2012. október 21., vasárnap

Furcsa területek

Volt két játék is egymás után, ahol a végén eléggé más eredményre számítottam. Nagyrészt be szokott jönni az, amit gondolok a vége felé, mondjuk 20-30%-os maximális eltéréssel, de ezeknél komolyan csodálkoztam. Volt valami a levegőben, mert a partnerem is kifejezte, hogy nem erre számított, meg valami furcsa "erőt" is éreztem a játékokkal kapcsolatban, mintha az élet más területén történt változások rátettek volna ezekre is egy lapáttal.

Ennél 21 és fél ponttal nyert fehér.


Ebben pedig 51 és fél ponttal.

Tovább...

2012. október 19., péntek

Harcias játék

A legutóbbi "Empty Board" bejegyzés izgalmas téma, mert régóta látok szépséges párhuzamot a gó és az aikido között. Emlékszem, egyszer egy "profi" játékban néztem, hogy a sokkal erősebb fehér lazán körbetáncolja a gyengébbet, akinek volt rengeteg hendikepje - fekete nem tudta megtörni fehér mozgását, kényszerítve volt szinte, hogy oda lépjen, ahova fehér akarja, aki az egész sarokban lévő csoportot földre vitte végül. Mi ez, ha nem fasza kibillentés és egy jól bemutatott aikido technika? :)

Komolyan, mintha felülről néztem volna a lépéseket. Amikor kell távol, vagy közel, lazán, határozottan, fekete pedig csak követi. Aztán elvész, elfogy a helye, kibillen, nem marad helye két szemre és kész.

Filozófiai párhuzamot is lehetne vonni, de rengeteg a fizikai jellegében is erős analógia: felmérés, stabilitás, reagálás, egyensúly, biztonság, megtörés, vágás, fogás bontása...

Egyáltalán nem vagyok szakértője a harcművészeteknek és el tudom képzelni, hogy most így gondolatban túlságosan leegyszerűsítem a helyzetet, amikor két ember egymással szemben áll és valamilyen képességüket összemérik, mert minden helyzetben megtalálom a másikra való reagálást és szinte mindegyik fenti elemet. A karatéban messziről indított, gyors és kevésbé befolyásolható, erős mozdulatok, a kendóban a kard jellegzetességeit felhasználó mozdulatokon keresztül, aikido-ban a kapcsolódás és az erő vezetésével, a sakkban a szabályok jellegzetességeinek kiszámításával...

Node. Az első bekezdés végén Cobb mester elveti a "harci játékok"-kal való összehasonlítását a gónak. Ezzel nem értek egyet, eddig pont ezen lelkesedtem, hogy de igenis. Viszont még nem olvastam végig. :)

Nos, olyan klassz hosszú mondatokat írt és olyan szép jelzőkkel aggatta tele, hogy most nincs türelmem tisztára fejteni a szövegét. Annyi talán kiderült belőle, amivel teljesen egyetértek, hogy mégis nagyon hasonlít egymáshoz mondjuk egy háború és a gó. Vagy a harcművészet és a gó. Egyrészt amiatt, mert nagyon koncentrált találkozások ezek, nagy intenzitású "jelenlétet" igényelnek: a verekedés, a csatamező és a gó-tábla is. Ha nem vagy ott, elvesztél. És nincs erő által meghatározható biztos kimenetel, nincs papírforma. Ha az erősebb lazít, a gyengébb pedig nem, akkor bármi megtörténhet, elég egyetlen rossz lépés.

Kezdek attól tartani, hogy életem minden kihívása ilyen. Lehet, hogy mondjuk a saját berögzült képzeteimet kell legyőznöm, ahol olyan harc vár, amit a tudatossággal tudok megnyerni. Hogy ha van egy célom és valami akadályoz (mi más akadályozhatna mint én magam - az egyetlen keret, amit átléphetek), akkor a harcban levést kell magasabb szintre emelnem. Már csak az a kérdés, hogy felismerjem, hogy hol kell harcolnom.
Tovább...

2012. október 16., kedd

Gondolati sík

Kedvenc csoportomban legutóbb a szituációkra vonatkozó gondolatokról volt szó, arról, hogy a kezdeti hozzáállás mennyire meg tudja határozni a végeredményt. Volt nemrég egy játszma, ahol ez eszembe jutott és játék előtt spontán próbáltam a "jó kimenetelű" gondolatpályára ráállni. Lehet vakszerencse is a ludas, de olyan erőfölényes nyereség lett belőle, hogy én is csodálkoztam rajta.

