Erőfeszítés

Hihetetlen milyen sokszor elfelejtem, hogy igenis kell erőfeszítés ahhoz, hogy fejlődjön az ember. Valahogy tovább kell lépni, nem csak ide-oda, hanem olyan helyekre, amik azért is nehezek, mert még nem jártam ott.

Ma reggel például sikerült Józsiból "kicsikarni" egy "ez jó volt"-ot, arra, hogy az egyik ken awase szúrása úgy sikerült, hogy javítottam a korábbi hibámon. Arra, hogy az állásban milyen elfordult a törzsem, vagy hogy az erőkifejtés helye nem csípőből jön, eddig így nem figyeltem. Most amikor mondta, csak néztem és először nem is tudtam hogyan kell azt csinálni, amit mond. Nem azért mert bonyolult lett volna, hanem mert szokatlan volt. Aztán talán hetedszerre sikerült valamit, amit úgy is éreztem(!), hogy ez így sokkal jobb - és tényleg, meg is mondta.

Legtöbbször önbizalom romboló a "nem sikerül" élmény. Persze természetes, hogy ilyen is van. És nem ússza meg az ember erőfeszítés nélkül. Valahogy meg kell születnie az új dolgoknak és néha olyan, mintha minden megszokott és helytelen mozdulat egy kis szülés lenne, amihez össze kell szednie magát az embernek.

Gónál is hasonló a helyzet, ott is kell az erőfeszítés, csak az tisztán szellemi. Mondjuk a hozzáálláson is múlik, ahogy máshol is az az alap, mégha nem is azt tartom sokszor a legfontosabbnak. A számolás, a nyugalom, az empátia, a szabályok meg jönnek hozzá. Az utóbbi időben nagyon sok játszmát vesztek. Olyan, mintha falba ütköznék, egyszerűen nem vagyok jó. Pedig tudom, hogy tudnék. Akkor viszont sikerül, ha koncentrálok, nyugodt maradok és többet gondolkodom. Ezek nélkül nem megy. Banális, de itt is sokszor erőfeszítés nélkül akartam fejlődni. A játék nem játék ezek nélkül, sőt. Visszafejlődés.

Az első lépés tehát megvolt, amit össze lehetne többivel: a tudatosítás. Aztán lehet dolgozni azon, hogy ügyeljek rá, figyelemmel kísérjem eleve azt, hogy mikor van és mikor nincs erőfeszítés.

Az a poén, hogy az érzések úgy tűnik sokkal fontosabbak az egész aikido-ban, mint a hagyományos gondolkodás. Megérteni lehet, de csinálni nem. Az érzések sokkal pontosabban jelzik, hogy jó-e vagy sem. Amit csinál az ember. Pár éve ha valaki ezt mondja nekem... hát legjobb estben is mosolygok rajta, de nem veszem komolyan. A terapeutám mondta: magunkhoz kapcsolódni (ha ez kihívás) talán a legkézenfekvőbb módon a testünk figyelésével lehet, ami az érzésekhez való kapcsolódást jelenti.