Útkereszteződés

Összeért két vonal, legalábbis a fejemben, ma keresztezte az aikido a go egymás útját, a kis körben legendás Muki cukiban (nagyon jó cukrászda szerintem), edzés után.

Elvittem reggel az edzésre a kis táblalapot és valamennyi követ, mert Zolinak ajánlottam a gót és így már lett alapja annak, hogy góklubot erőltessek a többiekre. :) Tiborral néhány atari-go után Petivel is volt egy, aztán Zoli maradt, ő viszont úgy tűnt rendes játszmára lenne vevő, úgyhogy 5 köves előnnyel játszottunk egyet.

Ahogy sokmindenben, most is azt vettem észre, hogy egyrészt nagyon ráerőltetem a másikra, amit szeretnék, tehát ha lépett egy rosszat, akkor javítottam és ez valószínűleg nem volt jó. Végülis az edzéseken sem így megy a dolog, nem javítanak ki mindent, hanem lassan tanulja meg az ember - lehet Tibort és Petit el is riasztottam kicsit.

Zoli mondta is, hogy a saját hibájából akar tanulni. Ez egyébként érdekes volt. Legalábbis, ahogy láttam. Egyrészt mert teljesen nyugodt maradt, nem tudom mi felé irányult a dolog, ahogy utólag felidézem semmi felé. Tehát nem győzni akart, vagy beletanulni, hanem csak csinálni úgy, ahogy éppen tudja. Kontraszt ehhez képest, hogy én amikor vesztettem, akkor az kicsit felzaklatott, nyugtalan lettem.

A játszmában egyébként mohó voltam, túl sok vágási pontot hagytam, mert két átlóban próbáltam két sarkot becserkészni, aztán (jó, kis segítséggel) levette egy csoportomat, amivel szinte mind a négy sarok az övé lett. Szép volt. Ha úgy nézem, biztonságosan játszott, akkor is, ha lépett szerintem felesleges lépéseket, ami egy elsőjátszmás játékostól teljesen oké, de a végén még hasznosnak is bizonyultak az első vonalra rakott kövek! :)

Szóval igen érdekes reggel volt ez: az aikido edzőmmel játszottam go-t és vesztettem - ebben is tanulhatok tőle. És ez a 111. bejegyzés. :)