A 30. lépésnél még eléggé hátrányban voltam fehérként, csupán legyűrtem a saját, jobb alsó sarkomat támadó csoportokat. Az alsó fekete négy kő kimenetele mondjuk kérdéses, de otthagyta nekem.

A bal alsó sarokban túl sokat tudtam vágni, a 60. lépésnél feláldoztam a jobb felső részt teljesen, de így már három sarok felett uralkodott fehér. Aztán jött az alsó rész és szegénytől el tudtam venni az összes életét. A 75. után azt hitte ez megél, lerendeztük a bal felső sarkot, amiből szépen kiharapott. A 104-106 lépések kicsit kapkodásra utalnak, mintha eszébe jutna foglalkozni egy kicsit azzal is, meg ezzel is, de nem mérte fel alaposabban sajnos. 115-tel elvettem egy fontos szemét, aztán a 119. lett egyelőre végleges csapás, bár nem vagyok benne biztos, hogy eljutott idáig.

Szegény, a 126. utántól kezdve középen is nagyon szűken játszott, nekem meg valahogy nagyon kegyetlenek voltak a lépéseim, nemsokára be is fejezte. Nem lehetett igaziból ott a játékban, elemi szinten nem számolta szegény végig a létra életeit sem a végén, nem tudom hogy gondolhatta, hogy értelmes lépés a 174. például.

Mondjuk ilyen állapotban voltam már én is.

