W[oa]WL[130.183]
;B[nd]BL[20]OB[5]
;W[qa]WL[128.366]
;B[rf]BL[20]OB[5]
;W[sf]WL[123.756]
;B[rg]BL[20]OB[5]
;W[rh]WL[121.078]
;B[jb]BL[20]OB[5]
;W[kb]WL[117.427]
;B[ic]BL[20]OB[5]
;W[ib]WL[108.521]
;B[ea]BL[20]OB[5]
;W[gb]WL[85.612]
;B[fa]BL[20]OB[5]
;W[ec]WL[83.848]
;B[ed]BL[20]OB[5]
;W[de]WL[81.531]
;B[ce]BL[20]OB[5]
;W[ee]WL[80.039]
;B[fe]BL[20]OB[5]
;W[jr]WL[73.923]
;B[ks]BL[20]OB[5]
;W[ga]WL[60.093]
;B[af]BL[20]OB[5]
;W[ag]WL[54.923]
;B[ae]BL[20]OB[5]
;W[ak]WL[34.114]
;B[aj]BL[20]OB[5]
;W[al]WL[32.538]
;B[hj]BL[20]OB[5]
;W[ij]WL[29.781]
;B[hi]BL[20]OB[5]
;W[ns]WL[21.713]
;B[ja]BL[20]OB[5]
;W[jc]WL[17.764]
;B[ie]BL[20]OB[5]
;W[jd]WL[15.453]
;B[ic]BL[20]OB[5]C[zhalasz [8k\]: sorry
]
;W[jc]WL[7.003]
;B[id]BL[20]OB[5]
;W[ah]WL[20]OW[5]
;B[ph]BL[20]OB[5]C[brombeere [7k\]: i dont believe
]
;W[qh]WL[20]OW[5]
;B[mh]BL[20]OB[5]
;W[ek]WL[20]OW[5]
;B[dk]BL[20]OB[5]
;W[el]WL[20]OW[5]
;B[em]BL[20]OB[5]
;W[fl]WL[20]OW[5]
;B[fm]BL[20]OB[5]
;W[el]WL[20]OW[5]
;B[jl]BL[20]OB[5]
;W[ai]WL[20]OW[5]
;B[qa]BL[20]OB[5]
;W[sd]WL[20]OW[5]
;B[sa]BL[20]OB[5]
;W[sg]WL[20]OW[5]
;B[no]BL[20]OB[5]
;W[kn]WL[20]OW[5]
;B[os]BL[20]OB[5]
;W[sn]WL[20]OW[5]C[zhalasz [8k\]: that was an interesting situation...
]
;B[po]BL[20]OB[5]
;W[ns]WL[20]OW[5]
;B[]BL[20]OB[5]C[brombeere [7k\]: that was too less sleep
]
;W[ia]WL[20]OW[5]C[zhalasz [8k\]: oh, sorry...
]
;B[kc]BL[20]OB[5]
;W[mr]WL[20]OW[5]
;B[ls]BL[20]OB[5]
;W[os]WL[20]OW[5]
;B[]BL[20]OB[5]C[brombeere [7k\]: you are nice, your earn the win!
]
;W[]WL[20]OW[4]TW[qe][se][qf][rf][fg][rg][eh][sh][qi][ri][si][pj][nk][am][an][in][jn][ao][bo][co][ho][io][ap][bp][cp][fp][ip][jp][aq][bq][cq][eq][fq][gq][ar][br][cr][dr][er][fr][gr][hr][pr][rr][sr][as][bs][cs][ds][es][fs][gs][qs][ss]TB[aa][ba][ca][ga][ha][ia][ka][la][ma][na][oa][pa][ab][bb][cb][eb][fb][gb][hb][ib][kb][lb][ob][ac][bc][cc][ec][gc][hc][jc][mc][nc][ad][bd][gd][jd][kd][md][od][je][me][ne][jf][kf][jg][kg][lg][ih][lh][ki][ek][kk][el][fl][ll][rl][sl][dm][qm][rm][sm][on][qn][rn][sn][mq][lr][mr]C[brombeere [7k\]: thanks
zhalasz [8k\]: thank you
brombeere [7k\]: bye
zhalasz [8k\]: bye
])

2011. szeptember 7., szerda
Erőfeszítés
Hihetetlen milyen sokszor elfelejtem, hogy igenis kell erőfeszítés ahhoz, hogy fejlődjön az ember. Valahogy tovább kell lépni, nem csak ide-oda, hanem olyan helyekre, amik azért is nehezek, mert még nem jártam ott.
