Ott lenni

Ma reggel egy siho-nage kapcsán, amikor a fogott kéz alatt kell átlépni, érdekes élményem volt. András, akivel gyakoroltam, jelezte, hogy hajolás helyett süllyesztenem kellene. Próbáltam, de csak hajlás lett belőle, harmadszorra is. Nem tudtam megfogni a dolgot és nem tudom miért. Próbálkoztunk azzal, hogy kezdő módjára egy térdelésben végeztetjük az átlépést, tehát mindenképp le kell mennem a végére és így tán nem lesz belőle hajlás. Ez sem jött be.
Aztán egyszercsak igen. Nem igazán tudatos dolog volt, inkább olyan, hogy az eddigi "át kell búlynom" gondolat helyett az átlépés alatt az "egyenes tartással átkerülök a másik oldalra" gondolat kapott volna helyet.
Ez azért érdekes, mert ugye egyre többször kerülök szembe az erők vezetésével, a helyzetek finomságával, meg ezzel a testtartás-problémával (ahelyett, amivel korábban küzdöttem: mi maga a lépés vagy kéz-mozdulat-sorozat) és ezek sokkal jobban köthetők indirekt tudat-állapothoz, mint megjegyezhető, hétköznapi nyelven kimondható és abban pontosan megfogható mozdulatokhoz.
Például ahelyett, hogy lépj tenkan-t és közben emeld fel a kezed, mint az ikkyo-undo-nál, olyasmi kezd fontossá válni, hogy ne gondolkozz azon, hogy mit csinálsz, a célt és a feltételt gondold valóságosnak, miközben mozogsz.
Ez érdekes amiatt is, mert annak ellenére, hogy nincs az egész szövetségben kimondva-kimondatlanul sem semmiféle vallási, misztikus dolog, mégis jelentkezik az egyáltalán nem szokásos módon önmagunkra hatás vagy önmagunk látása-kezelése. Mert másképp a jelek szerint nem megy a finomítás: a gondolatokról, amiknek hétköznapi fogalom-alapjuk van és látható, megszokott fogalmakba is beférő leírható folyamatuk van, a kevésbé megfogható tudat- és a hozzájuk kapcsolódó test-állapotokra kerül át a hangsúly. A nem megszokott módon együttműködő tudat és test fejlesztéséről van szó - a jelek szerint. Amibe egyelőre még alig kóstoltam bele.