(;GM[1]FF[4]CA[UTF-8]AP[CGoban:3]ST[2]
RU[Japanese]SZ[19]HA[2]KM[0.50]TM[1500]OT[5x30 byo-yomi]
PW[zhalasz]PB[Nilsus]WR[7k]BR[9k]DT[2012-10-05]PC[The KGS Go Server at http://www.gokgs.com/]AB[pd][dp]C[Nilsus [9k\]: hi
zhalasz [7k\]: hi, have a good game! :)
]RE[W+Resign]
;W[dd]WL[1497.735]
;B[qp]BL[1494.492]
;W[np]WL[1491.565]
;B[oq]BL[1491.637]
;W[pp]WL[1487.134]
;B[pq]BL[1488.914]
;W[qo]WL[1485.242]
;B[po]BL[1455.619]
;W[op]WL[1482.41]
;B[qn]BL[1450.801]
;W[ro]WL[1480.886]
;B[rp]BL[1448.677]
;W[pn]WL[1477.308]
;B[oo]BL[1430.686]
;W[on]WL[1466.178]
;B[rn]BL[1420.741]
;W[no]WL[1458.579]
;B[so]BL[1419.152]
;W[po]WL[1457.222]
;B[qj]BL[1417.229]
;W[nq]WL[1452.448]
;B[iq]BL[1409.748]
;W[qq]WL[1447.688]
;B[qr]BL[1397.858]
;W[rq]WL[1445.926]
;B[sp]BL[1396.603]
;W[rr]WL[1437.467]
;B[pr]BL[1391.164]
;W[qs]WL[1395.889]
;B[dj]BL[1355.585]
;W[gq]WL[1392.375]
;B[fq]BL[1352.669]
;W[gp]WL[1389.179]
;B[ip]BL[1351.357]
;W[eq]WL[1386.769]
;B[fr]BL[1348.199]
;W[ep]WL[1384.422]
;B[dq]BL[1346.354]
;W[er]WL[1382.225]
;B[hr]BL[1336.875]
;W[gr]WL[1370.935]
;B[gs]BL[1331.806]
;W[do]WL[1353.329]
;B[co]BL[1324.641]
;W[cp]WL[1347.451]
;B[cq]BL[1317.326]
;W[bp]WL[1345.661]
;B[eo]BL[1314.417]
;W[dn]WL[1342.041]
;B[fp]BL[1306.5]
;W[fo]WL[1336.732]
;B[fs]BL[1303.585]
;W[fn]WL[1327.926]
;B[go]BL[1300.516]
;W[qf]WL[1317.313]
;B[qe]BL[1296.002]
;W[ho]WL[1298.744]
;B[pf]BL[1237.42]
;W[hn]WL[1291.735]
;B[qg]BL[1231.468]
;W[jr]WL[1287.621]
;B[ir]BL[1226.79]
;W[kr]WL[1283.93]
;B[lp]BL[1225.016]
;W[lq]WL[1281.447]
;B[ln]BL[1222.979]
;W[ko]WL[1279.363]
;B[jo]BL[1213.758]
;W[kn]WL[1274.69]
;B[jn]BL[1211.606]
;W[jm]WL[1273.158]
;B[kp]BL[1207.408]
;W[km]WL[1265.401]
;B[lo]BL[1200.788]
;W[lm]WL[1263.529]
;B[cf]BL[1176.937]
;W[ch]WL[1250.563]
;B[cj]BL[1172.686]
;W[df]WL[1248.154]
;B[ce]BL[1160.485]
;W[de]WL[1245.243]
;B[cd]BL[1157.708]
;W[cc]WL[1239.186]
;B[bc]BL[1155.371]
;W[cb]WL[1237.059]
;B[bb]BL[1152.968]
;W[cg]WL[1233.31]
;B[dc]BL[1150.325]
;W[ec]WL[1226.304]
;B[db]BL[1148.732]
;W[eb]WL[1224.055]
;B[ca]BL[1147.099]
;W[eg]WL[1221.848]
;B[jd]BL[1132.097]
;W[jf]WL[1199.378]
;B[ke]BL[1128.063]
;W[ie]WL[1189.159]
;B[hc]BL[1123.823]
;W[id]WL[1185.493]
;B[ic]BL[1120.967]
;W[je]WL[1183.251]
;B[ld]BL[1117.736]
;W[cl]WL[1175.273]
;B[bk]BL[1113.639]
;W[bl]WL[1173.324]
;B[bq]BL[1095.876]
;W[bo]WL[1167.779]
;B[dr]BL[1093.091]
;W[en]WL[1164.263]
;B[es]BL[1090.606]
;W[eo]WL[1161.994]
;B[kq]BL[1079.167]
;W[lr]WL[1156.31]
;B[jq]BL[1077.473]
;W[io]WL[1153.011]
;B[bs]BL[1063.397]
;W[ar]WL[1140.216]
;B[aq]BL[1009.355]
;W[ds]WL[1102.901]
;B[hs]BL[976.21]
;W[br]WL[1099.194]
;B[cr]BL[962.548]
;W[ap]WL[1090.813]
;B[as]BL[958.526]
;W[kf]WL[1079.58]
;B[dm]BL[953.51]
;W[cn]WL[1054.293]
;B[cm]BL[942.505]
;W[bm]WL[1050.672]
;B[dl]BL[940.741]
;W[dk]WL[1045.426]
;B[ek]BL[908.633]
;W[ck]WL[1043.235]
;B[el]BL[905.622]
;W[ej]WL[1041.876]
;B[fj]BL[879.515]
;W[ei]WL[1039.964]
;B[gk]BL[877.681]
;W[gi]WL[1027.035]
;B[gm]BL[874.955]
;W[hm]WL[1009.872]
;B[gn]BL[868.004]
;W[gl]WL[1007.1]
;B[hl]BL[852.383]
;W[fl]WL[999.633]
;B[fk]BL[849.304]
;W[fm]WL[997.501]
;B[hj]BL[846.483]
;W[hi]WL[994.401]
;B[ij]BL[839.189]
;W[kj]WL[985.556]
;B[mj]BL[836.599]
;W[lh]WL[980.73]
;B[mh]BL[831.567]
;W[lg]WL[976.68]
;B[le]BL[829.418]
;W[mg]WL[964.388]
;B[li]BL[825.718]
;W[ki]WL[962.536]
;B[kk]BL[821.321]
;W[lj]WL[946.971]
;B[lk]BL[818.133]
;W[mk]WL[945.068]
;B[ml]BL[813.577]
;W[nk]WL[943.567]
;B[il]BL[810.886]
;W[jk]WL[933.562]
;B[jl]BL[804.69]
;W[kl]WL[911.018]
;B[ll]BL[801.96]
;W[mm]WL[908.595]
;B[nl]BL[796.713]
;W[ol]WL[907.017]
;B[nm]BL[793.768]
;W[nn]WL[903.418]C[Nilsus [9k\]: thx
zhalasz [7k\]: thanks
])

Tovább...

2012. október 8., hétfő

The Martial Game

Folytatom az üres tábla esszéket, vagy mik ezek, bár egyre szárazabbnak tűnnek nekem, de értelme mindig van megkapargatni ezeket a szavakat is. Több, mint egy tétlenül átücsörgött munkaórának.