Ma reggel például sikerült Józsiból "kicsikarni" egy "ez jó volt"-ot, arra, hogy az egyik ken awase szúrása úgy sikerült, hogy javítottam a korábbi hibámon. Arra, hogy az állásban milyen elfordult a törzsem, vagy hogy az erőkifejtés helye nem csípőből jön, eddig így nem figyeltem. Most amikor mondta, csak néztem és először nem is tudtam hogyan kell azt csinálni, amit mond. Nem azért mert bonyolult lett volna, hanem mert szokatlan volt. Aztán talán hetedszerre sikerült valamit, amit úgy is éreztem(!), hogy ez így sokkal jobb - és tényleg, meg is mondta.
Legtöbbször önbizalom romboló a "nem sikerül" élmény. Persze természetes, hogy ilyen is van. És nem ússza meg az ember erőfeszítés nélkül. Valahogy meg kell születnie az új dolgoknak és néha olyan, mintha minden megszokott és helytelen mozdulat egy kis szülés lenne, amihez össze kell szednie magát az embernek.
Gónál is hasonló a helyzet, ott is kell az erőfeszítés, csak az tisztán szellemi. Mondjuk a hozzáálláson is múlik, ahogy máshol is az az alap, mégha nem is azt tartom sokszor a legfontosabbnak. A számolás, a nyugalom, az empátia, a szabályok meg jönnek hozzá. Az utóbbi időben nagyon sok játszmát vesztek. Olyan, mintha falba ütköznék, egyszerűen nem vagyok jó. Pedig tudom, hogy tudnék. Akkor viszont sikerül, ha koncentrálok, nyugodt maradok és többet gondolkodom. Ezek nélkül nem megy. Banális, de itt is sokszor erőfeszítés nélkül akartam fejlődni. A játék nem játék ezek nélkül, sőt. Visszafejlődés.
Az első lépés tehát megvolt, amit össze lehetne többivel: a tudatosítás. Aztán lehet dolgozni azon, hogy ügyeljek rá, figyelemmel kísérjem eleve azt, hogy mikor van és mikor nincs erőfeszítés.
Az a poén, hogy az érzések úgy tűnik sokkal fontosabbak az egész aikido-ban, mint a hagyományos gondolkodás. Megérteni lehet, de csinálni nem. Az érzések sokkal pontosabban jelzik, hogy jó-e vagy sem. Amit csinál az ember. Pár éve ha valaki ezt mondja nekem... hát legjobb estben is mosolygok rajta, de nem veszem komolyan. A terapeutám mondta: magunkhoz kapcsolódni (ha ez kihívás) talán a legkézenfekvőbb módon a testünk figyelésével lehet, ami az érzésekhez való kapcsolódást jelenti. Tovább...

2011. augusztus 27., szombat
Bénázás
Bosszantó mostanában, hogy majdnem mindig olyan játékokat játszom, ahol vagy az én hibáim miatt dől össze a "jó játék" képe, vagy a másik hibái miatt. Abszurd, de ezek szerint úgy jó játszani, sőt veszíteni is, ha nem hibázik az ember? Sőt: mi a hiba?
Na jó, ennyire messzire nem tudok menni, de amikor látom, hogy kihasználják - jogosan - amit elnéztem, és az olyan elnézés, amit tudásom szerint nem kellett volna belevinnem a játékba (vagyis lerontottam a partit), az bosszant.
És az utóbbi időben vagy emiatt vesztek, vagy a másik ilyen része miatt nyerek. Ritka a koncentrált, a legjobbat (na jó, majdnem a legjobbat) kihozó játék.
