Társasjáték

Karácsonyra kaptunk két, sőt három társasjátékot is, amiből az egyik szabályfüzetét még végig sem olvastuk, olyan rémisztő a sokoldalas apróbetűs leírás, meg a telepakolt doboz (Agricola), de ahogy játszottunk a másik kettővel (Batavia és a Keltis kártya változatával), újra eszembe jutott, hogy vajon miért is lyukadtam ki a gónál?

Imádtam a számítógépes játékokat, még a C-64 és az Amiga idején, általános iskolából hazafele menet rendszeresen tornáztattuk a kocsma flippereit, vagy a pesti játéktermek videojátékait. Emlékszem, egy-egy várva várt másolt floppy-kollekció mennyire izgalomban tartott (persze, biztos már akkor elrontottak valamit a szüleim...), ami mostanra nincs meg, vagy csak nagyon rövid ideig jelentkezik. Össze sem hasonlítható a gó elé leülésben, azzal az elmélyüléssel, ahogy a fekete-fehér életre kel.

Szóval nézegettem a társasjátékokat, ízlelgettem a szabályaikat: mennyire kötik meg az ember kezét, mennyi a szerepe a véletlennek, milyen gyorsan tanulható meg a nyerő stratégia, van-e biztos taktika, vagy szélsőségesen kell játszani, ami kis szerencsével nyerő lehet... És összehasonlítottam persze a góval.

Ahol nincs megkötve az ember keze, nincs szerepe a szerencsének, nagy szerepe van viszont (a tudásszinten kívül) a másikra való reagálásnak. Tán ezért is ismerhető fel egy-egy játékos személyisége a lépésein keresztül.

Szóval a kötöttségektől és a külső hatásoktól a kötetlen és csak a két emberen múló, nem a nyerni, hanem a fejlődni akarás motiválta játékfajta lett az, ami mellett érett(ebb) fejjel kitartok. Nemrég belekóstoltam újra egy terepjáró-versenyes PC-játékba (Insane), de ez is hamar ment a fárasztó unalom kategóriába.

Nohát, szerintem a gó már nem is játék. A Hikaru No Go animéban már életforma szinte, ahogy a végén a nagymester bele is fárad kissé, én is néha azon kapom magam, hogy a széléhez szorított csoportok lehetséges lépései jelennek meg előttem, mozog, próbál menekülni, életben maradni... Inkább elmélyülés a lehetőségekben, az egyensúly keresésében, a másik és a saját támadás-védekezés harcában. Külső hatások nélkül. Szabadon.