The Martial Game

by William Cobb

Those who have read earlier versions of this column will not be surprised to learn that, although I find the reference to go as the sedentary martial art amusing, I tend to resist using martial language and metaphors in talking about go. I find it much more helpful to think of go as a peaceful game rather than a game of war-to talk about capturing stones rather than killing groups, for example. Nevertheless, the tradition of speaking of go as a martial game is a long and strong one that invokes a positive response in many players and that is deeply ingrained in ordinary ways of talking about go in English. In fact, there is a parallel here between go and the activities more commonly known as the martial arts, such as the Way of the Sword (kendo) and the Way of the Empty Hand (karate). Many people question how the apparent violence of such pursuits can be reconciled with the compassionate character of the Buddhism that is supposed to be so closely associated with these martial arts. How can learning to kill an opponent with one blow be part of a path to enlightenment? This concern may lie behind the resistance to calling go a game of war.

The initial difficulty here is the assumption that violence and compassion are inherently incompatible. Buddhism is appropriately seen as advocating a non-violent approach to dealing with conflict. Yet violence comes in many forms, and this characterization can be misleading. The issue is overcoming self, abandoning attachment to one's own goals and values as having some sort of ultimacy. The acts that are usually called violent are precisely those in which someone is destroying something as a means of furthering their own ego, but there are many acts of traumatic disruption that do not have that aim. Obvious examples are giving birth or chewing food. It would be odd to call such acts violent because they usually lack the attitude of "me first". (Eating because one is hungry is appropriate; eating so that one can continue to try to dominate others is not.) This opens the possibility that acts which are usually seen as violent might be performed in such a manner that they are really non-violent insofar as they lack attachment to self.

Thus, a devotee of karate would note that it is not compassionate to always allow an attacker to destroy one without resistance. In fact this is a form of attachment to a particular image of oneself and an effort to further that personal aim at all costs. Slapping a small child's hand, for example, to help the toddler understand that the stove is off limits, is an obvious compassionate act-we don't want the child to be burned. So is killing an attacker. It depends on the circumstances. What does this have to do with go? The point is that a wholesale rejection of martial language and metaphors as though they were inherently evil is a mistake. There is something to be learned from the fact that such terms are often used of go, so I will try to overcome my predispositions and see what I can find in the thought of go as a martial art.

One of the first things one notices about war is that it is a very intense activity. Being involved in battle focuses one's attention in a dramatic way. The threat is the ultimate one. The enemy must be thwarted. Everything is focused on that aim, and no barriers to its achievement can be tolerated. This intensity means that one will put all one's effort into finding the best way of achieving the goal of victory. However, this does not mean that one sets out to mindlessly slaughter the enemy. One of the interesting discoveries of modern warfare is that wounding the enemy is much more effective than killing them because it uses up much more of the enemy's total resources to care for the wounded. (It is better to harass the other's stones than to try to capture them.) What is more, even an aggressor wants to preserve as much as possible of the enemy's resources for later use. Hence, the notion that war is necessarily a matter of aiming at total annihilation is mistaken.

In the application to go, therefore, what one finds in the notion of go as a game of war is an emphasis on the importance of total intensity, of a maximum effort to find the play that will gain the upper hand. This is not a peaceful, leisurely activity in which half-hearted efforts and moderate attentiveness are appropriate. This is war. One must put everything one is capable of into it, as though one's life and everything one cared about were at stake. Only then will one find the best game one is capable of.

The problem with the image of peaceful pursuits is that we think of them as involving being nice, of giving way, of not being tough on others, of making room for everyone. This attitude will not do in go. Of course, as everyone knows, this does not mean that one just embarks on a one-sided campaign of attacking (fighting). Unless the field is decidedly unlevel (the handicap is not appropriate), this is a sure formula for disaster. The Charge of the Light Brigade and Pickett's Charge at Gettysburg are familiar examples. One must respect one's opponent and not indulge in the illusion that one is entirely in charge of what is happening. War is not a crusade; it is an engagement, an engagement that, because of its intensity, can bring out the best one is capable of. And that, of course, requires a complete abandonment of ego.

So there is some positive value in thinking of go as the sedentary martial art. It can be a useful balance for offsetting the possibility of encouraging lackadaisical attitudes by emphasizing the peaceful character of the game. But I think I will still start beginners on the way by teaching them the "capturing" game rather than the "killing" game, and I still prefer the metaphor of "hand-conversation" to that of "war".

The Empty Board #6

American Go Journal XXX, 3 (Summer 1996), 34-35, 39

Tovább...