Emlékezetes menet volt régebben (majdnem két éve) Trond Evagner-rel, a dragon szerveren. Akkortájt sokat játszottunk, valszeg neki is bejött a stílusom, nekem mindenképp az övé, mert éreztem, hogy tudok tőle tanulni. Kreatív volt, olyan, aki előtted áll, szemben veled és szórakozva laposra ver, de olyan hozzáállással, hogy kedved van nekimenni egy becsületes harcban, megtalálni a fogást - nincs rossz érzésed.
Ezt sem tudom, hogy hol jön át, de akármennyire online a játék, ezek a finom személyiségbeli dolgok átjönnek. Érezni, hogy valaki így áll hozzá: a jó játék kedvéért. Nem tudom mennyire tudatos ez pl. abban, hogy látva a másik botladozását, a lépéseivel csak egy pillanattal jár előtte, nem veszi el a kedvét, húzza maga után. De az is lehet, hogy két hasonló, de mégis egy-két szinttel eltérő játékos kell ehhez.
Mindegy, most iderakom azt a játszmát. Most megnéztem, és az a helyzet, hogy sokkal, de sokkal jobban tetszik, mint amiket manapság játszom Kevésbé akarnok a stílusom, koncentrált (legalábbis, amíg sikerül elnyernem a bal oldali csoportját, utána már több béna hiba becsúszik), rugalmas, a fejlődésre megy, a másikon felülkerekedésre, úgy, hogy kiismerjem, megtaláljam a gyengéjét, ne csak vagdalkozzak. Elgondolkodtató: ezek szerint meg kéne ismernem egyetlen játszma alatt is az ellent?
(
;FF[4]GM[1]
PC[Dragon Go Server: http://www.dragongoserver.net/]
DT[2009-10-20,2009-11-17]
GN[ond_magiker-zoltan_halasz-526884-20091117]
GC[Game ID: 526884, rated]
PB[Zoltan Halasz (zoltan_halasz)]
PW[ond_magiker (ond_magiker)]
BR[12 kyu]
WR[9 kyu]
OT[Japanese byoyomi: 90 days + 1 day per move and 10 extra periods]
RU[Japanese]
SZ[19]
KM[6.5]
RE[B+43.5]
;B[pc]
;W[ed]
;B[dc]
;W[dd]
;B[cc]
;W[cd]
;B[ec]
;W[fc]
;B[fb]
;W[gc]
;B[bc]
;W[dj]
;B[md]
;W[dp]
;B[pi]
;W[pp]
;B[jp]
;W[hq]
;B[hp]
;W[gp]
;B[nq]
;W[qn]
;B[iq]
;W[ho]
;B[io]
;W[go]
;B[in]
;W[hr]
;B[ir]
;W[pr]
;B[no]
;W[hm]
;B[ql]
;W[im]
;B[jm]
;W[jl]
;B[km]
;W[cp]
;B[ch]
;W[bi]
;B[be]
;W[bd]
;B[ci]
;W[cj]
;B[bh]
;W[ac]
;B[ab]
;W[ad]
;B[ba]
;W[bj]
;B[eh]
;W[gh]
;B[fh]
;W[gi]
;B[ff]
;W[ge]
;B[gg]
;W[hg]
;B[gf]
;W[hf]
;B[fi]
;W[fj]
;B[ej]
;W[ek]
;B[di]
;W[gk]
;B[df]
;W[qc]
;B[qd]
;W[pd]
;B[pb]
;W[qe]
;B[rd]
;W[of]
;B[od]
;W[pe]
;B[qg]
