Az én elhagyása

Nos igen, "minden egy" - mondja sok bölcs írás és bármilyen irányzat szájából hangzik el, attól az állítás nem lesz más, mint ami. A mondás lényege természetesen mindenkinek mást jelent. Na, ennél klasszabb fogalmi képzavart kitalálni sem tudtam volna.

Nálam ez most annyit tesz, hogy amit (nagy szavak) az élet lényegével kapcsolatban követendő gondolatnak tartok: a másokhoz való helyes viszony kérdése - visszaköszön a góban és az aikido-ban is. Mindkettő fejlődési lehetőség, méghozzá a másokhoz (másikhoz) való kapcsolódásban való fejlődésé.

Valami ilyesmi a címe az előző Empty Board írásnak: az én elhagyása a góban. Nem tudok jobb fordítást most, a legyőzés kissé patetikus és feszült, meg talán közhelyes is, a túlhaladás pedig kissé mesterkélt, bár ez sem jó. Mindegy, nem vagyok műfordító. De a dolog teljesen nyilvánvaló. Ahogy nem a győzelem a fontos, hanem hogy elérjük a győzelmet, képesek legyünk egyre jobb játékosokat legyőzni. Ez pedig nem egy technika ismeretét jelenti, hanem azon felül (felül!) kapcsolódást a másikhoz (és kapcsolódást magunkhoz is), mert egy táblán vagyunk, vegyesen, hatással, kapcsolatokkal, kölcsönhatásokkal.

Igaziból gyönyörű kép, megvalósítani is valami hasonló lehet, amikor a fogalmi gondolatok mellett ott van a másik érzékelése is, a figyelem, az érzékenység, a válasz.

Valami ilyesmi jutott eszembe, amikor az aikido vizsgára készültem Judittal, mert éreztem, hogy magamnak sem jó az, amit csinálok. Amikor viszont valami általánosabb állapotra fókuszálok, nem kézre-lábra-távolságra, akkor valami könnyed, sima érzés fog el és az már nem is számít mi sikerül, hanem egyszerűen jó érzés csinálni.

Van hová fejlődni.