2012. október 3., szerda

Feszülés

Volt egy olyan játszma, ahol azt éreztem a lépések alatt, hogy folyamatosan változik az, hogy ki van előnyben, hátrányban, mert sikerült mindkettőnknek úgy reagálni a másikra, hogy látta a veszélyt és a helyzetben úgy lépett, hogy átvette a támadó szerepet. Ez kissé faramuci talán, de egy jó küzdelem nekem leginkább (most) erről szól: ott lenni és jól kijönni belőle. Van, ami veszendőbe megy, de ez a változással jár. Hí, de filozofikus vagyok ma...

A keresztsarkos nyitás már tetszett, és később is szimpi volt a viselkedése, sokat gondolkodott, az ideje is majdnem elfogyott, de nem kellett adnom plusz időt, mert figyelt erre is.

A komoly csata a 42. lépés után kezdődött, ez a bevágás is kedvencem, mert még elég nagy a tér, hogy ne egyértelmű kimenete legyen a helyzetnek és a lépés sem egyértelmű falhúzás. Sok esélyem másra nem volt, mert jobban állt a nyitó rész után, több hatása volt feketének azokkal a rövidebb, de határozottabb szakaszokkal. Az én fehér csoportjaim inkább alaktalanok voltak. Ezen jó lenne javítani.

Ez a jobboldali szitu többször volt többfelé ágazó lépéssor, amikor két jó/rossz közül kellett választani neki is, nekem is. Eleve többfrontos volt, 3-3 fekete és fehér elvágott alakulat küzdött egymással és önmagukat védve, a másikat támadva volt, hogy feladtak életeket, vesztettek, de cserébe nyertek is. Az 52. például elvágta a két feketét egymástól. Az 58. a két fekete követ vette célba, ami mindkét fehér csoportot megmentheti (végül ez lett). A 64. nekitámaszkodik a közepe felé álló feketének, közben vágási lehetőség E14-re is - az egyik középre hat, menekülés, a másik a széle felé, támadás. Erre a 65 furmányos választás elé állít, kétfele is tud támadni, lefelé is vághat és jobbra is elindulhat. A 67. erős kötést akadályoz meg, a 68. közvetlenül veszélyezteti a felette lévő két fekete követ. 86. azt hittem elég veszélyes lesz neki ahhoz, hogy védekezzen ellene, de biztosra ment, a fal mellett életben maradt fekete.

A 113.-kal fekete persze betört a nagy fehér síkságra. A 119.-en csodálkoztam, nem láttam hasznát és halott volt eleve. A 123.-at sem értettem, mer simán kihozhatta volna a két megrekedt kövét létrára. Komolyan. Lehet, hogy itt elbíztam magam. A 149. nagyot harapott, úgy tűnt, hogy jól megvédte a jobb felső részét és az enyémre is bejött. Később kiderült, hogy a területet nem védte meg, mert közelharcban bementem, de ő is az enyémre. Ekkor az alsó fekete pöttyök még elég lazák voltak, de kellett valamit kezdenem azzal az egyre jobban veszélybe kerülő három fehér kövemmel. A 153. is kemény döntési helyzetet adott, mert az F4 fontos vágásnak tűnt. Pár lépéssel később ez össze is jött és életre keltette a bal alsó fehér csoportot. Sőt, megszorongatta a tökét a naaagy fekete állatnak a 212. után. Ez nem sikerült, de a jobb felső betörésre jó volt. gyaktuk egymás szépen középen és a jobb felső részen is, jó kis éles harc ment, ahogy írtam, veszélyes lépések voltak és szerintem egyenlő erővel küzdöttünk folyamatosan. A 279.-nél viszont ő észrevette a gyenge pontját a bal alsó fehér csoportnak, nekem meg kellett még két lépés, hogy leessen, de addigra késő volt. Ez volt az egésznek a szépséghibája, de ez van. A végén 27 és fél ponttal nyert. Ha sikerül megtartani azt a csoportot, akkor kevesebb, mint 10 ponttal, de én nyerek.