;W[re]
;B[rc]
;W[oh]
;B[oi]
;W[nh]
;B[fe]
;W[fd]
;B[he]
;W[hd]
;B[ie]
;W[id]
;B[je]
;W[jd]
;B[hh]
;W[jf]
;B[if]
;W[ke]
;B[ig]
;W[kd]
;B[lc]
;W[lf]
;B[hi]
;W[on]
;B[hn]
;W[gn]
;B[il]
;W[hl]
;B[ik]
;W[ni]
;B[li]
;W[nj]
;B[ok]
;W[nk]
;B[pk]
;W[mm]
;B[lk]
;W[mp]
;B[np]
;W[ln]
;B[mn]
;W[lm]
;B[ll]
;W[lo]
;B[mq]
;W[nl]
;B[om]
;W[nn]
;B[mo]
;W[nm]
;B[pm]
;W[pn]
;B[lp]
;W[is]
;B[jr]
;W[js]
;B[ks]
;W[hs]
;B[lr]
;W[rm]
;B[rl]
;W[sl]
;B[sk]
;W[sm]
;B[rj]
;W[gb]
;B[jb]
;W[kb]
;B[kc]
;W[ib]
;B[lb]
;W[jc]
;B[ka]
;W[eb]
;B[db]
;W[fa]
;B[jg]
;W[sh]
;B[rh]
;W[sg]
;B[si]
;W[rf]
;B[rg]
;W[sf]
;B[oe]
;W[pf]
;B[pq]
;W[qq]
;B[or]
;W[oq]
;B[op]
;W[nr]
;B[os]
;W[ps]
;B[pq]
;W[da]
;B[ca]
;W[oq]
;B[bq]
;W[cr]
;B[pq]
;W[rr]
;B[bo]
;W[bp]
;B[hk]
;W[gj]
;B[gm]
;W[gl]
;B[gq]
;W[gr]
;B[fq]
;W[fr]
;B[eq]
;W[er]
;B[fm]
;W[fp]
;B[cq]
;W[dq]
;B[eo]
;W[ep]
;B[dl]
;W[dk]
;B[fl]
;W[fk]
;B[cl]
;W[bl]
;B[bm]
;W[bk]
;B[cn]
;W[aq]
;B[ao]
;W[en]
;B[em]
;W[fn]
;B[dm]
;W[dn]
;B[al]
;W[ak]
;B[am]
;W[co]
;B[hj]
;W[ap]
;B[ai]
;W[oq]
;B[qm]
;W[rn]
;B[ce]
;W[ns]
;B[mr]
;W[ae]
;B[bf]
;W[kh]
;B[kg]
;W[lh]
;B[ki]
;W[jh]
;B[ji]
;W[mg]
;B[me]
;W[ko]
;B[jo]
;W[kp]
;B[kq]
;W[ph]
;B[qh]
;W[ih]
;B[lg]
;W[kf]
;B[ea]
;W[bn]
;B[an]
;W[fb]
;B[ii]
;W[mh]
;B[af]
;W[ia]
;B[ja]
;W[ms]
;B[ls]
;W[ip]
;B[kl]
;W[ee]
;B[ef]
;W[oo]
;B[ol]
;W[nf]
;B[ne]
;W[mj]
;B[lj]
;W[oj]
;B[pj]
;W[kn]
;B[jn]
;W[sd]
;B[sc]
;W[pg]
;B[da]
;W[hp]
;B[gd]
;W[se]
;B[ge]
;N[RESULT]
TB[lq][la][kr][ma][mb][na][mp][mc][kk][kj][hg][hf][fg][ij][jj][kb][jq][jk][qc][nc][rb][ra][qk][ri][rk][sj][sb][sa][qj][qi][ob][oa][nd][oc][pa][qb][qa][pl][el][nb][fj][fk][ak][gj][gi][gl][gk][gh][dj][jl][bk][cj][ei][bj][bi][ek][bl][hl][dk][ck][cg][cf][cm][dg][eg][hm][cb][dh][ag][aa][im][aj][ah][bg][bb][bn]
TW[pq][qo][qp][po][qr][og][ng][qs][or][os][sn][sp][sq][sr][ss][so][ic][rp][rq][rs][ro][ar][bs][cs][do][dr][br][as][eo][bq][cq][ds][eq][gq][gs][ha][hb][ga][fs][es][fo][fq][hc]
C[White: 43 territories + 13 prisoners + 6.5 komi = 62.5
Black: 76 territories + 30 prisoners = 106
Result: B+43.5]
)

2011. augusztus 26., péntek
Go Proverbs as Koans
Folytatom az üres tábla sorozatot, imhol az eredeti angol szövege a következő fejezetnek. Hm... több buddhizmus szorult ebbe, mint amire emlékszem.
