Harcias játék

A legutóbbi "Empty Board" bejegyzés izgalmas téma, mert régóta látok szépséges párhuzamot a gó és az aikido között. Emlékszem, egyszer egy "profi" játékban néztem, hogy a sokkal erősebb fehér lazán körbetáncolja a gyengébbet, akinek volt rengeteg hendikepje - fekete nem tudta megtörni fehér mozgását, kényszerítve volt szinte, hogy oda lépjen, ahova fehér akarja, aki az egész sarokban lévő csoportot földre vitte végül. Mi ez, ha nem fasza kibillentés és egy jól bemutatott aikido technika? :)

Komolyan, mintha felülről néztem volna a lépéseket. Amikor kell távol, vagy közel, lazán, határozottan, fekete pedig csak követi. Aztán elvész, elfogy a helye, kibillen, nem marad helye két szemre és kész.

Filozófiai párhuzamot is lehetne vonni, de rengeteg a fizikai jellegében is erős analógia: felmérés, stabilitás, reagálás, egyensúly, biztonság, megtörés, vágás, fogás bontása...

Egyáltalán nem vagyok szakértője a harcművészeteknek és el tudom képzelni, hogy most így gondolatban túlságosan leegyszerűsítem a helyzetet, amikor két ember egymással szemben áll és valamilyen képességüket összemérik, mert minden helyzetben megtalálom a másikra való reagálást és szinte mindegyik fenti elemet. A karatéban messziről indított, gyors és kevésbé befolyásolható, erős mozdulatok, a kendóban a kard jellegzetességeit felhasználó mozdulatokon keresztül, aikido-ban a kapcsolódás és az erő vezetésével, a sakkban a szabályok jellegzetességeinek kiszámításával...

Node. Az első bekezdés végén Cobb mester elveti a "harci játékok"-kal való összehasonlítását a gónak. Ezzel nem értek egyet, eddig pont ezen lelkesedtem, hogy de igenis. Viszont még nem olvastam végig. :)

Nos, olyan klassz hosszú mondatokat írt és olyan szép jelzőkkel aggatta tele, hogy most nincs türelmem tisztára fejteni a szövegét. Annyi talán kiderült belőle, amivel teljesen egyetértek, hogy mégis nagyon hasonlít egymáshoz mondjuk egy háború és a gó. Vagy a harcművészet és a gó. Egyrészt amiatt, mert nagyon koncentrált találkozások ezek, nagy intenzitású "jelenlétet" igényelnek: a verekedés, a csatamező és a gó-tábla is. Ha nem vagy ott, elvesztél. És nincs erő által meghatározható biztos kimenetel, nincs papírforma. Ha az erősebb lazít, a gyengébb pedig nem, akkor bármi megtörténhet, elég egyetlen rossz lépés.

Kezdek attól tartani, hogy életem minden kihívása ilyen. Lehet, hogy mondjuk a saját berögzült képzeteimet kell legyőznöm, ahol olyan harc vár, amit a tudatossággal tudok megnyerni. Hogy ha van egy célom és valami akadályoz (mi más akadályozhatna mint én magam - az egyetlen keret, amit átléphetek), akkor a harcban levést kell magasabb szintre emelnem. Már csak az a kérdés, hogy felismerjem, hogy hol kell harcolnom.