(;GM[1]FF[4]CA[UTF-8]AP[CGoban:3]ST[2]
RU[Japanese]SZ[19]KM[0.50]TM[1500]OT[5x30 byo-yomi]
PW[zhalasz]PB[georgeo]WR[7k]BR[8k]DT[2012-10-02]PC[The KGS Go Server at http://www.gokgs.com/]C[zhalasz [7k\]: hi, have a good game! :)
georgeo [8k\]: hi, enjoy the game
]RE[B+27.50]
;B[qd]BL[1495.872]
;W[dd]WL[1496.077]
;B[dp]BL[1483.77]
;W[pp]WL[1487.813]
;B[gd]BL[1478.826]
;W[fc]WL[1483.351]
;B[cf]BL[1464.703]
;W[ce]WL[1468.28]
;B[df]BL[1462.669]
;W[gc]WL[1465.385]
;B[hd]BL[1444.779]
;W[oc]WL[1462.456]
;B[pe]BL[1435.971]
;W[lc]WL[1459.944]
;B[qn]BL[1428.371]
;W[ql]WL[1455.996]
;B[on]BL[1424.684]
;W[np]WL[1453.922]
;B[pk]BL[1421.124]
;W[pl]WL[1445.757]
;B[qk]BL[1411.248]
;W[ol]WL[1443.224]
;B[mn]BL[1405.42]
;W[pn]WL[1436.762]
;B[po]BL[1399.921]
;W[pm]WL[1434.804]
;B[qp]BL[1398.382]
;W[oo]WL[1433.246]
;B[qo]BL[1396.666]
;W[nn]WL[1431.464]
;B[pq]BL[1394.271]
;W[op]WL[1429.371]
;B[ck]BL[1371.769]
;W[cn]WL[1422.778]
;B[co]BL[1366.009]
;W[dn]WL[1420.153]
;B[fq]BL[1364.225]
;W[do]WL[1413.918]
;B[ep]BL[1346.538]
;W[ek]WL[1398.553]
;B[ej]BL[1298.419]
;W[dj]WL[1323.405]
;B[dk]BL[1296.541]
;W[cj]WL[1320.802]
;B[fj]BL[1283.744]
;W[el]WL[1315.078]
;B[bj]BL[1280.403]
;W[bi]WL[1307.138]
;B[bl]BL[1249.91]
;W[dh]WL[1292.312]
;B[bo]BL[1231.574]
;W[bn]WL[1283.927]
;B[ci]BL[1185.237]
;W[di]WL[1277.963]
;B[ch]BL[1182.329]
;W[bh]WL[1275.798]
;B[cg]BL[1180.141]
;W[fh]WL[1267.504]
;B[ed]BL[1148.24]
;W[de]WL[1264.585]
;B[ee]BL[1140.198]
;W[ec]WL[1250.271]
;B[gf]BL[1128.886]
;W[ff]WL[1235.899]
;B[eg]BL[1096.503]
;W[fg]WL[1218.573]
;B[eh]BL[1079.325]
;W[ef]WL[1213.253]
;B[fe]BL[986.241]
;W[ei]WL[1203.815]
;B[be]BL[922.518]
;W[bd]WL[1179.859]
;B[bg]BL[892.449]
;W[aj]WL[1159.867]
;B[bk]BL[881.342]
;W[ag]WL[927.506]
;B[af]BL[863.346]
;W[ai]WL[907.393]
;B[dc]BL[852.138]
;W[cd]WL[904.992]
;B[cc]BL[850.69]
;W[bc]WL[891.671]
;B[hc]BL[827.043]
;W[dg]WL[884.378]
;B[ah]BL[823.176]
;W[fi]WL[882.041]
;B[ak]BL[791.375]
;W[gj]WL[876.827]
;B[qh]BL[775.005]
;W[jp]WL[873.627]
;B[bb]BL[741.013]
;W[eb]WL[858.672]
;B[cb]BL[723.967]
;W[hb]WL[855.411]
;B[jc]BL[692.05]
;W[ib]WL[847.484]
;B[kc]BL[688.119]
;W[lb]WL[844.373]
;B[jb]BL[682.358]
;W[ic]WL[837.061]
;B[id]BL[655.044]
;W[ia]WL[830.746]
;B[ga]BL[643.909]
;W[gb]WL[808.293]
;B[fa]BL[633.264]
;W[ja]WL[805.952]