Go Proverbs as Koans
by William Cobb
The Japanese term satori refers to the experience of enlightenment, the realization of how things really are that is the primary aim of practice and meditation. However, the Zen tradition is famous for claiming that one cannot say what it is that one realizes, that is, one cannot articulate the content of the enlightenment experience. Although it makes everything clear, it is an experience beyond words. Instead of being given an explanation of how things are, the student of Zen hears sayings called koan, often somewhat paradoxical in character, that come from those who are enlightened: "Don't make good and bad." "There is no self." "If you meet the Buddha on the road, kill him."
One tries to understand such sayings by careful analysis and consideration of specific examples and applications, but one is always told that such an approach is worthless, and in fact it only leads to more questions: Is it good not to make good and bad? Who says, "There is no self?" Didn't the Buddha teach nonviolence? One must seek the perspective from which such sayings emerge, and one cannot attain that perspective by the accumulation of individual examples of interpretation. Such sayings are general expressions that partially express a way of seeing things, that is, they are proverbs, and a mere knowledge of such sayings is never equivalent to the experience from which they derive. Thus, the Zen student does not merely memorize lists of such proverbs. Rather, by reflecting on them one tries to grasp the intuition that they at best only point toward.
Nearly all Go players are familiar with intriguing "proverbs", accumulated from the wisdom of generations of players, that sometimes look a lot like paradoxical Zen koan that have come down to us: "If you want to play on the right, you must first play on the left." "The player with the fewest groups wins." "First you must defeat yourself." As with the Zen koan, if one takes these to be simple rules or straight-forward statements of fact, one will completely miss the message they contain-and will probably play in a very bizarre manner. Yet such Go "koan" do point toward various aspects of the way things really are in the game of Go, and as with the Zen koans reflection on them can lead us toward enlightenment in Go. In both Zen and Go one is trying to reach a special way of looking at things, a special way of experiencing things. This special way is not the sort of thing that can be summed up in a few clear rules and principles, nor is it easy to grasp from within the ordinary way of thinking that we usually adopt. The aim of the koan is to induce in us a fundamental change in the way we think about things.
It would be foolish to try to say what this amounts to, especially in the case of Zen, but one notes that Zen masters do keep on talking. They admonish and challenge us, in effect saying that we must not think that we have even the slightest notion of how things really are, and they keep trying to steer us in the right direction. "If you meet the Buddha in the road, kill him!" seems an example of the former, while "Don't make good and bad" seems an example of the latter. Perhaps it would be useful to think about Go proverbs from this perspective.
To suggest that one should routinely play in the opposite area from that in which one thinks one ought to play seems nonsensical; yet it is hard to overcome the beginner's obsession with local interactions and to pay attention to the whole board. The proverb "If you want to play on the right, you must first play on the left" points toward a way of seeing what is going on; it is not offering a rule to be mindlessly applied. Similarly, one assumes that in order to do better in any activity one needs to learn more about correct techniques. Thus, it is hard to realize that overcoming one's own personal greed or timidity is more important than learning opening sequences, and it is hard to believe that a delight in humiliating the other player is a barrier to becoming stronger.
So the proverb "First you must defeat yourself" offers sage advice about how to get stronger, not indulging in pious moralizing or suggesting that you can win by killing your own groups. This koan points toward breaking through the way of thinking about how to improve that we tend to start out with, since that way of thinking is itself a barrier to progress. The existence of Go "koan" thus suggests that the way to achieve a more enlightened understanding of the game involves realizing that one must not just continue to add more bits of knowledge to the foundation one has already established. The foundations themselves must be regularly torn down and rebuilt. One must never assume (at least prior to Go satori) that one really understands any aspect of the game. When you think that you have finally figured something out, that must means you are ready to start all over again.
The Empty Board #3
American Go Journal XXIX, 2 (Spring 1995), 34-35

2011. augusztus 24., szerda
Piros foltok
Érdekes átélni azt, hogy most egy jó ideje nem mozdulok erőben, mintha beragadtam volna. A KGS-en szembesülök azzal - persze nem játszottam millió játszmát, de most éppen ezt nem tudom meglépni, legyőzni -, hogy a középjátékot alaposan elvesztem.
