Namostakkor

Mi a fene van? Megfájdult és egyre szarabb a térdem. Már szinte bicegek, erősen kétséges, hogy az edzés segít rajta vagy sem. A gó játszmákat sorra vesztem, a KGS rangom egy fél kyu-nyit zuhant, úgy, mint eddig még nem. Napszél tevékenység? Tavaszi fáradtság? Változások jönnek, ez az elrugaszkodás jele és nemsokára sokkal jobb leszek?

Ez a hullámzás egyébként mindenben látható, mintha lenne egy megtorpanás a lépcső meglépése előtt. Sőt, ez az észrevett megtorpanás ad plusz motivációt.

De van valami más is a levegőben, mintha szünet kellene a játékokban. Mintha a lényeges elemek a mennyiség miatt kiesnének a kezemből. Aztán lehet, hogy egyszerűen csak nem vagyok elég jó ahhoz, hogy tovább fejlődjek és többet kéne valamit gyakorolnom. Ez így szó szerint igaz lehet az aikido-ra is. Állandó igény, hogy a jo gyakorlatokat otthon is nyomjam, hiányzik bizony az elmélyült gyakorlás, annak is megvannak az előnyei, önreflexió, ilyesmi.

A gép elleni játéknál is azt vettem észre, hogy elég messze vagyok attól, hogy pontosan végigszámoljam a helyzeteket. Egy KGS játékos azt mondta, hogy az élet-halál harcok gyakorlása aranyat ér.

Az mondjuk érdekes, hogy egy olyan időszak után zuhanok most, ami kifejezetten ígéretes volt. Nyertem sorban, erősek ellen is. Most pedig fordítva. Talán az is benne van, hogy elbíztam magam. Lehet, vissza kéne vonulnom, mert motiváció sincs ilyen kudarcoknak kitennem magam. Erőltetni azt, amit most produkálok, csak úgy, hogy nekiülök és nem igazán változik sem a hozzáállás, sem az, hogy gyakorlok-e valamit, sem az eredmény, hát nem sok értelme van. Ja: ha egy eszköz nem válik be, mást kell keresni.

Amúgyis fejlesztenem kell a belső kontrollt, az pedig azzal jár, hogy erősítsem a befelé irányuló figyelmemet. Az automatizmusok régóta tudatosultak már, ideje úrrá lenni rajtuk.