;B[ld]BL[578.747]
;W[md]WL[800.213]
;B[le]BL[543.301]
;W[me]WL[793.107]
;B[jn]BL[530.848]
;W[hq]WL[768.563]
;B[kp]BL[523.094]
;W[kq]WL[761.083]
;B[lq]BL[516.22]
;W[lp]WL[759.149]
;B[ko]BL[514.616]
;W[mq]WL[756.621]
;B[lr]BL[513.232]
;W[kr]WL[755.043]
;B[nm]BL[461.014]
;W[om]WL[751.793]
;B[gl]BL[414.193]
;W[fk]WL[747.235]
;B[ip]BL[412.133]
;W[iq]WL[742.395]
;B[mf]BL[367.18]
;W[lf]WL[737.841]
;B[mg]BL[349.845]
;W[kf]WL[734.751]
;B[je]BL[341.416]
;W[ke]WL[732.042]
;B[kd]BL[339.386]
;W[kb]WL[728.766]
;B[jd]BL[338.061]
;W[jg]WL[723.144]
;B[ok]BL[330.506]
;W[mm]WL[716.824]
;B[nl]BL[323.417]
;W[ml]WL[712.699]
;B[nk]BL[321.573]
;W[io]WL[692.714]
;B[em]BL[290.659]
;W[fm]WL[687.816]
;B[en]BL[280.587]
;W[fn]WL[685.497]
;B[eo]BL[278.617]
;W[mk]WL[671.982]
;B[li]BL[194.338]
;W[mj]WL[530.234]
;B[go]BL[176.194]
;W[fo]WL[522.873]
;B[gp]BL[165.835]
;W[fl]WL[507.667]
;B[hp]BL[159.895]
;W[jo]WL[501.58]
;B[hn]BL[148.749]
;W[fp]WL[497.804]
;B[gq]BL[127.675]
;W[dm]WL[495.314]
;B[dl]BL[122.42]
;W[cp]WL[492.992]
;B[bp]BL[108.155]
;W[cq]WL[488.254]
;B[dr]BL[73.028]
;W[bq]WL[479.078]
;B[ih]BL[47.841]
;W[ig]WL[476.662]
;B[hh]BL[44.912]
;W[hg]WL[475.071]
;B[gg]BL[43.085]
;W[gh]WL[470.672]
;B[jh]BL[39.019]
;W[hf]WL[413.1]
;B[ge]BL[35.869]
;W[jf]WL[402.669]
;B[ln]BL[27.035]
;W[in]WL[397.384]
;B[kl]BL[30]OB[5]
;W[kk]WL[385.624]
;B[jk]BL[30]OB[5]
;W[kj]WL[383.511]
;B[im]BL[30]OB[4]
;W[jj]WL[369.713]
;B[ik]BL[30]OB[4]
;W[ij]WL[367.156]
;B[hj]BL[30]OB[3]
;W[hk]WL[314.065]
;B[hi]BL[30]OB[3]
;W[ki]WL[296.875]
;B[kh]BL[30]OB[3]
;W[hl]WL[281.125]
;B[jm]BL[30]OB[2]
;W[hm]WL[259.692]
;B[lj]BL[30]OB[2]
;W[lk]WL[251.59]
;B[mi]BL[30]OB[2]
;W[ni]WL[208.464]
;B[lo]BL[30]OB[2]
;W[mp]WL[195.462]
;B[lg]BL[30]OB[2]
;W[ie]WL[173.289]
;B[ac]BL[30]OB[2]
;W[nj]WL[151.075]
;B[cr]BL[30]OB[2]
;W[br]WL[144.827]
;B[hr]BL[30]OB[2]
;W[ir]WL[141.216]
;B[ho]BL[30]OB[2]
;W[jq]WL[136.508]
;B[hs]BL[30]OB[2]
;W[er]WL[110.87]
;B[dq]BL[30]OB[2]
;W[fr]WL[105.956]
;B[ks]BL[30]OB[2]
;W[mr]WL[68.721]
;B[fs]BL[30]OB[2]
;W[es]WL[30]OW[5]
;B[gr]BL[30]OB[2]
;W[gs]WL[30]OW[4]
;B[ls]BL[30]OB[2]
;W[js]WL[30]OW[4]
;B[fs]BL[30]OB[2]
;W[qb]WL[30]OW[4]
;B[eq]BL[30]OB[2]
;W[rk]WL[30]OW[3]
;B[qj]BL[30]OB[2]
;W[gs]WL[30]OW[3]
;B[is]BL[30]OB[2]
;W[ms]WL[30]OW[3]
;B[fs]BL[30]OB[2]
;W[rj]WL[30]OW[3]