Legalábbis amit annak gondolok. Azt a részét, ami a megnyitások után eldönti, hogy ki milyen irányból tud közelíteni a középhez. Nyilván itt játszik az is, hogy a széleknél mikor hagyom abba a csatát, mert több pontot tudok szerezni középen. Ez sem tiszta nálam.
Szóval a lokális figyelem helyett valahogy az egész táblára kéne fókuszálnom, meglétni a születő erőket, előrenézni, merre alakulhat, esetleg még azt is észrevenni, hol van még a szélen jétáktér, mit mire lehet cserélni, feláldotzni, nem konkrét csoportokkal, hanem nagyobb részekben gondolkozva.
Kitaláltam, hogy vizuálisan (belső képekkel) fogom ezt megoldani. Egy ilyen helyzetben, amikor eszembe jut, hogy talán mérlegelni kéne, megkeresem a gócpontokat, a nagyobb rabolható területeket, a veszélyes alakzatokat, a gyengéket, mindent ami jó vagy ártalmas lehet a másiknak vagy nekem. Eztán pedig mindegyikre rárakok egy piros korongot. Van amelyikre sötétebbet, vagy átlátszóbbat, kicsit, nagyot, esetleg pulzálót... Aztán kialakul, hogy melyik terület is az, amelyik a legfontosabb sorrendben. És talán az is, hogy mi keresnivalóm ott.
Valószínűleg sokféle gondolkodás kell a jó játékhoz. Nem csak egyféle. :)

2011. augusztus 22., hétfő
Pécsi edzőtábor
Kobayashi Hiroaki-t láttam a váci edzőtáborban, talán négy éve, akkor is feltűnt a mozgása. Valahogy különlegesnek, lágynak, de nagyon hatékonynak, visszafogottnak tűnt. Most is ezt láttam rajta. Mintha nagyon keveset mozogna. És a háta, vagyis a törzse, na, az valahogy nagyon ott volt. Nem hajlott, nem görnyedt... Ezt rettenetesen sokat kell nekem még gyakorolnom.
Szóval jó volt a pécsi edzőtábor, nagyon. A lazaságot, nyugalmat, középpontot, egyenes törzset próbáltam fókuszban tartani, már (még) ez kihívás. A sérüléseket elkerültem, hólyag nem fejlődött ki, a bal térdem erőtlen lett a végére, de szerencsére úgy tűnik nem az izület belseje (már amennyire értek hozzá), hanem a felülről befutó izom és in-kapcsolat fáradt el. Gondolom a rendszeresebb és jobb testtatású gyakorlás segít.
Kicsit megijedtem a nagydarab szerbektől, de nagyon segítőkészek voltak, jó közösség volt. A banketten is jó volt látni az ereszd el a hajam arcokat, meg úgy mindenki kedves volt.
Pécset sikerült nagyon kicsit lencsevégre is kapni, hiányzott már az egyedüllevés, ez is megvolt.
Nem gondolok semmilyen spirituális dolgot bele, illetve semmi ilyesmi nem hajt, hogy aikido-zni járjak, mégis, a gyakorlás és az önreflexió összeköti a mozgást más részeimmel, az akarattal, figyelemmel, neadjisten lelki-szellemi működéssel. Végülis minden tükör, illetve mindenből lehet bármi, amire használják. Fegyver, elvonulás, de tükör is. Azt hiszem nekem leginkább az. Ahogy a gó is. Tovább...

2011. július 13., szerda
Hangulat
Milyen hangulat van egy edzésen? Többször mondta Balázs, főleg fegyveres gyakorlatoknál, persze viccesen, de nyilván van alapja, hogy "csináld úgy, mintha egy szamurájfilmben lennél". Többször eszembe jutott, hogy egy régi, "éles" vívóiskolában mennyit gyakorolhattak, milyen hangulat lehetett ott, ahol harcra készültek - és hogy mennyire más ma.