;B[ri]BL[30]OB[2]
;W[gs]WL[30]OW[3]
;B[no]BL[30]OB[2]
;W[mo]WL[30]OW[3]
;B[fs]BL[30]OB[2]
;W[pi]WL[30]OW[3]
;B[qi]BL[30]OB[2]
;W[gs]WL[30]OW[3]
;B[ds]BL[30]OB[2]
;W[of]WL[30]OW[3]
;B[il]BL[30]OB[2]
;W[lm]WL[30]OW[3]
;B[pf]BL[30]OB[2]
;W[rc]WL[30]OW[3]
;B[ea]BL[30]OB[2]
;W[re]WL[30]OW[3]
;B[rd]BL[30]OB[2]
;W[sd]WL[30]OW[3]
;B[og]BL[30]OB[2]
;W[qe]WL[30]OW[3]
;B[pd]BL[30]OB[2]
;W[rg]WL[30]OW[3]
;B[pb]BL[30]OB[2]
;W[pc]WL[30]OW[3]
;B[qc]BL[30]OB[2]
;W[rb]WL[30]OW[3]
;B[ob]BL[30]OB[2]
;W[nc]WL[30]OW[3]
;B[ne]BL[30]OB[2]
;W[qg]WL[30]OW[3]
;B[ph]BL[30]OB[2]
;W[oh]WL[30]OW[3]
;B[nh]BL[30]OB[2]
;W[oi]WL[30]OW[3]
;B[pg]BL[30]OB[2]
;W[nd]WL[30]OW[3]
;B[od]BL[30]OB[2]
;W[nb]WL[30]OW[3]
;B[rm]BL[30]OB[2]
;W[rl]WL[30]OW[3]
;B[pr]BL[30]OB[2]
;W[qm]WL[30]OW[3]
;B[rn]BL[30]OB[2]
;W[si]WL[30]OW[3]
;B[sh]BL[30]OB[2]
;W[sj]WL[30]OW[3]
;B[bs]BL[30]OB[2]
;W[ap]WL[30]OW[3]
;B[ar]BL[30]OB[2]
;W[ao]WL[30]OW[3]
;B[bo]BL[30]OB[2]
;W[aq]WL[30]OW[3]
;B[fs]BL[30]OB[2]
;W[rr]WL[30]OW[3]
;B[or]BL[30]OB[2]
;W[rh]WL[30]OW[3]
;B[cs]BL[30]OB[2]
;W[qf]WL[30]OW[3]
;B[as]BL[30]OB[2]
;W[db]WL[30]OW[3]
;B[da]BL[30]OB[2]
;W[nr]WL[30]OW[3]
;B[sm]BL[30]OB[2]
;W[so]WL[30]OW[3]
;B[rq]BL[30]OB[2]
;W[qr]WL[30]OW[3]
;B[sr]BL[30]OB[2]
;W[gi]WL[30]OW[3]
;B[os]BL[30]OB[2]
;W[lh]WL[30]OW[3]
;B[mh]BL[30]OB[2]
;W[kg]WL[30]OW[3]
;B[ad]BL[30]OB[2]
;W[ii]WL[30]OW[3]
;B[he]BL[30]OB[2]
;W[oj]WL[30]OW[3]
;B[nf]BL[30]OB[2]
;W[oq]WL[30]OW[3]
;B[qq]BL[30]OB[2]
;W[gn]WL[30]OW[3]
;B[pj]BL[30]OB[2]
;W[sl]WL[30]OW[3]
;B[kn]BL[30]OB[2]
;W[km]WL[30]OW[3]
;B[fd]BL[30]OB[2]
;W[bm]WL[30]OW[3]
;B[am]BL[30]OB[2]
;W[ka]WL[30]OW[3]
;B[ha]BL[30]OB[2]
;W[fb]WL[30]OW[3]
;B[ca]BL[30]OB[2]
;W[]WL[30]OW[3]
;B[]BL[30]OB[2]TW[la][ma][na][oa][pa][qa][ra][sa][mb][ob][pb][sb][mc][sc][se][rf][sf][eg][sg][eh][sh][ej][fj][gk][ik][jk][sk][gl][il][jl][kl][ll][gm][im][jm][jn][kn][ln][mn][on][ko][lo][no][kp][lq][nq][jr][lr][ks][ls]TB[aa][ba][ab][bc][bd][cd][dd][ae][ce][de][ie][ke][oe][bf][hf][if][jf][kf][lf][of][ag][hg][ig][jg][kg][ng][bh][lh][ai][bi][aj][al][cl][bm][cm][dm][an][bn][cn][dn][sn][ao][co][do][ro][so][ap][bp][cp][rp][sp][aq][bq][cq][sq][br][er][fr][qr][rr][es][gs][ps][qs][rs][ss]C[zhalasz [7k\]: thanks, that was great, grats!
georgeo [8k\]: thanks
georgeo [8k\]: interesting game
])

Tovább...