Ma viszont nagyon jó volt a gyakorlás szempontjából, hogy valamennyire elkapott ez a hangulat, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy nem más kötötte le a figyelmemet, hanem a technika, pontosabban, hogy eljussak a célig. Lehet, idő kérdése csak, hogy ez összeálljon, felépüljön, hogy a cél legyen a fókuszban, a másik mozgásának irányítása, a "győzelem" elérése. Mint egy céltáblán, az legyen és maradjon középen, a többi pedig körülötte: a testrészek irányítása, az erőátvitel helye, a távolság tartása...
Meglepődtem rajta, milyen koncentrálttá vált ettől az egy óra, amit ott töltöttem, természetes állapot volt, nem olyan, amit kívülről néz az ember, vagy egyfolytában gondolkodik és erőlködik, hogy mit kéne csinálni. Gyanítom, hogy Józsi hangulata, természetessége és kellett hozzá. Ez persze nem jelenti azt, hogy jól álltam volna akár, csak hogy kezdem jól érezni magam. Ja, csak idő kérdése, ez igen nagy igazság... :) Tovább...

2011. július 11., hétfő
Stat
No itt az ígért aikido edzés-statisztika. nem mintha lenne haszna bárki számára, maximum abban, ha konkrétan érdekli, hogy mikor jártam edzésre, vagy hogy alakult ez nálam. Magamnak-blogba elfér.
2005 októberében voltam először a Somogyi Béla utcában edzésen, aztán a következő évben egész lelkes voltam. 2007 szinte nulla volt, összesen 18-szor voltam edzésen, alárendelődött ez Andris születésének. Azóta csak javulok, 2008-tól évente 44, 53 és az utolsó lezárt évben 77 edzésem volt.
Idén már 43-nál járok és a havi, illetve heti átlag is idén a legmagasabb: 6,6 és 1,9. Tavaly volt egy kérdésfelvetésem, mert nem tűnt túl hatékonynak, hogy ritkáén járok. Ha el akarok érni valamit, akkor gyakrabban kell, legalább heti kettő, de inkább három. Ez bevált, azon a szinten túljutottam, hogy ne tudjam lemásolni, amit látok, legalábbis nagy irányokban.
Tavaly voltam először edzőtáborban, az durva volt a 2 órás napsütötte tornatermi edzéseken, tegnapelőtt ezt a fajtát már sokkal jobban bírtam, tervezem Pécsre augusztusban és nemsokára vizsgázni is. Természetesen a legnagyobb gondom az izgalom lesz.
Néhány szám az eddigi öt és fél évről. Összesen 300 edzés, átlagosan havonta 4 edzéssel, hetente kevesebb, mint eggyel, évent pedig 43-mal (idén pont most tartok ennyinél úgy, hogy január teljesen mikaradt a tüdőgyuszim miatt). A legsűrűbb hónapban 11 edzés volt, a legtöbbet a júniusokban voltam, a legkevesebbet a februárokban - éve eleje gyengébb, az év vége erősebb, ez érdekes.
Sokaféle szemüveggel lehetne még nézni, de nem bonyolítom jobban. Ha így haladok tovább, semmi nem ment meg attól, hogy szép lassan kinőjem a fokozat nélküli aikodoka státuszt és mondjuk 10 év múlva már danos legyek. Talán a legkritikusabb az eséstechnikám és a suwari waza, meg hogy egyáltalán elmenjek viszgázni. Tovább...

2011. július 8., péntek
Vizsga
Nos, a holnapi fehérvári edzőtáborra esik a 300. edzésem. Jövő héten majd leírom ide is a statisztikát, meg az eddigi statisztikai történetét edzéseimnek. Ma viszont tanulságos vizsga volt reggel.
Egyrészt azért, mert nagyon jó döntést hoztak Balázsék, másrészt azért, mert láthattam, hogy simán elkezdhetnék vizsgázni, csak rendesen ott kell lennem, elég vagyok hozzá. Az viszont kikerülhetetlen, hogy nyugodtan és a nevek és a hozzájuk tartozó technika pontos ismeretének birtokában legyek. Be legyen gyakorolva, hogy mi micsoda. Ez a legfontosabb. Úgyhogy elkezdem a vizsgázást. Tovább...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)